hvg.hu Gazdaság

Ahol pénz jár az autósnak, ha nem ül autóba

Kevés gyűlöltebb szó van a francia nyelvben, mint a „péage”, ami fizetős autópályát jelent. Most viszont megjelent a „péage positif” kifejezés, ami a logika szerint inkább negatív útdíj. Vagyis nem az autós fizet, hanem ő kap pénzt, ha nem használ bizonyos autópályákat, utakat. Miről is van szó?

MTI Gazdaság

Rá sem lehet ismerni majd a győri elkerülőre az év végén

Már a befejező munkálatok zajlanak a Győrt keletről elkerülő út második szakaszán, a három építési ütemben megvalósuló, összesen 13,4 kilométeres út 2018 elejére készül el és összeköti az M1-es autópályát a 14-es úttal - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

hvg.hu Gazdaság

Simicskáék aszfaltbombája miatt zárhatták el az uniós pénzcsapot

A Világgazdaság szerint kiverte a biztosítékot Brüsszelben az aszfaltügy, amit Simicska Lajos cége, a Közgép dobott fel. Az EU vizsgálatot indított, emiatt még az előző ciklus hasonló ügye miatt felfüggesztett milliárdok átutalását is felfüggesztették, százmilliárdok ragadtak bent a rendszerben.

MTI Gazdaság

Ezeken a helyeken indulhat nemsokára sztrádaépítés

Körülbelül 200 kilométer gyorsforgalmi útépítés kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárás van most folyamatban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél. Békés megyében pedig jövőre az ígéretek szerint csaknem 8 milliárd forintot fordítanak útfelújításra.

hvg.hu Gazdaság

A még drágább útépítések kora jöhet

A kormány kétévi egyezkedés után, Brüsszel kifejezett kérésére átírta a protekcionistának talált útépítési tenderfeltételeket – gyakorlatilag ugyanarra a protekcionista feltételrendszerre, ami korábban is volt.

MTI Autó

Azt ígérik, 2019-re befejezik az Alföldön félbehagyott gyorsforgalmi utat

Heteken belül elindul az építkezés az M4-es gyorsforgalmi út M0–Cegléd és Cegléd–Szolnok közötti szakaszán, a beruházás a tervek szerint 2018 utolsó negyedévében ér véget – ezt Bene Ildikó fideszes országgyűlési képviselő jelentette be szolnoki sajtótájékoztatóján szerdán.

hvg.hu Közlekedés

Másképpen kell közlekedni délutántól a Budaörsi úton

Útépítés miatt ismét változik a forgalmi rend szombat délutántól a Budaörsi úton, az új közúti csomópont építésénél, az M1-es és az M7-es autópálya közös bevezetőjén. A forgalom továbbra is kétszer három fogalmi sávon haladhat – hívta fel a figyelmet a BKK.

1 2 3 4 5 6 7
A címlapról ajánljuk