Zavarták a vonuló elefántokat, egyikük agyontaposott egy embert – videóval
A vad elefántcsorda utolsó tagja nem bírta cérnával a hangoskodó tömeget Indiában.
A vad elefántcsorda utolsó tagja nem bírta cérnával a hangoskodó tömeget Indiában.
Kihasználta a pozíciójával járó jogi kiskaput, hogy idő előtt rálásson a törvényekre, és befolyásolja a döntéshozókat az ügyvédein keresztül.
A szárazság miatt komoly kihívás előtt állnak az Egyesült Államok nyugati részén. Oregon és Kalifornia határán a hatóságoknak aközött kell választaniuk, hogy öntözzék-e a mezőgazdasági területeket vagy fenntartsák a tavak vízszintjét. Egyszerre a kettő ugyanis nem lehetséges. A régió ráadásul őslakos indiánok földje, kultúrájuk alapja pedig a halászat. A folyamatosan melegedő vizekben azonban ez egyre nehezebb. A Deutsche Welle riportja.
A rendes hőszigeteléssel télen és nyáron is energia takarítható meg a szakértők szerint.
A folyók árterein a vízvisszatartás növelésével a gazdasági károk és az árvíz-kockázatnak kitett lakosság több mint 70 százalékkal csökkenthető lenne Európa-szerte, állapította meg az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának tavalyi jelentése. Az elmúlt hét katasztrofális következményekkel járó európai árvizei keserű figyelmeztetést jelentenek az egyre több tudományos tanulmányban megerősített tényre: az éghajlati kockázatok, köztük az árvizekkel szembeni védekezésben a természetalapú megoldások óriási előrelépést jelenthetnek a hagyományos mérnöki megoldásként alkalmazott szürke infrastruktúrával szemben, számos járulékos hasznot hoznak, és a legtöbb esetben gazdaságilag is megéri ezeket alkalmazni.
Egy kutatás szerint még több kánikulai nap várhat az emberiségre. Ha nem történik érdemi lépés, 3 Celsius-fokkal is emelkedhet az átlaghőmérséklet 2100-ra.
A római kori bánya egyből felkerült a veszélyeztetett helyszínek listájára is.
Az ujgur kényszermunka miatt az USA már minden, a kínai Hszincsiang régióból érkező termék importját betiltaná, Olaszországban ezer eurós luxustáskákról derült ki, hogy kizsákmányolt emberek gyártják. De mit tehet egy átlagos vásárló, ha nem akar olyan ruhadarabot, amely kényszermunka révén került a polcokra vagy az internetes kosarába?
Az egyik vezető élelmiszeripari cég egy izraeli startuppal áll össze, hogy laboratóriumban előállított húsokkal rukkolhassanak elő.
400 köbméternyi fermentációs hulladék ömlött a vízbe egy biogázüzemből a szlovákiai Zólyombúcs közelében. Több tonna hal pusztult el, például számos dunai galóca. A Garam-torkolat térségében fokozta a figyelőszolgálatot a hazai vízügy.
Az Év madara 2022 szavazást 41 százalékkal nyerte egy elsősorban hangyákat fogyasztó, saját odút vájó, időnként kóborló harkályféle.
A jelenségről természetesen videó is készült, az izzó tűzgolyó még Svédországban is látszott.
Nyakunkon a nyár: finomabbnál finomabb szezonális gyümölcsök és zöldségek érnek be ilyenkor. Így az is felmerül, hogyan őrizhetnénk meg az ízeket, de célszerű arra is figyelni, hogy ezt a lehető legkevesebb tápérték és vitamin elveszítésével érjük el. Cikkünkben arra is keressük a választ, hogyan tehetjük el későbbre minél egészségesebben a szezonális gyümölcsöket és zöldségeket.
A sziget nyugati térségében pusztít a tűz.
A medve rátámadt a pásztorok egyik tehenére, ezért próbálták meg elkergetni. A túlélő sebesültnek több ujját leharapta az állat.
A múlt héten 210-en meghaltak az időjárás miatt, most újra hatalmas esőzések voltak, és az időjárás egy ideig nem is fog változni.
Karbonsemlegesség, újrahasznosítás, bolygótudatos étkezés, körforgásos működés és ökológia: összegyűjtöttük a legjobb, magyar nyelven a közelmúltban megjelent könyveket, amelyek egytől-egyig a klímaváltozással, illetve a fenntarthatósággal foglalkoznak. Van közöttük kötet egészen kicsiknek, tanulmánykötet a tudományok kedvelőinek és kifejezetten hasznos, gyakorlati tanácsokkal szolgáló könyv az életmódunk zöldebbé tételére is. A Zhvg könyvajánlója következik.
A füst a nyugati áramlás miatt juthatott el a kontinensre.
Hamarosan virágzik a parlagfű, és az első fagyokig a levegőben maradnak a pollenjei.