Ötven tálib sorsa kérdéses

Mintegy ötven tálib esetében az ellenük hozott büntető intézkedések megszüntetését kérte a kabuli vezetés az ENSZ Biztonsági Tanácsától - közölte kedden Kabulban a világszervezet terroristákkal szembeni szankciókat vizsgáló bizottságának vezetője.



Kiborultak a szlovák ellenzéki pártok Kövér interjújától

Élesen bírálta Kövér Lászlót a két szlovák ellenzéki párt, mert az Országgyűlés elnöke a Hospodárské Noviny című prágai és pozsonyi lapban hétfőn megjelent interjújában azt állította, hogy a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem, s a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez tartoznak.


Kormányátalakítás lehet Szlovéniában

Danilo Türk szlovén államfő kedden idő előtti választásra vagy alapos kormányátalakításra szólított fel, mert a nyugdíjreformról tartott hétvégi népszavazáson megbukott a kabinet indítványa.


Áradások Kínában - egyre több a halott

Tizennégy halottja van már az idei áradásoknak, 53 embert pedig eltűntként tartank nyilván a délnyugat-kínai Kujcsou (Guizhou) tartományban - közölte kedden a helyi kormányzat illetékese.


Újra nekifutnak a kormányalakításnak a finnek

Az eddig kudarcba fulladt kormányalakítási kísérletek után ismét megpróbál dűlőre jutni várható koalíciós partnereivel a kormányalakítással megbízott Jyrki Katainen egy keddi bejelentés szerint.


"Néhány fájdalmas lépés elkerülhetetlen Görögországban"

A finanszírozási gondokkal küzdő államok számára az adósság átstrukturálása nem lehet alternatívája az alapvető strukturális reformoknak - mondta José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament keddi ülésén Strasbourgban.


Szakadhat a cseh koalíció

Ultimátumot intézett nagyobbik partnereihez - a Polgári Demokrata Párthoz (OSD) és a TOP 09 párthoz - a legkisebb cseh koalíciós párt, a Közügyek.


Nagyobb a kár Japánban, mint gondolták

A japán kormány megduplázta a sérült fukusimai atomerőmű okozta sugárszennyezés becsült mértékét. A tokiói vezetés a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez címzett keddi dokumentumban elismerte, hogy Japán nem volt felkészülve egy ekkora balesetre, a március 11-i földrengést követő szökőár pedig a korábbi becslésnél nagyobb kárt okozott a Fukusima 1. atomerőműben.



A légszennyezésért is fizetnek a fuvarozók

Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta azoknak az új uniós szabályoknak a bevezetését, amelyeknek köszönhetően a tagállamok a jövőben a nehéz gépjárművektől nemcsak az infrastruktúra igénybevételéért szedhetnek díjat - miként az ma is lehetséges -, hanem az okozott levegő- és zajszennyezés költségeit is megfizettethetik velük.








A görögök akár népszavazáson dönthetnek a megszorításokról

Népszavazást fontolgat a görög miniszterelnök a további megszorító intézkedésekről, amelyekre azért van szükség, hogy az ország megkaphassa a 110 milliárd dolláros nemzetközi hitelcsomag következő részleteit. Eközben Athénban mindennapossá váltak a demonstrációk a szigorítások ellen.