Merkel: Ukrajna a NATO tagja lesz
Angela Merkel német kancellár Kijevben az Ukrajnával való együttműködés felgyorsítását szorgalmazta, és meggyőződését fejezte ki, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz.
Angela Merkel német kancellár Kijevben az Ukrajnával való együttműködés felgyorsítását szorgalmazta, és meggyőződését fejezte ki, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz.
MTI
Nepálban megválasztották a nemrég köztársasággá alakult ország első elnökét.
MTI
Felélénkült az "ufó-forgalom": Walesben június utolsó napjaiban három helikopterpilóta jelentette, hogy észleltek egy különös, erős fényt kibocsátó tárgyat, amelyet megpróbáltak követni. Ám a tárgy hirtelen eltűnt. Ezt megelőzően az Egyesült Államokban, Phoenixben is láttak megmagyarázhatatlan jelenségeket.
MTI
A magyar parlament közvetlen módon rendelte maga alá az összes határon túli magyar közösséget azzal, hogy állandó intézményévé tette a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF) – írja a Ziua.
MTI
Meghalt Dinko Sakic, a „horvát Auschwitznak” is nevezett jasenovaci koncentrációs tábor volt parancsnoka – közölte a börtön, ahol az egykori magas rangú katonatiszt büntetését töltötte.
MTI
Svájci csillagászok egy csoportja olyan bolygót fedezett fel, amelyen az eddigieknél magasabbra tehető az élet kialakulásának esélye. A Földnél ötször nagyobb bolygón hasonló éghajlati körülmények lehetnek, mint nálunk.
hvg.hu
A radikálisok és a nacionalisták obstrukciója lehetetlenné tette a szerb parlament érdemi munkáját, ezért a házelnök hétfőn fél órával a kezdete után két hétre bezárta a törvényhozás ülését.
MTI
Vasárnap nyitja meg kapuit Pekingben az olimpiai falu - közölte a Kína Ma (China Daily) című napilap.
MTI
Oroszország két mini-tengeralattjárót küld a világ legmélyebb tavának fenekére, hogy többet tudhasson meg a Bajkál-tó egyedülálló ökológiai rendszeréről - közölte az expedíció szervezője.
MTI
A világ legrégebbről fennmaradt kéziratos Bibliájának első részletei digitalizált változatban csütörtöktől már olvashatók az interneten - jelentette be hétfőn a Lipcsei Egyetemi Könyvtár.
MTI
Ismét munkalehetőség ígéretével Nagy-Britanniába csábított magyarokat csaptak be álközvetítők, akik a jelentkezőket utolsó pennyjüktől is megfosztják.
MTI
A pályafutását tekintve továbbra is bizonytalan Cristiano Ronaldo, a Manchester United szélsője. A játékos nem tett eleget Sir Alex Ferguson, a klub edzője kérésének, hogy erősítse meg maradását az Old Traffordon.
Vincze Szabolcs
Az univerzum leghidegebb helyei között tarthatjuk számon bolygónkat, azon belül is a francia-svájci határ közelében lévő LHC részecskegyorsítót. A monstrum egyes részeit most hűtik le 1.9 Kelvin (-271 Celsius fok) alá, ami hidegebb, mint amit a mélyűrben élhetnénk meg szkafander nélkül, írja a BBC.
Bari Máriusz
Ismét munkalehetőség ígéretével Nagy-Britanniába csábított magyarokat csaptak be álközvetítők, akik a jelentkezőket utolsó pennyjüktől is megfosztják.
MTI
Nem kívánja folytatni a szociáldemokratákkal való jelenlegi nagykoalíciót a jövő évi parlamenti választások után Angela Merkel kancellár, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke.
MTI
A The Times a napokban sokkoló vallomást közölt hasábjain. A történet szerzőjének egy ideig szexuális kapcsolata volt a bátyjával, és azért mesélt, hogy a vérfertőzéssel kapcsolatos nézeteket megdöntse, mert szerinte az emberek nem érthetik ezt a sajátságos helyzetet. A vallomás komoly visszhangot kapott, a témáról több tucat fórum nyílt, a reakció megdöbbentő volt.
unknown
Tengerbe zuhant egy amerikai B52-es hadászati bombázó hétfőn a csendes-óceáni Guam szigetnél, a gépen hattagú legénység tartózkodott. A baleset Apra Harbortól mintegy 48 kilométerre északnyugatra történt.
MTI
Bár sokat készült rá, végül mégsem indult el Fenyő Iván a 40. Kékszalag Nemzetközi Tókerülő Vitorlás Túraversenyen, amelyet idén nyolcadszor nyert meg Litkey Farkas a Balatonon. A színésznek azért van mit mesélnie a magyar tengerről, és Amerika is szóba jött, hiszen egy jó darabig ott élt. Fenyő Ivánnal beszélgettünk.
hvg.hu
Bagdadba érkezett hétfőn Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelölti tisztségének várományosa - közölte az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége. A politikus a tervek szerint találkozik a szövetséges erők parancsnokával, David Petraeus tábornokkal és fogadja őt Núri al-Máliki iraki miniszterelnök.
MTI
A szerb külügyminisztérium azt szeretné, ha visszatérne állomáshelyére azoknak a nagyköveteknek egy része, akiket Koszovó függetlenségének kikiáltása után tiltakozásként rendeltek haza a volt szerb tartomány önállóságát elismerő országok fővárosaiból.
MTI