Manapság szinte nem is lehet szívómotorral szerelt sportautót vásárolni, mivel az egyre szigorodó környezetvédelmi normák minden gyártót a turbós erőforrások felé terelnek, és sajnos a lóerők számháborúja sem kedvez a feltöltő nélküli motoroknak. Éppen ezért számít üde színfoltnak a mini hot-hatch mezőnyben a Suzuki Swift Sport, amely pörgős, 1.6 literes benzinmotorral, sportosra hangolt futóművel, precíz manuális váltóval és közvetlen kormányzással csábítja a vezetési élményre vágyó sofőröket.

Ez eddig is köztudott volt, tesztünk apropóját viszont az adja, hogy egy ideje már ötajtós kivitelben is kapható az esztergomi csúcsmodell, vagyis még egy érv szól mellette, ami főként kezdő apukáknak jöhet jól, hiszen mostantól sportos családi autóként is lehet rá hivatkozni, ha meg kell győzni az asszonyt, hogy miért nem elég a sima Swift. Persze az oldalanként plusz egy ajtó miatt nem lett nagyobb a térkínálat és a csomagtartó sem, de legalább nem kell bujkálni, ha gyerekülést akarunk betenni a hátsó sorba, vagy esetleg négyen utaznánk az autóban.

Képgaléria.

R.D.

Ha nagyon szigorúak akarunk lenni, akkor felróhatjuk, hogy egy hot hatch három ajtóval vagányabb, mint az ötajtós kivitel, de a Swift Sport esetében nem olyan egetverően nagy a különbség. Egy harsányabb színárnyalat viszont sokat dobna a megjelenésén, mert a tesztautó feláras gyöngyházmetálja túlságosan visszafogott ahhoz képest, hogy mennyire virgonc az autó. A tervezők dicséretére szóljon, hogy a teszthét során így is rengetegen megnézték az utcán, és még szóbeli elismerést is kapott, ami főként a dögös kiegészítőknek köszönhető.

A mélyre húzott első lökhárító „karmos” ködlámpabetétekkel, a széles küszöbtoldat, továbbá a hátsó diffúzor két kipufogóvéggel és a látványos tetőszárny integrált féklámpával, mind olyan részletek, amelyek első pillantásra egyértelművé teszik, hogy ez bizony a sportváltozat. A hétköznapi használhatóság jegyében a hasmagasság csak egy centiméterrel alacsonyabb az alapmodellnél, és a rugózás is éppen csak annyival keményebb, hogy kanyarokban minimális legyen az oldaldőlés, de a Hungária körúton ne essen ki a fogtömésünk. Mindenképp megemlítendő még, hogy optikailag és a stabilitás szempontjából is előnyös a 17 colos felniszett, amin a 195/45-ös Continental gumiabroncsok remekül teljesítenek.

És ha már a teljesítmény szóba kerül, jöjjön az, ami a Swift Sport esszenciáját adja. Az 1.6 literes feltöltő nélküli benzinmotor adataival lóerőhuszár körökben nehezen lehet érvényesülni, hiszen a 6900-as percenkénti főtengelyfordulatnál jelentkező 136 lóerő, és a 4400-nál beköszönő 160 Nm egyike sem egy eget rengető érték. Mindezt viszont úgy lehet előcsalni belőle, hogy aki ezt nem élvezi, az vagy nem szeret vezetni, vagy annyira hozzászokott már a pincéből is maximális nyomatékon húzó turbódízel cégautókhoz, hogy sosem fogja megérteni, mitől annyira eufórikus élmény, amikor a fordulatszámmérő mutatója belekarcol a 7000-be.

A Swift Sport kormánya mögött ez bizony gyakran előfordul, ha az ember belefedezik a vezetésbe, például valamelyik szerpentinen a Pilisben, ahol igazán elemében van az autó. A kormányzás pontos, de adhatna több visszajelzést, a hatsebességes manuális váltó pedig egy leheletnyit hosszú úton jár, viszont a kapcsolási érzet rendben van, és az áttételezése is remekül passzol a motor karakteréhez. A városi forgalom ritmusában már 70 kilométer/óránál elviszi az 1.6-os blokk az alig több mint egytonnás kasztnit hatodik fokozatban, ha viszont kipróbálnánk, hogy milyen érzés a 8,7 másodperces nulla-százas sprint, elég csak jól kihúzatni az első két sebességet.

És a Swift Sport élvezeti értékét pontosan az adja, hogy úgy lehet vele huligánkodni, hogy közben bírja is a technika, mert ezt tényleg erre tervezték. A motor pörgős karakteréből és az alacsony tömegből pedig egy másik jó dolog is fakad: nem kell 150-nel repesztenünk, hogy élvezzük a sebességet, hiszen már ennek felénél is mosolyra biggyed a szánk. Ez pedig a mai túlságosan steril (értsd: pihentető, csendes, puha) autók világában olyan kincs, amit egy benzinvérű sofőr mindennél többre értékel. A négy tárcsafékkel ráadásul tökéletesen adagolható a fékerő, határon autózva pedig könnyen táncba vihető az autó feneke. Plusz pont, hogy bekapcsolt menetstabilizálóval is teret enged a játéknak, épp annyira, hogy egy kevésbé tapasztalt sofőr is megismerje a viselkedését, de ne hozzon rá frászt.

R.D.

Jómagam annyira rákaptam az ízére, hogy ha a sajátom lenne, még egy sportkipufogó-rendszert is tennék alá, hiszen ha már huligánkodik az ember, akkor tegye azt tisztességesen. Ugyan a gyári rendszernek is van hangja (amit egyesek sztrádatempónál képesek voltak zavarónak titulálni), de egy rendes hot hatch-nek legyen is öblös dörmögése. Azt ugyan aláírom, hogy hosszabb autópályázásnál, órákon át hallgatni, ahogy 3400-as fordulatszámon búg a motor, és közben még szélzaj is van, tényleg fárasztó tud lenni, de akit ez zavar, az úgysem fog ilyet venni.
 
Aki viszont igen, az hamar megszokja a sportos karakterhez képest kissé magas üléspozíciót, és „japánosan minőségi” utasteret, ahol bizony találkozni kemény műanyagokkal, de ezt az újságírón kívül úgysem kopogtatja meg senki. Szintén apró spórolás, hogy a négy elektromos ablak közül csak a sofőré teljesen automata, aminél nagyobb hiányosság, főként a többi európai piacon, hogy a csúcsfelszereltség ellenére nem lehet navigációt rendelni az autóba. Szerencsére másból nem szenvedünk hiányt: xenon fényszóró, kulcs nélküli nyitás, hét légzsák, ESP, elektromos tükrök, ülésfűtés és a rendes oldaltarást biztosító sportülések mind a csomag részét képezik.

Mindezt 5,1 millió forintos áron, ami első hallásra elég borsosnak tűnhet, de ha jobban belegondolunk a csúcsmodellről van szó, minden extrával felszerelve, melynek nem nagyon van ellenfele, hiszen a mini hot-hatch mezőny többi tagja már mind turbóval termeli a lóerőket, ennél több pénzért. A Swift mellett szól az is, hogy fogyasztás terén is felhasználóbarát, ugyanis a teszthét alatt egyáltalán nem óvatoskodva, főként városi használat során, minimális autópályával és jó adag szerpentines kanyargással 6,7 litert fogyasztott száz kilométerre levetítve. A kevés liter a csomagtartó méretére is igaz, bár itt a 211-es érték nem feltétlen pozitívum.