Ronaldinho az év labdarúgója

A brazil Ronaldinhót választották az év játékosává a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szavazásán, melynek eredményhirdetésére a zürichi Operaházban rendezett gálán került sor.


Bush figyelmeztette Iránt és Szíriát

Óva intette Iránt és Szíriát az iraki belügyekbe való beavatkozástól Washingtonban George Bush amerikai elnök. Ugyanakkor kijelentette, az iráni és észa-koreai atomprogram ügyében a sokoldalú tárgyalásokat kell előnyben részesíteni.





Az öbölháború ma is ölhet

Az 1991-es öbölháború veteránjait mindmáig fokozottan fenyegeti az a veszély, hogy tüdőrákban megbetegszenek - mondják amerikai szakemberek.



Eljárás a bukott bronzérmes ellen

Büntetőügyi eljárás indult Leonidasz Szampanisz görög súlyemelő ellen, akit doppingolás miatt megfosztottak az augusztusi nyári olimpián szerzett bronzérmétől.




Falmeszeléssel a gyűlölet ellen

Szombaton a Reaguj! elnevezésű csoport szervezésében Újvidéken lemeszeltek több nemzeti és vallási kisebbségek ellen szító falfirkát – írja az újvidéki Magyar Szó.


Kétélű fegyver az új kínai vallási törvény?

Bár hivatalosan előrelépésként tálalták őket, szakértők egy része szerint a kínai vallásgyakorlást szabályozó új rendeletek nagyobb teret adnak az elnyomásnak. A kínai sajtóban vasárnap megjelent dekrétumok, amelyek 2005. március 1-én lépnek hatályba, az alkotmányt kiegészítve garantálják a vallásgyakorlás szabadságát a több mint fél évszázada kommunista rendszerű országban.







Az űrből figyelik az emberek mozgását

A dél-amerikai Kourou szigetén egy Ariane hordozórakétával felbocsátották a Helios II. elnevezésű francia felderítő műholdat, amely a hírszerző szatelliták új nemzedékét képviseli.


Veszített a Gazprom a Juganszknyeftyegaz -árverésen

Az orosz Bajkalfinanszgrup szerezte meg a Jukosz olajcég fő termelőegysége, a 76,79 százalékát, meglepetésre megnyerve a vasárnap Moszkvában lezajlott árverést a félállami Gazprom monopólium leánycégével, a Gazpromnefttel szemben.