Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Irak: megkezdődött a szárazföldi háború, újabb légitámadás Bagdad ellen

Csütörtökön este amerikai repülőgépek 24 órán belül másodszor intéztek támadást az iraki főváros ellen, miközben déli irányból a szárazföldön is megindult az amerikai-brit offenzíva. A szövetségesek elfoglalták Umm-Kaszr iraki határvárost, amely mintegy 50 kilométerre fekszik Bászra kikötőjétől. A térségben éppen aknákat telepítő iraki katonák harc nélkül megadták magukat. A Fox News amerikai hírtelevízió értesülései szerint Irak csütörtökön megkezdte olajkútjainak felgyújtását, az iraki olajminisztérium azonban cáfolta az amerikai értesülést. George Bush amerikai elnök csütörtök esti beszédében magabiztosan nyilatkozott az iraki harcokról, hangsúlyozva: a beavatkozás tétje az, hogy Amerika biztonsága fokozódjék.

Világ

Megkezdődött az Irak elleni háború

George Bush amerikai elnök közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban bejelentette, hogy megkezdődött a katonai művelet Irak leszerelése érdekében. A Washington Post szerint a háború első lövései azzal a reménnyel kecsegtettek, hogy "egyetlen csapással sikerül lefejezni az iraki vezetést", mivel Bush elnököt még a csütörtök hajnali rakétacsapás előtt tájékoztatta a CIA arról, hogy tud az iraki elnök tartózkodási helyéről: az első támadások erre a célpontra irányultak. Szaddám Huszein a bombázás után néhány órával - valószínűleg felvételről sugárzott - beszédet mondott az iraki televízióban. Kofi Annan ENSZ-főtitkár csütörtökön a nemzetközi emberiességi előírások tiszteletben tartására szólította fel az iraki háborúban érintett valamennyi felet.

Afganisztán

Jelentős hadművelet kezdődött Afganisztánban is

Az Irak elleni hadművelettel egy időben katonai akció indult Afganisztán déli részén. A BBC információi szerint ez az utóbbi egy év legjelentősebb katonai megmozdulása az országban, amelynek egyik fő célja, hogy előkerítsék Oszama bin Ladent.

Világ

Számos ország aggódik az Irak elleni háború miatt

A világ országainak többsége "mélységes aggodalmát" fejezte ki az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi erők iraki támadása miatt. Franciaország az iraki konfliktus minél gyorsabb lezárását kezdeményezi, Németország "megdöbbenését" fejezte ki, Kína pedig felszólította az Egyesült Államokat, hogy állítsa le a hadműveleteket. Oroszország szeretné, ha a konfliktus lezelése minél előbb visszakerülne az ENSZ BT hatáskörébe. Vladimír Spidla cseh kormányfő kijelentette: nem tudja, milyen okból vette fel az Egyesült Államok Csehországot az őt támogató államok jegyzékébe, hiszen az ország nem tagja annak a koalíciónak, amely támadást intézett Irak ellen.

Világ

Tűzharc az iraki-kuvaiti határon, nyugalom Bagdadban

Viszonozták az iraki tüzérség tüzét az amerikaiak vezette szövetségi erők az iraki-kuvaiti határon. Két iraki rakéta csapódott be Kuvait északi részén, de a robbanások nem követeltek emberáldozatot. Bagdadban ugyanakkor nyugalom volt csütörtökön reggel, az első amerikai támadások után; az iraki főváros utcái teljesen kihaltak.

Világ

Irak: a Fehér Ház felkészítette az amerikai lakosságot a háborúra

A német, a francia és az orosz külügyminiszter szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsában ismét elítélte az Irakot fenyegető amerikai intervenciót. A szerdai nap folyamán több alkalommal is ellentmondásos hírek érkeztek állítólagos iraki harci cselekményekről, illetve Tarik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes állítólagos szökési kísérletéről. A hivatalosan meg nem erősített értesüléseket Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes szerdán este személyesen, az iraki tévében élőben közvetített sajtóértekezletén cáfolta meg. Közben a Fehér Ház arra szólította fel az ország népét, hogy "készüljön fel a háborúra, amely emberéletekbe kerülhet". Ari Fleischer szóvivő arra nem volt hajlandó válaszolni, hogy lesz-e támadás az ultimátum lejárta előtt.

Világ

Törökország csak légterét engedi át az amerikai alakulatoknak

Tayyip Recep Erdogan török miniszterelnök szerdán kijelentette: Törökország kész megnyitni légterét az amerikai harci gépek előtt, de nem engedi leszállni azokat a török légi támaszpontokra, még üzemanyag-felvétel céljából sem. A kormány javaslatáról várhatóan csütörtökön szavaz a török törvényhozás.

Világ

Tiltakozó dohányfarmer fenyegeti Washingtont

Egy, az állami támogatások csökkentése miatt tiltakozó dohányfarmer traktorával bevonult az USA fővárosába, és már második napja tartja rettegésben a helyieket. A washingtoni rendőrség fokozott készültséggel figyeli a tiltakozó gazdát, aki - állítása szerint - robbanóanyagot rejtett el traktorjában - jelentette a BBC.

Világ

Irak: az amerikai csapatok felkészültek a háborúra

Az ITAR-TASZSZ hírügynökség szerint az amerikai csapatok szerdán behatoltak a kuvaiti-iraki határ demilitarizált övezetébe, az amerikai haderő és a brit védelmi minisztérium szóvivője azonban cáfolta a hírt. A Fehér Ház szóvivője kedden éjszaka bejelentette, hogy az Egyesült Államok alakulatai akkor is bevonulnak Irakba, ha Szaddám Huszein elfogadja Bush elnök ultimátumát, és csütörtök hajnalig elhagyja az országot. Az iraki háborút legszilárdabban ellenző Franciaország kedden jelezte, hogy az amerikai vezetésű haderő segítségére siethet, ha Irak vegyi vagy biológiai fegyvert vet be.

Világ

Ausztrália, Japán és Izrael is támogatja az Irak elleni háborút

Ausztrália, Japán, valamint Izrael egyértelmű támogatásáról biztosította az Egyesült Államok Irak elleni háborús politikáját, míg Kína, Franciaország, Görögország, illetve a muzulmán világ továbbra is hadműveletek megkezdése ellen emelt szót George Bush amerikai elnök keddi beszédét követően.

Világ

Oroszország: elhalasztott döntés a támadó fegyverek csökkentéséről

Az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma kedden elhalasztotta a hadászati támadó fegyverek csökkentéséről szóló orosz-amerikai egyezmény ratifikálását. Az orosz honatyák nem titkolják, hogy az Irak körül kialakult helyzet késztette őket az amerikai szenátus által március 6-án ratifikált megállapodás vitájának elodázására.

Világ

Irán iraki hadifoglyokat bocsátott szabadon

Irán szabadon bocsátott, és átadott az iraki hatóságoknak 390-et azok közül az iraki hadifoglyok közül, akik az ország nyugati részén lévő Kaszre-Sirin városban lévő hadifogolytáborban raboskodtak még több mint tizenöt évvel azután is, hogy véget ért a két ország között 1980-tól 1988-ig tartó háború - közölte kedden délelőtt Hoszein Hos Ekbal, Kaszre-Sirin város polgármestere.

Zelenszkij: Trumptól olyan béketerv kell, amely után Putyinnak nincs esélye újra háborúzni ellenünk

Zelenszkij: Trumptól olyan béketerv kell, amely után Putyinnak nincs esélye újra háborúzni ellenünk

Hiába küzdünk a visszaváltó automatákkal, a Mohu sokkal fenntarthatóbban is működtethetné az italospalackok rendszerét

Hiába küzdünk a visszaváltó automatákkal, a Mohu sokkal fenntarthatóbban is működtethetné az italospalackok rendszerét

Élményautózás kimaxolva: megnéztük a legújabb Porsche 911 GT3-at

Élményautózás kimaxolva: megnéztük a legújabb Porsche 911 GT3-at

Megerősítette a skót rendőrség, hogy az eltűnt magyar ikrek holttestét találták meg a Dee folyóban

Megerősítette a skót rendőrség, hogy az eltűnt magyar ikrek holttestét találták meg a Dee folyóban

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

Daron Acemoglu Nobel-díjas közgazdász: Félek, hogy ez az év az USA hanyatlásának kezdetét hozza

Daron Acemoglu Nobel-díjas közgazdász: Félek, hogy ez az év az USA hanyatlásának kezdetét hozza

Trump újabb vámot lengetett be, amely Kanadának fájhat a legjobban

Trump újabb vámot lengetett be, amely Kanadának fájhat a legjobban

Felturbózza a mobiljait a Honor, beépíti a DeepSeek mesterséges intelligenciáját

Felturbózza a mobiljait a Honor, beépíti a DeepSeek mesterséges intelligenciáját

Elárulta Nagy Márton, milyen árstopra célzott hétfő reggel

Elárulta Nagy Márton, milyen árstopra célzott hétfő reggel

A címlapról ajánljuk