A britek egy százalékát nem érdekli a szex

Sokkal többen vannak az aszexuálisok, mint azt eddig széles körben feltételezeték: egy brit felmérés szerint a felnőtt lakosság egy százaléka nem érez semmiféle szexuális késztetést.


Kiszabadítottak két kínai túszt

A pakisztáni erők kiszabadították az al-Kaida terrorszervezethez kötödő emberrablók fogságából azt a két kínait, akiket a múlt héten raboltak el.


Alvó dinoszauruszt találtak Kínában

Kínában 130 millió éves, alvó dinoszaurusz maradványaira bukkantak a tudósok. A kétlábú dínó kiemelkedő értékű maradványát mellső végtagja alá dugott fejjel találták meg, a Kínai Tudományos Akadémia szakértője szerint az állatot álmában, hirtelen érhette a halál.



Solana közel-keleti béketerve négy pontban

Négypontos tervet ismertetett szerdán az Európai Parlament brüsszeli ülésén a közel-keleti békefolyamat felgyorsítására Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.


Kerry nyerte az utolsó elnökjelölti vitát

Az amerikai elnökjelöltek helyi idő szerint szerda esti utolsó televíziós vitájában George Bush elnök szélsőséges liberális politikusnak nevezte John Kerry szenátort, aki viszont óriási költségvetési deficit felhalmozásával és a középosztály cserbenhagyásával vádolta ellenfelét.


Több évet is kaphat a négyszeres olimpiai bajnok

Gyilkossági kísérlet vagy súlyos testi sértés vádjával kell bíróság elé állnia Matti Nykanennek, a finnek négyszeres olimpiai bajnok síugrójának, akit még augusztusban vett őrizetbe a rendőrség.





Ukrajnába nem exportál ellenállást a szerb diktátordöntő

Nem engedték beutazni Ukrajnába az Otpor szerb ifjúsági szervezet egyik vezetőjét, aki saját hazájában tevékeny szerepet játszott a Szlobodan Milosevics elnök bukásához vezető diáktüntetésekben, s a Khmara grúz mozgalom tanácsadójaként aktívan részt vett az Eduard Sevardnadze lemondását eredményező tbiliszi ellenzéki megmozdulásokban is.



Még mindig bizonytalan az EP-biztosok jelölése

Az Európai Parlament vezetői tanácskozásukon nem jutottak közös álláspontra az egyes EU-biztosjelöltek értékeléséről, a bizottsági jelentéseket ezért egyszerűen továbbítják José Manuel Durao Barrosónak, a következő EU-bizottság vezetőjének. Barroso közben határozottan kiállt az igazságügyi, szabadságjogi és biztonsági ügyekkel foglalkozó biztos tisztségére jelölt olasz Rocco Buttiglione mellett.




"Lebuzizta" az EU-t Berlusconi minisztere

Az olasz kormány egy újabb tagja kavart vihart azzal, hogy a homoszexuálisok uralmáról beszélt az Európai Unióban, ráadásul egy nagyon vulgáris kifejezést használt.



A görögök elkülönítik a romákat

„Görögországban a roma közösségek fele a közszolgáltatásoktól elzárva, fertőzésveszélyes környezetben, sárkunyhókban él" – mondta Claude Cahn jogvédő.