Titkos bizottság kampányol Svájc új fővárosáért
Egy ismeretlen személy a svájci polgárokat arra kéri, hogy SMS-ben írják meg, melyik város legyen az ország fővárosa.
Egy ismeretlen személy a svájci polgárokat arra kéri, hogy SMS-ben írják meg, melyik város legyen az ország fővárosa.
Amerikai és izraeli kutatók szerint azoknak az apáknak, akiknek fiúgyermekei vannak, kisebb az esélyük arra, hogy megbetegedjenek prosztatarákban, mint a lányos apáknak. A wissenschaft.de című német tudományos hírportálbeszámolója szerint csaknem 39 ezer férfi adatait értékelték ki a vizsgálat során.
Ismeretlen fegyveresek elraboltak egy amerikai állampolgárt és két iraki tolmácsot pénteken a dél-iraki Bászra közelében - közölték helyi tisztviselők.
Kósáné Kovács Magda szocialista európai parlamenti képviselő azt várja az Európai Unió soros német elnökségétől, hogy adjon új lendületet az alkotmányos szerződés elfogadásának. Erről a politikus pénteken Budapesten sajtótájékoztatón beszélt.
A világ legszegényebb milliói számára is hozzáférhetővé válik a hepatitisz-C májgyulladás gyógyszere egy londoni kocsmában megszületett elhatározás nyomán .
Abház osztagok gépfegyverekkel és gránátvetőkkel lőttek pénteken egy grúz határőrposztot a szakadár kaukázusi köztársaság és Grúzia határán. Tbiliszi közlések szerint egy grúz határőr életét vesztette a támadásban, egy másik súlyosan megsebesült.
Courtney Cox a Jóbarátok utáni új sorozatában a lesifotósok világába kalauzolja a nézőket. A premier megvolt, a kritikák vegyesek.
A véres hatalmi harcba süppedt palesztin elnök és a kormányfő - Mahmúd Abbász és Iszmáil Haníje -egyetértésre jutott abban sürgősséggel megtartott pénteki találkozóján, hogy visszahívják az őket támogató fegyvereseket az utcákról, miután ismét több emberéletet követelt a hozzájuk hű fegyveres alakulatok harca.
Az utóbbi napok árzuhanása után péntek reggel kiigazítási próbálkozás volt fölfelé a kőolaj árában a szabadpiacon, de ez nem bizonyult tartósnak. A fűtőolaj-felhasználás ezen a héten 30 százalékkal kevesebb az ilyenkor szokásosnál az Egyesült Államokban.
George W. Bush szerint a nukleáris fegyverkezést folytató Iránnal nem lehet békét teremteni a Közel-Keleten - az amerikai elnök azután nyilatkozott a sajtónak, hogy csütörtök este a Fehér Házban fogadta Angela Merkel német kancellárt.
Ausztrália heteken belül megkezdi az uránszállítást Kínába, miután mindkét ország ratifikálta azt a két egyezményt, amelyet a hasadóanyag exportjának szabályairól kötött Peking és Canberra.
Az angol első osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Aston Villa profi szerződést írt alá a csapat utolsó szezonját a birminghami alakulat akadémiáján töltő Stieber Zoltánnal.
Száz kilogramm robbanóanyagot talált egy fémtartályba rejtve csütörtökön Baszkföldön a spanyol rendőrség, öt nappal a madridi repülőtéren elkövetett robbantásos merénylet után.
A Toyota újabb gyárat létesít az Egyesült Államokban, immáron a nyolcadikat. A Wall Street Journal Europe értesülése szerint az üzemet Tennessee vagy Arkansas államban építik fel.
A szerb Nikola Spiricet kérte fel Bosznia és Hercegovina új központi kormányának megalakítására a délszláv állam kollektív elnöksége.
Látnokok is bekapcsolódtak az újév első napján százkét emberrel a fedélzetén eltűnt indonéz utasszállító felkutatásába.
Amíg egy évvel ezelőtt még senki sem merte volna megkérdőjelezni a madárinfluenza romániai pusztításait, az utóbbi időben egyre többen teszik fel a kérdést, valóban, akkora méretű volt-e a járvány, hogy a mezőgazdasági tárca 40 millió eurónyi lejt kellett elköltsön a védekezésre, további 30 milliót megelőzésre, szükség volt-e több mint egy millió szárnyas elpusztítására.
Észak-koreaiak tízezrei - köztük magas rangú tisztségviselők - tüntettek csütörtökön Phjenjanban amellett, hogy országuknak jogában áll atomfegyvert birtokolni - jelentette a phenjani hivatalos média.
A Kia középkategóriás szabadidő-autója ötcsillagos törésbiztonsági eredményt ért el az amerikai közlekedésbiztonsági intézet frontális és oldal ütközéses töréstesztjein.
A brit meteorológiai intézet szerint a világ lakossága minden eddiginél melegebb időjárásra számíthat az idei év során.