Lemondott házelnöki tisztségéről Nastase
 

Lemondott házelnöki tisztségéről Nastase

Lemondott szerdára képviselőházi elnöki tisztségéről szerdára virradóra a korrupcióval vádolt Adrian Nastase volt román kormányfő. Nastase egyúttal leköszönt az ellenzékben lévő román Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöki tisztségéről is, párttagságát azonban megtartja. Döntését éppen a pártvezetés több órás ülését követően jelentette be.

MTI MTI

Basescu: ünnepként kezelem március 15-ét
 

Basescu: ünnepként kezelem március 15-ét

A Románia és Magyarország közötti viszony kedvező alakulását idéző üzenetben fordul a romániai magyarokhoz március 15. alkalmából Calin Popescu Tariceanu román kormányfő. Traian Basescu román elnök pedig arról beszélt, hogy ünnepnek tekinti március 15-ét.

MTI MTI


Elutasították Szaddám keresetét
 

Elutasították Szaddám keresetét

Elutasította Szaddám Huszein huszonegy európai ország ellen benyújtott keresetét az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban azzal az indoklással, hogy az ügy nem tartozik a joghatósága alá.

MTI MTI

Kostunica: eltemethetik Milosevicset Szerbiában
 

Kostunica: eltemethetik Milosevicset Szerbiában

Szerbiában eltemethetik Szlobodan Milosevics egykori jugoszláv államfőt - jelentette be Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök. A kormányfő arra nem tért ki, hogy a temetést Belgrádban rendeznék-e meg.

MTI MTI

Rekordszinten a levegő szén-dioxid tartalma
 

Rekordszinten a levegő szén-dioxid tartalma

Rekordszintet ért el az atmoszféra szén-dioxid tartalma, a növekedés üteme kétszer akkora, mint harminc évvel ezelőtt - derül ki az amerikai Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatal kutatásából.

MTI MTI

Mészárszék Bagdad utcáin
 

Mészárszék Bagdad utcáin

Hetvennél több agyonlőtt ember holttestét találták a bagdadi utcákon az utóbbi 24 óra folyamán - közölte kedden az iraki belügyminisztérium.

MTI MTI


Dönt a zsűri: hol legyen Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben?
 

Dönt a zsűri: hol legyen Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben?

Ma és holnap ülésezik Brüsszelben az Európa Kulturális Fővárosa 2010 pályázatra érkezett jelölések értékelését végző testület. A Bizottság hamarosan közzéteszi jelentését, amely az Európai Parlament, a Tanács, majd a Régiók Bizottsága elé kerül. A végső szó a művelődési miniszterek tanácsáé: Európa 2010-es kulturális fővárosát 2006 második felében, a finn elnökség idején nevezik meg.

euractiv.hu euractiv.hu


Izrael újabb építkezésbe fogott Ciszjordániában
 

Izrael újabb építkezésbe fogott Ciszjordániában

Egy rendőrállomás építését kezdték meg az izraeli hatóságok a legnagyobb ciszjordániai telepes tömb, Maale Adumím területén - közölték hétfőn Ehud Olmert ideiglenes izraeli miniszterelnök hivatalának munkatársai.

MTI MTI


Helyszíni zsemle
 

Helyszíni zsemle

Ma már nem elég sikkes csekkel jótékonykodni. Aki arról is meg akar győződni, hogy jó helyre kerül a segítsége, maga megy a hiányt szenvedők közé.

unknown unknown


Szándékosan szedett rossz gyógyszert Milosevics?
 

Szándékosan szedett rossz gyógyszert Milosevics?

Egy holland toxikológus közölte: a volt jugoszláv államfő szándékosan vett be olyan gyógyszert, amely hatástalanította a magas vérnyomására kapott orvosságot. A hivatalos törvényszéki halottvizsgálat szerint szívinfarktus okozta Szlobodan Milosevics halálát.

MTI MTI

London iraki csapatkivonást jelentett be
 

London iraki csapatkivonást jelentett be

Pár hónapon belül kivonja Irakból katonái tíz százalékát Nagy-Britannia - jelentette be John Reid brit védelmi miniszter. Jelenleg 8500 katonájuk állomásozik Irakban, ebből 800-at vonnak ki.

MTI MTI

Moussaoui-per: eleve elutasíthatják a halálbüntetést
 

Moussaoui-per: eleve elutasíthatják a halálbüntetést

Felfüggesztette a Zacarias Moussaoui elleni per tárgyalását az illetékes amerikai szövetségi bíró, és a halálbüntetés eleve elutasítását mérlegeli. Kiderült ugyanis, hogy a vádat képviselő egyik ügyvéd még vallomásuk megtétele előtt tájékoztatott több tanút.

MTI MTI

Milosevics nem kap állami temetést
 

Milosevics nem kap állami temetést

Szlobodan Milosevics fia, a maffiatevékenységgel, közelebbről cigarettacsempészetel is kapcsolatba hozott Marko utazik Hágába, hogy átvegye a néhai jugoszláv elnök holttestét. Az ex-elnököt Belgrádban temetik el, de nem kap állami temetést.

MTI MTI

Moszkva nem hisz Hágának Milosevics-ügyben
 

Moszkva nem hisz Hágának Milosevics-ügyben

Oroszországnak "jogában áll nem bízni" Szlobodan Milosevics boncolásának eredményeiben - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Orosz orvosok utaznak Hágába, hogy "legalább megismerkedjenek" a boncolási jegyzőkönyvvel.

MTI MTI