Szlovákia köznevetség tárgyává vált Európában
Köznevetség tárgyává tette magát Szlovákia a poprádi repülőtéren végrehajtott, félresikerült biztonsági akcióval - vélte egybehangzóan a csütörtöki szlovákiai sajtó.
Köznevetség tárgyává tette magát Szlovákia a poprádi repülőtéren végrehajtott, félresikerült biztonsági akcióval - vélte egybehangzóan a csütörtöki szlovákiai sajtó.
Barack Obama amerikai elnök a New York-i Times Square-en reklámozza a Weatherproof ruházati céget, tudtán kívül.
A szerdai nagy dél-angliai havazás és jegesedés miatt csütörtökön is számos légi járatot töröltek a londoni repülőtereken.
A szerelőcsarnokból az indítóállásba vontatták az Endeavour amerikai űrrepülőgépet szerdán a floridai űrközpontban, készülve a február 7-i indulásra - közölte az amerikai űrhajózási és űrkutatási hivatal (NASA).
Az éjféli karácsonyi miséről távozó kopt keresztény hívőkre nyitottak tüzet ismeretlen fegyveresek egy dél-egyiptomi városban, s kioltották legalább hét ember életét. A merénylet miatt a nap folyamán tiltakozás robbant ki, amelynek résztvevői összecsaptak a rendőrökkel.
Roman Polanski ügyvédje arra kérte a kaliforniai fellebbviteli bíróságot, hogy távollétében ítélkezzenek a liliomtiprással vádolt, jelenleg Svájcban házi őrizetben tartott védence felett.
Ötven évvel a Szahara algériai részében végrehajtott első francia atomkísérletek után a francia állam megkezdi a sugárfertőzést szenvedett áldozatok kártérítését.
Az ír hatóságokat kihozta a sodrából, a külföldi szakértőket pedig sokkolta a szlovák biztonsági szolgálat félresikerült repülőtér-biztonsági kísérlete, melynek során nyolc légi utas feladott poggyászába robbanóanyagot és bombaalkatrészeket csempésztek, s azután - noha egyet nem találtak meg - hagyták felszállni a gépet.
Jacques Chirac volt francia elnöknek novemberben meg kell jelennie a bíróság előtt, ahol a még párizsi polgármesterként állítólag elkövetett sikkasztásokért kell felelnie.
Az utóbbi évek legnagyobb havazása érte el szerda hajnalban Anglia déli részét, fennakadásokat okozva a közlekedésben, Németország sarkvidéki hidegben fagyoskodik, de Európa több más országában is dideregnek.
Második napja nem jelent meg szerdán a Le Monde című francia napilap a munkavállalók sztrájkja miatt, akik a lap nyomdájának egy spanyol befektető csoportnak tervezett eladása ellen tiltakoznak.
Az idei évtől nemcsak kulturális, hanem környezetbarát, zöld "fővárosa" is van az Európai Uniónak, és az Európai Bizottság már keresi azokat a városokat, amelyek 2012-ben és 2013-ban lehetnek Európa Zöld Fővárosai.
Váratlan, ám a jelek szerint sikertelen "puccskísérlet" történt szerdán Gordon Brown brit miniszterelnök ellen, akinek eltávolítására két volt kabinettag igyekezett rábírni a kormányzó Munkáspárt alsóházi frakcióját.
A lengyel ügyészség megerősítette szerdán, hogy egy svéd férfi megrendelésére lopták el december közepén az auschwitzi koncentrációs tábor kapuján lévő hírhedt feliratot.
A dél-koreai külügyminiszter egy szerdai interjúban azzal vádolta meg Észak-Koreát, miszerint urániumdúsítási programját nem sokkal azután kezdte meg, hogy 1994-ben megállapodott Washingtonnal atomfegyverprogramja leállításáról.
Egyiptomi biztonsági erők csaptak össze szerdán palesztinokkal a rafahi határátkelőhelynél egy nemzetközi élelmiszer-segélyszállítmány késedelme miatt, egy egyiptomit megöltek.
Tizenhat évi börtönre ítéltek Kínában egy újságírót, aki kenőpénzt fogadott el, hogy eltussoljon egy bányarobbanást, amely a 2008-as pekingi nyári olimpia előtt néhány nappal történt - közölte szerdán ügyvédje.
Szlovákiában országszerte havazott, az utak többségét néhány centiméteres kásás hó fedi, de komolyabb közlekedési fennakadásokról délig nem érkeztek jelentések.
A törökök önbizalma 15 éves mélyponton van egy most közzétett felmérés szerint.