HVG Extra A Nő
HVG Extra A Nő

Tavaly év végén jelent meg a tizenhat interjút tartalmazó Anya kiáll és beszél – Anyák önmagukról, közéletről és aktivizmusról című kötet Dósa Mariann és Udvarhelyi Tessza szerkesztésében, Csoszó Gabriella nagyszerű portréival. Rengeteg érdekvédő csoport és segítő szervezet születéstörténete, a közéleti szerepvállalás útvesztői és ereje a lehető legszemélyesebben elmesélve a tavalyi év egyik legfontosabb könyvében.

Kevésbé vagy egyáltalán nem ismert aktivista nők a könyv szereplői – ez, amennyire tudom, koncepció volt. Sokuk vidéki, külvárosi, határon túli, meglehetősen nehéz starttal, közülük többen máig elég cudar körülmények között végeznek erőn felüli munkát. Miért éppen a könyv formátum mellett döntöttetek? Úgy értem, ha cél volt, hogy ezek az életutak, ezek az elszánt nők inspiráljanak más, akár szintén nehéz helyzetben lévő nőket, arra miért nem inkább valamilyen videós, közösségi médiás platformot választottatok?

Igazából ez a könyv nem magában áll. Ha a Közélet Iskolája összes tevékenységét, az egész csomagot nézzük, annak ez a könyv csak egy része. Tartunk képzéseket, ahol találkozunk azokkal a nőkkel, akikről beszélsz – illetve férfiakkal is, ha az előző könyvünket, a sorozat első részét is idevesszük –, tehát ezekkel a szereplőkkel mi sok más módon találkozunk és dolgozunk. A Facebook-oldalunkra is rengeteg tartalmat feltöltünk. A könyv azonban mégiscsak nagyon fontos forma nekünk. Nyomtatott kiadványban, könyvben szerepelni óriási elismerés, ezt a két kötet elkészülte után még határozottabban látjuk. Hihetetlenül fontos elismerés ez a benne szereplőknek, és számunkra is fontos célja a könyveknek, hogy érezzék így. Egyfajta főhajtás ez az előtt az emberfeletti munka előtt, amit végeznek. Máshonnan nem vagy alig kapnak anyagi vagy bármilyen elismerést ezekért a tevékenységekért. És még egy fontos vetülete van: a könyvön keresztül a média is felkapja a témát és a szereplőket, hírét viszik, a közösségi felületeken is sok megosztást generál, emellett mi is rászervezünk rengeteg eseményt (a most szombatra tervezett kiállítás sajnos elmarad, így február 16-án lesz a következő bemutatónk). Így könnyedén eljutunk olyan csatornákra is, amelyek jobban szórnak, nem kerülnek 2800 forintba, tehát mégis: a könyv ideális vivőanyag. És nagyon-nagyon szépen fogy, ezt már most látjuk.

Számítottatok ekkora sikerre?

Igazából minket a sorozat első részének (Velünk beszélj, ne rólunk!, szintén portrékötet) sikere lepett meg nagyon. Úgy tűnik – és ebben nagyon bíztunk a kezdet kezdetétől –, hogy ez a forma kifejezetten működőképes. Következetesen úgy próbálunk beszélni nagyon fontos társadalmi és politikai kérdésekről, hogy mellőzzük az akadémiai zsargont, igyekszünk a lehető legérthetőbbek lenni – hiszen ezek alapvetően nem a tudomány kérdései. Ezek a mindennapjaink, a közösségi lét égető problémái, tehát politikai kérdések. Amelyekről lehet úgy beszélni, hogy érdekesek és élvezetesek legyenek. Az emberek szeretik a történeteket. Pláne ha van bennük valami pozitív. Sok év tapasztalata alapján úgy látom, hogy ebben az aktivista-érdekvédő közegben ritka, hogy valami kifejezetten pozitív legyen. Muszáj, hogy legyenek olyan inspiráló történetek, emberek és eredmények, amelyekben közösen meg tudunk kapaszkodni.

Jobbról: Udvarhelyi Tessza, a kötet szerkesztője, Dániel Anna, a kötet lektora, Dósa Mariann, a kötet szerkesztője
©

Dósa Mariann

Társadalompolitika szakon doktorált, a Közélet Iskolája társalapítója, oktatási programjának vezetője. A Város Mindenkié érdekvédelmi csoport tagja.

www.kozeletiskolaja.hu http://avarosmindenkie.blog.hu

A könyv bevezetőjében kiemelitek, mennyire fontos motívumokra, tulajdonságokra bukkantatok a könyvkészítés során, mint például a női szolidaritás, az alázat, a lelkiismeretesség.

Nekem kifejezetten fontos volt, hogy beszéljünk ezekről a tipikusan nőinek tartott tulajdonságokról – amelyek nyilván nem születésünktől fogva a sajátjaink, hanem ilyennek nevelnek bennünket –, hogy legyünk alázatosak, alárendelődők, szorgalmasak, szerények, és lehetőleg hőzöngés helyett tartsuk meg a véleményünket. Ezeket át kell lépni, másfelől viszont érdemes át is értelmezni. A könyvből is egyértelműen kitűnik: ezeknek az aktivista nőknek a nagy része tipikusan nem asszertív, nehezen képviselik az érdekeiket, sokszor elbizonytalanodnak a saját értékeiket és erejüket illetően. Fontos, hogy ez megváltozzon, és ez célunk is volt a könyvvel. De közben ezeknek a címkéknek az előjelét is meg lehet fordítani: az említett tulajdonságoknak sok esetben nagy hasznát tudják venni a közösségi munkájuk a során. Ezzel persze nem csak a nőknek van dolguk. Nem csupán nekik kell asszertívebbnek, határozottabbnak lenniük, hanem a férfiaknak alázatosabbnak. Vonják már kétségbe néha, hogy valóban jó-e, amit csinálnak. Legyen bennük több kétely, több kritikai reflexió. Csak ez fog értékes társadalmi egyensúlyt kiadni. Szerintem alázatosnak lenni érték – ahogy kételkedőnek is. Ha senki nem lesz képes erre, hamar a hübriszek világában találjuk magunkat. Amire ma a férfiak szocializálva vannak, azzal nagyon nehéz együtt dolgozni, és ezt saját tapasztalatból is mondom. A felelősségvállalás, a teherbírás, az alázat terén szerintem rengeteg hétköznapi gond adódik, és igen, ezekben a nők – mert erre vannak szocializálva – sokszor sokkal erősebbek. Ezért állítom, hogy nőkkel együtt dolgozni jobb és könnyebb a legtöbb esetben.

Ha már a tulajdonságoknál tartunk: az ellehetetlenítéssel, a politikai játszmákkal bírni, immunisnak lenni az uszításra,  ellentartani a sorozatos csesztetésnek mennyire kell tudni hosszú távon ebben a közegben?

Szerintem – és a könyv tapasztalatai szerint – nem is feltétlenül valamilyen egyéni képesség az, ami ezeknek a nőknek igazán segít. Hanem a közösség. Nagyjából mindenki közösségben dolgozik – lásd a Másállapotot a szülészetben! vagy az Eleven Emlékmű csoportot, Bolba Márta gyülekezetét stb. Tipikusan a közösség a varázsszó, és azon belül a „sisterhood” – a más nőkkel közös vállalások, a női szolidaritás, egymás segítése nagyon erősen jelen van. A támogató közeg erős pajzs és fontos megtartó erő. (Számomra világos egyébként, miért gondoljuk hagyományosan azt, hogy a nők képtelenek együtt dolgozni, és hogy mindent megöl a köztük feszülő rivalizálás, de ennek a könyvnek a történetei az élő példák, hogy ez csak mítosz.)

Hogy látod, tipikusan hol és mikor csekkolnak ki a nők a közéleti, politikai tevékenységből?

Sokan látják, hogy nem fognak tudni a hagyományos politikában érvényesülni. És megcsinálják a saját projektjüket, megalapítják a saját szervezetüket, egyszerűen kézbe veszik a saját ügyüket. Politikai pártok tagjaként – ma már nem tartozom egyikhez sem – annak idején azt láttam, hogy a nőket bedarálja ez a közeg. Amikor azt látják, hogy nem tudnak érvényesülni, vagy csak úgy tudnak, ha az elveikhez nem maradnak hűek, tipikusan olyankor lépnek vissza. Nekem is ez volt a saját kilépési pontom a pártpolitikából. Hiszen ahogy egy párt működik, a benne lévők olyan társadalmat fognak építeni – ebből sok nőnek lesz elege, és fordít hátat az egésznek. Aztán vagy végleg felhagy vele, vagy fogja magát, és megteremti a közeget, ahol tud dolgozni. A cél talán ugyanaz lesz, mint a politikai pártban, de minden más nagyon különböző.

A kötet fő rendezőelve is az volt, hogy a nők, anyák közéleti-politikai szerepvállalását mint rendszerszintű hátrányt mutassátok be – motiváló példákat kiemelve. Az elmúlt éveket tekintve milyen tendenciákat látsz a nők politikai esélyeit, elismertségét illetően?

Hurráoptimista nem vagyok, de határozott fejlődést látok. Van pár nagyon exponált politikus a parlamenti politikában, akik a szakmai munkájuk miatt elismertek. Szél Bernadett, Szabó Tímea, Szabó Rebeka, Baranyi Krisztina… sorolhatnám. Ők politikusként, és nem nőpolitikusként tettek szert elismerésre, olyan, kompetens és határozott szakemberek, akik az ügyeiket hitelesen és profin képviselik. Ez persze az egész történet kis szelete, mégis fontos eredmény. Ha pedig a civil politizálást nézzük: a civil szervezetekben mindig sokkal több nő dolgozott, és dolgozik a mai napig. Ami azonban változás, hogy a civil szférában is egyre többször találkozunk vezető, komoly döntéshozói pozíciókban ülő nőkkel. Kapronczay Stefánia (TASZ), Pardavi Márta (Magyar Helsinki Bizottság), hogy néhány példát említsek, illetve a Közélet Iskolája is egy nők által vezetett szervezet.

Mi az oka ennek a változásnak?

Most érik be az évtizedes munka, amelyet a feminista aktivisták, feminista politikusok, civil szervezetek végeztek. És a nemek közti egyenlőtlenségekkel kapcsolatos tudás terjedése a rendszerváltás óta, valamint a nőjogi szervezetek és közösségek számának növekedése. Annyi tapasztalat gyűlt fel az elmúlt években, hogy innen már nincs visszaút. Ezek a gondolatok beértek, és egyre szélesebb közönséghez jutnak el.

Milyen visszajelzéseket kaptatok a könyvre kívülről? Emellett érdekelne, maguk a szereplők hogy látják magukat és a tevékenységüket a többiek történetével összeolvasva. A magányos hősök és a reménytelen egyéni küzdelmek helyett nagyon erős közösségi sztorik mintázata rajzolódik ki.

Az első könyvbemutatón, ahová nagyon sokan eljöttek a szereplők közül, egy hosszabb beszélgetésen tudtak egymásra reflektálni. Ott azt éreztem, hogy valóban nagyon inspirálják egymást, rengeteg erőt merítenek abból, ki hogyan harcol, és marad fenn. Hamar rálátni, hol vannak a rendszerszintű problémák – ami jó hír, mert nem egyéni szinten ostorozzák magukat, hanem látják, hogy mások is éppen ugyanilyen gondokkal küzdenek. De a közös pontok mellett ugyanilyen fontosak a különbségek is: nagyon tanulságos, hogy többféle járható út létezik, többféleképpen működhet valami jól, a jó anyaságnak rengeteg útja lehet, és a gyerekek sem egyformák. Ez sokaknak felszabadító erejű üzenet volt. Kívülről pedig szinte csak lelkendező vélemények jönnek folyamatosan, Szikra Dorottya társadalompolitikus szerint például ez az elmúlt év legfontosabb könyve – ez mégiscsak elképesztő elismerés.

A legtöbb sztoriból visszaköszön, hogy mennyi mindent mentettek át ezek a nők az anyaságból a munkába. Valakit türelemre tanított, mást időt beosztani, hatékonyságot növelni, árnyaltabban gondolkodni… Miközben itthon még mindig fáznak attól, hogy anyákat foglalkoztassanak, mert sok velük a macera, kiszámíthatatlanok, és úgyis a munkájuk lesz az utolsó a listán.

Nekem nagyon meglepő volt, hogy amikor direkt az akadályokra kérdeztünk rá, tehát hogy a munkájukra hatott-e negatívan az anyává válás, sokan egyetlen negatív dolgot sem tudtak megnevezni. Miközben senki nem tagadja el a nehézségeit, hogy mennyi szervezést igényel, hogy olykor segítséget kell kérni, hogy végtelenül fárasztó néha, de a legtöbben mégis arról beszéltek, mi mindent ad nekik az anyaság. Kifejezetten jó érzés, hogy a szokásos, végtelenül egyszerű és buta méricskélés helyett, hogy „munka-magánélet összeegyeztetése”, sokkal életszagúbb, árnyaltabb, gondolatébresztő kérdések merülnek fel a könyvben.

Hogyan tovább a sorozattal? Megvan már a következő kötet koncepciója?

Szoktunk részvételi akciókutatásokat csinálni. Ez egy olyan kutatási módszertan, amelynek mentén azok az emberek kutatnak egy-egy társadalmi problémát, akik az adott problémát a saját bőrükön tapasztalják. Most például fogyatékkal élő emberekkel közösen kutatjuk, hogy milyen intézkedésekre lenne szükség, hogy támogatottan, de önállóan tudjanak élni itt, Magyarországon. Az új könyvünk pedig erről a módszertanról fog szólni – kicsit kézikönyvszerű lesz, sok fordítással, izgalmas szövegekkel, érdekes kutatásokkal és nagyon-nagyon inspiráló eredményekkel.

Könyvbemutató február 16-án, Budapesten


Anya kiáll és beszél

Közélet Iskolája–Napvilág Kiadó, 2017

„Az itt szereplő aktivisták életének és munkájának egytől egyig az elhivatottság, a teherbírás, az önkritika, az együttérzés, a szolidaritás és egy jobb világba vetett hit az alapjai. Mindannyian tudatos érdekvédők: tudják, hogy miért küzdenek, és azt is, hogy ezt hogyan szeretnék elérni. A legtöbben másokkal együtt, közösségben dolgoznak, mert anyaként nagyon jól ismerik az odafigyelés, az együttműködés és a türelem szükségességét és erejét. Azt reméljük, hogy a kötet inspiráció lehet azoknak a nőknek és partnereiknek, akik egyszerre nevelnek gyerekeket és végeznek közéleti munkát, illetve hasznos fogódzó lehet azok számára, akiket foglalkoztat a gyerekvállalás gondolata, de tartanak az anyaság elszigetelő hatásától. A könyv reményeink szerint azok számára is példákat mutat, akik maguk kiváltságos helyzetben vannak és szeretnék jobban megérteni a közéleti szerepvállalásban akadályozott társaikat, hogy ezáltal empatikusabban, szolidaritással, partneri alapon tudjanak viszonyulni hozzájuk és velük együtt küzdhessenek egy igazságos társadalomért.”

A kötet szereplői:

Badzsó Istvánné Angéla, Baranyi Krisztina, Bende Anna és Kovács Vera, Bolba Márta, Csordás Anett, Dánielné Tóth Beáta, Dömösi Emese, Fazakas Pálma, Hoffmann Kriszta, Horváth-Kertész Noémi, Keszler Viki, Laborczi Dóra, Peksa Kama, Seres Barbara, Szilvásy Zsuzsanna, Várnai Anna

szerző: Fiáth Marianna

Ha szívesen olvasna hasonló tartalmakat, rendelje meg a HVG Extra A nő legfrissebb számát a kiadótól vagy keresse az újságárusoknál.


Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra A nő magazin közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.