Tetszett a cikk?

„Csak a javasolt EU-bizottság egészének visszavonása lehetett a helyes döntés, mert egy adott jelölt elmozdítása dominóhatást váltott volna ki” - mondta csütörtökön José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Egyes EP-képviselők szerint a bizottság mellett Barroso is megbukott.

Arra a kérdésre, hogy nem lett volna-e bölcsebb más posztot ajánlani a vitatott olasz biztosjelöltnek, Rocco Buttiglionénak, Barroso a BBC-nek adott interjúban azt mondta, hogy nem hozott volna eredményt egy adott jelölt elmozdítása, mert ezt egyes európai parlamenti csoportok támogatták volna, mások nem. "Nemcsak egy adott tárcával volt probléma" - közölte, de nem nevezte néven a szerinte problémás többi biztosjelöltet.



Barroso szerint ezért egy bizonyos jelölt más pozícióba helyezése olyan dominóhatást indított volna el az Európai Parlamentben, amely nagyon rossz hatással lett volna az EU egészére nézve.



Silvio Berlusconi olasz kormányfő szerint baloldali ellenzéke Buttiglione olasz biztosjelölt ügyének felfújásával ismételten figyelmen kívül hagyta Itália nemzeti érdekeit. Berlusconi a La Stampa című olasz lap csütörtöki számábanmegjelent interjújában azzal vádolta az olasz balközép erőket, hogy Strasbourgban "elárulták" Itália nemzeti érdekeit.



Az olasz kormányfő ugyanakkor "az adott helyzetben a lehető legjobb megoldásként" méltatta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság új vezetője döntését az európai parlamenti szavazás elhalasztásáról, hiszen senki se érdekelt a szakításban az európai végrehajtó hatalom és a parlament között.



Az Európai Parlamentbe (EP) delegált képviselők eltérően ítélik meg a szerdán előállt helyzetet - írja az euro.hu. Egyetértés látszik abban, hogy nincs intézményi válság - ezt a holland elnökség hivatalos közleményben is megerősítette. Van azonban olyan EP-képviselői vélemény, miszerint maga Barroso is megbukott, hiszen elegendő idő állt rendelkezésére a Bizottság felállítására, ám küldetését nem tudta teljesíteni, noha bőséges figyelmeztetést kapott a biztosokkal kapcsolatos parlamenti fenntartásokról. „Meg kell vonni a bizalmat Barroso úrtól” – ilyen álláspont is megfogalmazódott.



„Ha egy nemzeti kormány minisztere ilyen látványosan megbukna, biztosan érezné a késztetést arra, hogy lemondjon. Barroso ezzel szemben csak átrendezi a bútorokat. Nagyon soványka még az európai demokrácia” – véli az egyik képviselő. Egyöntetű vélemény, hogy az új európai alkotmányos szerződés pénteki római ünnepélyes aláírására mindenképpen árnyékot vet a szerdai strasbourgi elbizonytalanodás. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!