Lemondott a lett kormány

Lemondott az Indulis Emsis által vezett lett kormány. A lemondás oka, hogy a parlament nem fogadta el a 2005-ös költségvetés tervezetét.


Barroso: nem csak egy biztosjelölttel van probléma

„Csak a javasolt EU-bizottság egészének visszavonása lehetett a helyes döntés, mert egy adott jelölt elmozdítása dominóhatást váltott volna ki” - mondta csütörtökön José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Egyes EP-képviselők szerint a bizottság mellett Barroso is megbukott.


Pénteken Rómában aláírják az Európai Unió alkotmányát

Az alapokmány történelmi jelentőségű dokumentummá válhat, amennyiben a tagországok törvényhozásában, illetve népszavazásokon meg is erősítik. Eközben viszont válság bontakozott ki az Európai Bizottság új testületéről folyó vita miatt.





Torghelle gólt lőtt, de kiállították

Megszerezte angliai pályafutásának első gólját Torghelle Sándor, a Crystal Palace válogatott labdarúgója, ám a folytatásban első piros lapját is megkapta.


Rengett a föld Bukarestben

Erős földrengés volt szerda éjjel Bukarestben, a földmozgást érezni lehetett Bulgáriában és a Moldovai Köztársaságban is. Az első romániai híradások az esetleges áldozatokról, vagy károkról nem számoltak még be, több száz ember azonban az utcára menekült otthonából.


Újabb könyörgő üzenet az iraki brit túsztól

Margaret Hassan az al-Dzsazíra arab hírtelevízióban sugárzott videofelvételen ismét azért könyörgött, hogy bocsássák szabadon az iraki börtönökből a női foglyokat és Nagy-Britannia vonja ki csapatait az arab országból.


Kritikussá vált Arafat állapota

A 75 éves Jasszer Arafat palesztin elnök egészségi állapota szerda éjjel fordult kritikusra. A vezetőhöz sürgősen nemzetközi orvoscsoportot hívtak, a főhadiszálláson érkezett Arafat felesége és a teljes palesztin vezérkar is.


Arafat nagyon beteg

Jelentések szerint Arafat egészségi állapota jelentősen romlott az elmúlt 24 órában.


Amerikai al-kaidás vérfürdővel fenyeget

Néhány nappal a választások előtt az al-Kaida véres terrortámadással fenyegette meg az Egyesült Államokat az ABC hírtelevízió birtokába került videó szalagon. A CIA szerint a felvétel valóban az al-Kaidától származik.


Az ember, aki válságot okozott az EU-ban

Rocco Buttiglione olasz biztosjelölt, aki válságot okozott az Európai Unióban, a II. János Pál pápa által igényelt politikai vezető prototípusa. "Lehet, hogy Olaszországban nem vagyok senki. Európában valaki leszek" - idézte Buttiglionét a londoni The Economist című hetilap, mely szerint azonban nem a politikus katolicizmusa az oka annak, hogy kétségessé vált: valóban ő-e a megfelelő ember az igazságügyi tárcára.


Amerika hat nap múlva választ: csúsztatások innen-onnan

Washingtoni tudósítónk már megkezdte a visszaszámlálást: a D-day november másodika, kedd. Az elnökválasztásig hátralévő időben naponta beszámol a Kerry-Bush párviadal állásáról. A küzdelem továbbra is kétesélyes, a kampánybeszédekben rendületlenül folytatódik a csúsztatás.


Roma bíróságot állítanának fel

A csehországi Roma Parlament (RP) egy roma bíróságot (Romani Kris) akar létre hozni, amely a roma közösség vitás ügyeit lenne hivatott megoldani.


Barroso hallgat az Európai Bizottság jelöltjeiről

José Manuel Barroso, a következő Európai Bizottság elnöke nem kívánt arról beszélni, hogy új arcok kerülnek-e a közeljövőben várható átalakítás során az Európai Unió leendő bizottságába, vagy csupán másként osztja el az ügyköröket a bizottság eredetileg jelölt tagjai között.


Újabb sztár kerülhet rács mögé

Óriási médiaérdeklődés közepette kezdődött meg szerdán Tamperében az a per, amelyben a vádlottak padján Matti Nyka:nen, a finnek egykori világklasszis síugrója ül, akit gyilkossággal vádolnak.



A szlovák államfő szerint Csáky súg Budapestnek

Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint Csáky Pál, a szlovák kormány Magyar Koalíció Pártjához (MKP) tartozó miniszterelnök-helyettese információkat szolgáltat ki Budapestnek a pozsonyi kormány tanácskozásairól. Bugár Béla szerint a vádaskodás ellen kénytelenek lesznek fellépni.