Észak-koreai rakétatervek: az üzengetés már megy
Észak-Korea megtorlással fenyegetőzik arra az esetre, ha megpróbálják elfogni fellövendő rakétáját.
Észak-Korea megtorlással fenyegetőzik arra az esetre, ha megpróbálják elfogni fellövendő rakétáját.
MTI
Lelkes demokrata, feminista, Richard Holbrook amerikai dioiplomata felesége és ambíciózus író – ez Marton Kati, az Egyesült Államokban élő, magyar származású újságíró. A Titkos hatalom – avagy amikor az elnök felesége beleszól a történelembe című, magyarul is megjelent könyvét szerdán mutatták be Budapesten, az írónő jelenlétében. A mű tizenkét elnöki házaspár történetét mondja el. Az önnön
unknown
Világgazdasági válságcsúcson keresnek kiutat e héten Londonban a G20-ak az 1929–1933-as válság óta a legsúlyosabbnak mondott krízisből.
HVG
Az amerikai elnök Kínába szóló meghívást fogadott el - jelentették be szerdán Londonban, ahol Barack Obama első ízben találkozott Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnökkel.
MTI
Legkevesebb nyolcan meghaltak abban a helikopterbalesetben, amely szerda délután történt a skót partok előtt - közölte a brit rendőrség.
MTI
Franciaország és Németország szerint "nem lehet alkudozni" a nemzetközi pénzügyi rendszer új szabályozásáról - közölte Londonban Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár.
MTI
Lech Walesa után Aleksander Kwasniewski volt lengyel államfőt is a kommunista titkosszolgálattal való együttműködéssel vádolta meg a náci és a kommunista korszak bűneit vizsgáló varsói tudományos kutatóintézet.
MTI
Hírszerző források szerint amerikai rakéták legalább 12, feltehetően tálib harcost öltek meg szerdán Pakisztánban.
MTI
Albánia és Horvátország szerdán belépett a NATO-ba - jelentette be James Appathurai, az észak-atlanti szövetség szóvivője Brüsszelben.
MTI
A március járt a legkevesebb áldozattal az Irakban állomásozó amerikai haderő számára a 2003. márciusi invázió óta, mindössze négy katona halt meg ellenséges akció következtében - derült ki a szerdán nyilvánosságra hozott hivatalos adatokból.
MTI
Úgy döntött szerdán az Európai Bizottság, hogy nem bünteti meg a MasterCard céget a túlságosan magas bankközi jutalékok, azaz a tranzakciós alapdíjak miatt, miután a bankkártya-cég időközben a tarifák csökkentése mellett döntött.
MTI
Az Egyesült Államok és Oroszország új egyezmény kidolgozására törekszik a hadászati támadó fegyverek számának csökkentéséről, még azelőtt, hogy az erről szóló, jelenleg érvényes START-1 szerződés az év végén lejár - ebben egyezett meg szerdán Londonban Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök.
MTI
Moszkvában összeverték Lev Ponomarjov ismert jogvédőt, Az Emberi Jogokért nevű mozgalom vezetőjét: a 67 éves férfit kórházba vitték, és kivizsgálása után hazaengedték, de továbbra is rosszul érzi magát.
MTI
Barack Obama amerikai elnök Londonban igyekezett erőteljesen kisebbíteni a Húszak (G20) közötti ellentétek jelentőségét.
MTI
A szokásosnál 40 százalékkal kevesebb földgázt, csak 24 millió köbmétert exportál szerdán Oroszország Romániába, Bulgáriába és Törökországba, egy moldovai csővezeték-robbanás miatt, közölték az ukrán állami Naftogaz gázvállalatnál szerda délben.
MTI
Iveta Radicová, a szlovákiai ellenzék közös államfőjelöltjének támogatására buzdítja a választókat a Új Szó című pozsonyi napilap az elnökválasztás 2. fordulója előtti kampány utolsó napján.
MTI
Kilencezer eurót rabolt el egy magyar diplomatától két motoros bűnöző Mexikóvárosban, de nem jutottak messzire a zsákmánnyal, a nyomukba eredt rendőrjárőr egyiküket a pénzzel együtt elfogta - jelentette egy mexikói hírportál.
MTI
Kubában és Kínában korlátozzák legszigorúbban az internet használatát - állapította meg a Freedom House jogvédő szervezet 15 ország vizsgálatán alapuló jelentésében.
MTI
Robbanás történt szerda reggel egy gázvezetéken Moldovában a szakadár Dnyeszteren túli területen - közölte a helyi Tiraspoltranszgaz szállító cég.
MTI
Nyolcvankét éves korában elhunyt Raul Alfonsin néhai argentin elnök, aki a múlt század nyolcvanas éveiben, hétéves brutális katonai kormányzás után visszavezette országát a demokráciához.
MTI