Stabil Magyarország-képet akarnak a határon túli magyarok
 

Stabil Magyarország-képet akarnak a határon túli magyarok

A magyarországi erők pártpolitikai egymásnak feszülése nem tesz jót a határon túli magyarságnak, számára fontos lenne, hogy az anyaország stabil képet mutasson önmagáról Európában és a világban – ezt Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke fejtette ki pénteken Kolozsváron Szili Katalin házelnöknek.

MTI MTI

Egységesedő energiapolitika, vita menekültügyben
 

Egységesedő energiapolitika, vita menekültügyben

Közelebb került az Európai Unió a tagországok állam- és kormányfőinek pénteki informális ülését követően ahhoz, hogy az energiapolitikában egységes szellemben tudjon tárgyalni az unión kívüli partnerekkel, emellett lépést tett az EU közös kutatóközpontjának létrehozása felé is. Hűvös fogadtatást kapott viszont a menekültügyi egységesedésre tett felhívás.

MTI MTI


Hogyan növelné az EU a munkerőpiaci hatékonyságot?
 

Hogyan növelné az EU a munkerőpiaci hatékonyságot?

Rugalmassággal és a biztonság növelésével kíván válaszolni az Európai Unió a jelenlegi nemzetközi gazdasági helyzet munkaerő-piaci és szociális kihívásaira, de a haladást óvatosan képzeli el a versenyképesség növelésének és a szociális vívmányok megtartásának egyidejű biztosításával - derült ki a finnországi Lahtiban tartott csúcsszintű érdekegyeztetési tárgyaláson.

MTI MTI





Forma-1: kevesen bíznak Schumacher vb-címében
 

Forma-1: kevesen bíznak Schumacher vb-címében

A Forma-1 pilótái és sportvezetői közül kevesen hisznek abban, hogy Michael Schumacher megnyeri az idei világbajnokságot, ugyanakkor a Ferrari német sztárját tartják a vasárnapi Brazil Nagydíj esélyesének.

MTI MTI

Az 56-os forradalmat méltatta egy amerikai hírportál
 

Az 56-os forradalmat méltatta egy amerikai hírportál

Az 56-os magyar szabadságharcosok a bátorság olyan példáját mutatták, amely örökkön élni fog a szabad emberek emlékezetében - írta a forradalom ötvenedik évfordulójához kapcsolódva csütörtökön az egyik legjelentősebb amerikai konzervatív internetes újság.

MTI MTI

Összeurópai cselekvés a rákbetegek érdekében
 

Összeurópai cselekvés a rákbetegek érdekében

A rákbetegek ellátása terén Európában jelentős eltérések tapasztalhatók, amelyek nagymértékben befolyásolják a betegek túlélési esélyét - derül ki abból a beszámolóból, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra Brüsszelben.

MTI MTI

A Hezbollah is bevetett fürtös bombákat
 

A Hezbollah is bevetett fürtös bombákat

A Hezbollah libanoni síita szervezet is bevetett úgynevezett fürtös bombákat, pontosabban rakétákat lakott települések ellen az Izraellel vívott nyári háborúban - közölte a Human Rights Watch nemzetközi emberijogvédő szervezet csütörtökön.

MTI MTI

Nyilvános az EU energiatakarékossági terve
 

Nyilvános az EU energiatakarékossági terve

Az Európai Unió csütörtökön nyilvánosságra hozta az energiafogyasztás 2020-ig 14 százalékkal történő mérséklésére vonatkozó tervét. Az importált energiaforrásoktól való függőség enyhítését, a környezetvédelmi célok megvalósulását reméli a tervtől Andris Piebalgs, a bizottság energiaügyekben illetékes biztosa.

MTI MTI


MET felszólítás Gyurcsány Ferencnek
 

MET felszólítás Gyurcsány Ferencnek

A Magyarországi Európai Társaság (MET) nyilatkozatot adott ki, amely felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt: a holnapi Helsinki csúcstalálkozón politikus társaival együtt kérje számon Putyin elnökön a sajtószabadság védelmét. „Ne hagyják szó nélkül, hogy a független orosz sajtó pénzügyi tönkretétele után a bátor újságírók fizikai megsemmisítése lett a cél”. A nyilatkozatot támogatja a Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete is.

hvg.hu hvg.hu


Jön az uniós RFID-szabályozás
 

Jön az uniós RFID-szabályozás

A személyes adatok védelme miatt aggódik a legtöbb EU-polgár, ha az úgynevezett RFID-chipek használatáról, vagyis a rádiófrekvenciás azonosításról van szó. Brüsszel az év végén fogalmazza meg álláspontját.

euractiv.hu euractiv.hu


4,2 millió afrikai gyermek maradt árván az AIDS miatt
 

4,2 millió afrikai gyermek maradt árván az AIDS miatt

Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint mintegy 4,2 millió gyermek vesztette el szüleit az AIDS-betegség következtében Nyugat- és Közép-Afrikában, és ezekre az árvákra mindeddig nagyon kevés figyelmet fordítottak - derült ki egy Dakarban tartott nemzetközi konferencián, amelyen a járvány által közvetlenül vagy közvetve érintett gyermekek jobb ellátásának lehetőségeit vitatták meg.

MTI MTI