Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Bush ultimátumot intéz Szaddám Huszeinhez

Szaddám Huszein elnök vagy száműzetésbe vonul, vagy erővel fosztják meg tömegpusztító fegyvereitől - áll a brit kormány hétfő esti közleményében. George Bush amerikai elnök európai idő szerint hajnali 2 órakor az amerikai nemzethez intézett televíziós beszédében felszólítja Szaddám Huszeint: távozzon vagy nézzen szembe a támadással; az iraki elnök eleve visszautasította az ultimátumot. Korábban a brit ENSZ-nagykövet bejelentette: nem viszik szavazásra a Biztonsági Tanács elé az amerikai-brit-spanyol határozattervezetet Irak leszereléséről, a három ország azonban fenntartja magának a jogot, hogy érvényt szerezzen az 1441. számú ENSZ-határozatnak.

Világ

Késhet a palesztin kormányfő beiktatása

Jasszer Arafat hétfőn vereséget szenvedett a palesztin törvényhozási tanácsban, miután a Rámalláhban összegyűlt képviselők elutasították a miniszterelnöki tisztségről kezdeményezett módosítását. Az elutasítás késleltetheti a "szavahihető" kormányfő beiktatását, amit az Egyesült Államok a független palesztin állam létrehozásának feltételeként kötött ki.

Világ

Hazarendelték az ENSZ fegyverzetellenőreit Irakból

Kofi Annan ENSZ-főtitkár elrendelte a világszervezet fegyverzetellenőreinek és humanitárius segélyszervezetei munkatársainak távozását Irakból, továbbá felfüggesztette az "élelmiszert olajért" programot. Az ENSZ-ellenőrök kedden hajnalban elhagyják az iraki fővárost; ezzel a világszervezet beszünteti minden tevékenységét az országban.

Világ

Eddig kilenc áldozata van világszerte az atípusos tüdőgyulladásnak

Világszerte készültségben vannak a repülőterek és a kórházak a súlyos, többnyire gyógyíthatatlannak tűnő, úgynevezett atipikus tüdőgyulladás terjedése miatt, miközben turisták százai mondják le utazásaikat Délkelet-Ázsiába, ahol az eddigi, többnyire halálos kimentelű esetek előfordultak. Lapértesülés szerint a jövőben minden tüdőgyulladás-gyanús, lázas utast még helyben megvizsgálnak a ferihegyi repülőtéren.

Világ

Izrael: hat halottja van egy újabb gázai behatolásnak

A legújabb hírek szerint hat palesztin vesztette életét hétfőn reggel, amikor az izraeli hadsereg behatolt és tisztogató akciót kezdett a Gázai övezetben lévő nuszeirati menekülttáborban. Vasárnap egy izraeli földmunkagép halálra gázolt egy amerikai nőt.

Világ

Irak: döntő lehet a mai BT-ülés

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) közép-európai idő szerint délután négy órakor ül össze zárt ajtók mögött, hogy az iraki válságról tárgyaljon. George Bush amerikai elnök előzőleg egynapos határidőt szabott a tanácsnak egy Irak elleni háború támogatására, miután az Azori-szigeteken tárgyalt Tony Blair brit és José María Aznar spanyol miniszterelnökkel. Franciaország nem fogadhat el olyan ENSZ-határozatot, amely ultimátumot fogalmaz meg Iraknak - jelentette ki hétfőn Dominique de Villepin francia külügyminiszter, Putyin orosz elnök pedig "súlyos hibának" tartaná, ha az Egyesült Államok háborút indítana Irak ellen.

Világ

Irak: elemzők szerint a háború napokon belül megkezdődhet

A Kuvaitban állomásozó brit és amerikai alakulatok a hét végén elfoglalták támadó hadállásaikat, s a katonai akció várhatóan szerda vagy csütörtök hajnalban indul - írta katonai illetékeseket idézve a Sunday Telegraph konzervatív brit lap. Az Azori-szigeteken vasárnap este hat óra után kezdődő amerikai-brit-spanyol hármas csúcstalálkozó előtt washingtoni berkekben egyre nyíltabban vonják kétségbe egy újabb iraki határozat elfogadásának esélyét. Elemzők szerint elképzelhető, hogy az Egyesült Államok ENSZ-jóváhagyás nélkül néhány napon belül megtámadja Irakot.

Világ

Szerbia: az eddigi belügyminiszter lesz Gyingyics utóda; elfogták a "zimonyi klán" egyik vezetőjét

Vasárnap a várakozásoknak megfelelően Zoran Zsivkovics volt jugoszláv belügyminisztert javasolta Szerbia kormányfőjévé a meggyilkolt szerb miniszterelnök pártja, a Demokrata Párt (DS). A belgrádi Újtemetőben szombaton végső nyugalomra helyezték Zoran Gyingyics szerb miniszterelnököt, akit szerdán gyilkoltak meg ismeretlenek. A magyar kormányt Lamperth Mónika belügyminiszter és Bársony András külügyi politikai államtitkár képviselte a temetésen. Közben a szerb hatóságok szombaton elkönyvelhették az első nagyobb sikert a Gyingyics gyilkosai után folytatott hajtóvadászatban: letartóztatták a zimonyi klánként ismert bűnbanda egyik vezetőjét.

Világ

Amerikai-brit-spanyol csúcs a közös iraki fellépés kidolgozására

George Bush amerikai elnök a hét végén az Azori-szigeteken tárgyal Tony Blair brit és José María Aznar spanyol kormányfővel az iraki válságról. A hármas csúcstalálkozó legfőbb témája az lesz, milyen közös stratégiát alkalmazzanak a Biztonsági Tanácsban a három ország által közösen benyújtott, nagy ellenállásba ütköző határozattervezet elfogadása érdekében. Nem sokkal a hármas találkozó hírének kiszivárgását követően George Bush - némileg váratlanul - sajtótájékoztatón szólította fel Izraelt, hogy a megszállt területeken már ne építsen több települést.

Világ

Szerbia: hajsza a merénylők után; a Demokrata Párt jelöli az új kormányfőt

Zoran Gyingyics halála után Szerbia új miniszterelnökét a meggyilkolt kormányfő pártja, a Demokrata Párt (DS) fogja jelölni. A belgrádi sajtó szerint Szerbia új miniszterelnöke Zoran Zsivkovics, a párt alelnöke lesz. Közben a szerb hatóságok hozzáláttak a merénylet megszervezésével és elkövetésével vádolt zimonyi klánvezér, Dusan Szpaszojevics "Siptar" engedély nélkül épített házának lebontásához.

Világ

ENSZ BT: a héten már nem lesz döntés Irak ügyében

Zárt ajtók mögött folytatódtak csütörtök este az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) konzultációi az iraki válságról, az amerikai-brit-spanyol határozattervezetről, illetve a London által előterjesztett új, kiegészítő javaslatcsomagról, amely az ingadozó tagállamokat kívánja meggyőzni a Bagdad elleni erélyesebb fellépés szükségességéről. Diplomáciai források szerint ugyanakkor hétfő előtt nem várható szavazás a világszervezet vezető testületében.

Világ

Elhalaszthatják vagy elvethetik a BT-szavazást Irak ügyében

A Fehér Ház szóvivője szerint a jövő hétre halasztódhat a szavazás a Biztonsági Tanácsban az új ENSZ-határozatról, amely zöld utat adna az Irak elleni katonai fellépéshez. Colin Powell amerikai külügyminiszter ugyanakkor jelezte, hogy a határozattervezet visszavonása is elképzelhető, miután egyelőre nem sikerült a BT támogatását megnyerni hozzá.

Világ

Arafat elhalasztotta a palesztin kormányfő kinevezését

Jasszer Arafat palesztin elnök - az általános várakozások ellenére - elhalasztotta helyettese, Mahmúd Abbász (mozgalmi nevén Abu Mázen) miniszterelnöki kinevezését, a törvényhozó tanácsnak (parlamentnek) pedig további tanácskozást javasolt az intézmények reformjáról. Mahmúd Abbász kinevezése a várakozások szerint a palesztin politikai reformok első lépése lehet.

Világ

Átadták a Budapest Sportarénát

A Budapest Sportaréna csütörtöki átadása előtt a Fidesz kifogásolta, hogy csak egy szűk, kiválasztott kör vesz részt az ünnepségen. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) bejelentette: néhány hét múlva, a csarnok teljes elkészülte után nagyszabású avatóünnepséget rendeznek.

Világ

Elutasított brit javaslat az új BT-határozatra Irak ügyében

Oroszország, Kína és Franciaország sem támogatja azt a brit javaslatot, amely Iraknak konkrét feltételeket szabna a katonai csapás elkerüléséhez. A brit diplomácia egy hat feltételt tartalmazó listát igyekezett elfogadtatni az ENSZ Biztonsági Tanácsa tagjaival, abban a reményben, hogy a kompromisszumos határozatot megszavazzák; a Fehér Ház ugyanakkor annak lehetőségét is nyitva hagyja, hogy nem kér szavazást új határozatról.

Világ

Izrael: öngyilkos merényletre készülődőket tartóztattak le

Az izraeli hadsereg csütörtökre virradóra letartóztatott tizennyolc körözött palesztint Ciszjordániában. A Náblusz közelében elfogottak között van két öngyilkos merényletre készülő terrorista, aki egy észak-ciszjordániai zsidó kolónia ellen tervezett támadást.

Világ

27 millió dollárt kap a Hálid Sejk nyomára vezető al-Kaida tag

Washingtoni kormányzati források megerősítették, hogy kifizetik a 27 millió dolláros jutalmat annak az egyiptomi informátornak, aki lehetővé tette Hálid Sejk Mohamed, az al-Kaida terrorszervezet harmadik számú vezetőjének elfogását. A CNN szerint az informátor neve szigorú titok, mindössze annyit tudni, hogy csak egyszerű tagja volt az al-Kaidának.

Világ

Rendkívüli állapot Szerbiában Gyingyics meggyilkolása miatt

Három merénylő vett részt Zoran Gyingyics szerb kormányfő meggyilkolásában - jelentette be csütörtökön Milan Obradovics belgrádi rendőrfőkapitány. Egyiküket sem fogták még el, letartóztattak viszont negyven személyt, akik a zimonyi klán tagjai, amelyet a szerb kormány a merénylet elkövetésével gyanúsít. Szerbiában háromnapos gyász van, s a kormányfő meggyilkolása miatt kihirdetett rendkívüli állapot korlátozza az emberi és polgári jogok, illetve szabadságjogok érvényesülését.

Macronnal ment vacsorázni, Sarkozyvel fényképezkedett Orbán Párizsban

Macronnal ment vacsorázni, Sarkozyvel fényképezkedett Orbán Párizsban

Szijjártó Péter az amerikai külügyminiszterrel találkozik kedden Washingtonban, azt nem tudni, Rogánról szó lesz-e

Szijjártó Péter az amerikai külügyminiszterrel találkozik kedden Washingtonban, azt nem tudni, Rogánról szó lesz-e

Megtiltották Renner Erika zaklatójának, hogy elhagyja a lakását

Megtiltották Renner Erika zaklatójának, hogy elhagyja a lakását

Kim Dzsongun húga már megtorlással is fenyegeti az Egyesült Államokat

Kim Dzsongun húga már megtorlással is fenyegeti az Egyesült Államokat

70-es táblánál 111-gyel száguldott egy autós a Szentendrei úton

70-es táblánál 111-gyel száguldott egy autós a Szentendrei úton

Hibáztak a Gene Hackman halála ügyében nyomozó rendőrök, egy másik kutyát azonosítottak a házban

Hibáztak a Gene Hackman halála ügyében nyomozó rendőrök, egy másik kutyát azonosítottak a házban

Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

Iránytű Intézet: Negyedmillió Fidesz-szavazó ment át a Tisza Párthoz

Iránytű Intézet: Negyedmillió Fidesz-szavazó ment át a Tisza Párthoz

A címlapról ajánljuk