Japán: 25 millió tonna törmelék maradt a cunami után

Sikerült ugyan megállítani az erősen radioaktív víz tengerbe szivárgását egy repedésből a megsérült japán atomerőműnél, de ezzel nem oldódott meg teljesen a probléma, mert más helyeken is lehetnek lyukak, amelyeken keresztül sugárszennyezett víz kerül az óceánba – közölte szerdán a japán atomipari biztonsági ügynökség. Közben összesítették a romok mennyiségét is.




A líbiai rezsim hajlandó tárgyalni a felkelőkkel, ha leteszik a fegyvert

A líbiai vezetés hajlandó tárgyalni a felkelőkkel, ha leteszik a fegyvert – közölte kedd esti sajtóértekezletén Háled Káim külügyminiszter-helyettes. Bejelentette egyúttal, hogy a dezertált külügyminiszter, Musza Kusza helyére kinevezték a másik külügyminiszter-helyettest, Abdelati Obeidit.


Már nem szivárog az erősen radioaktív víz

A Fukusima-1 atomerőművet üzemeltető japán cég közölte szerdán, hogy sikerült megállítani az erősen radioaktív víz tengerbe szivárgását a második reaktor kábelalagútjából, ami jelentős eredmény a katasztrófa elhárításáért folytatott küzdelemben.


Svédország szigorít liberális bevándorlási gyakorlatán

Miri, aki repper, nonprofit társaságot alakított a multikulturalizmus elősegítésére. Hangsúlyozza, hogy szereti Svédországot, és hálás azért, hogy befogadták. "De a svédek még nem jutottak elég messzire a bevándorlók elfogadásában - állapítja meg. - Rendben van, kinyitották az első ajtót. De én a negyediket, ötödiket és hatodikat is nyitva akarom látni. Azt akarom, hogy köztársasági elnök is lehessek."


Az európaiak védtelenek a fertőzésekkel szemben

A fertőző betegségek kezelése Európa egészségügyi terheinek 10 százalékát teszi ki, s a kontinens lakossága változatlanul védtelen e kórokkal szemben - olvasható egyebek között az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) legfrissebb jelentésében, amelyet az Egészség Világnapjához (április 7.) kapcsolódva hoztak nyilvánosságra.


Barack Obama a Fehér Házban fogadta az izraeli államfőt

Az Izrael és a palesztinok között megkötendő béke ügye most, amikor demokráciapárti felkelések rengetik meg az arab világot, sürgetőbb, mint valaha - jelentette ki kedden Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban fogadta Simon Peresz izraeli államfőt.



Van Rompuy: júniusig el kell fogadni a gazdasági jogszabályokat

Mindenki érti annak fontosságát, hogy az európai uniós intézmények még ebben a félévben megállapodjanak a gazdasági koordinációt tovább erősítő, az euró stabilitását növelő új jogszabályokról - jelentette ki Herman Van Rompuy, az EU kormányfői tanácsának elnöke az Európai Parlament plenáris ülésén.


Az OSZÖ elnöke szerint nem könnyű a magyarországi szlovákok helyzete

Nem könnyű a magyarországi szlovákok helyzete - jelentette ki az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke. Fuzik János a Határon Túli Szlovákok Hivatala (HTSZH) által a magyarországi szlovákság helyzetéről kiadott nyilatkozatot kommentálta egyetértett a szlovák dokumentumban említett Fuhl Imrével.



Ecuador kiutasítja az amerikai nagykövetet egy diplomáciai sürgöny miatt

Az ecuadori kormány az Egyesült Államok quitói nagykövetét nemkívánatos személynek nyilvánította, és felszólította, hogy a lehető leghamarabb hagyja el a dél-amerikai országot egy, a WikiLeaks portál által kiszivárogtatott diplomáciai sürgöny miatt - jelentették be kedden hivatalosan Quitóban.



Orbán és Blatter az EU és a FIFA közötti ellentétekről tárgyalt

Az EU soros elnöki tisztét ellátó Magyarország kormányfője a Magyar Televíziónak elmondta: jó néhány kérdésben eltérés van a FIFA és az EU között, és az álláspontok nehezen közelednek, de több területen is lát esélyt arra, hogy eredményt, áttörést érjenek el.




Megvonta Portugália elsőrendű besorolását a Moody's

Megvonta Portugáliától az elsőrendű, "A" kategóriás adósosztályzatát kedden a Moody's Investors Service, a megnövekedett politikai, költségvetési és gazdasági bizonytalanságokra hivatkozva. A lépést kommentáló londoni elemzői vélemények szerint Portugália hamarosan "kifogyhat a pénzből" és külső segítségre szorulhat.



EP-képviselő mentelmi jogának megvonását kéri a román ügyészség

A román ügyészség kedden közölte, hogy levelet intézett Jerzy Buzekhez, az Európai Parlament elnökéhez, akitől azt kérték, hogy az integrációs szervezet testülete vonja meg Severin mentelmi jogát. Az ügyészség kenőpénz elfogadásával és befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja a román politikust.