Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Az M1-es autópálya és Esztergom között tervezett M100-nak 2021-ben egyszer már nekifutottak, de a beruházási stop miatt leállították a beruházást.
Magántőkét is bevonna az M100 gyorsforgalmi út megépítésébe Lázár János építési és közlekedési miniszter – erről beszélt nemrégiben Lázár a LázárLive egyik adásában a vg.hu szerint, ami azért érdekes, mert korábban Lázár következetesen állami beruházásként beszélt róla. A közbeszerzés kiírását 2025-re tervezik, a kivitelezés optimális esetben 2026 végén indulhat.
Az ÉKM a lap megkeresésére elmondta: jelenleg előzetes egyeztetések zajlanak az M100 Esztergom és az M1-es autópálya közötti összeköttetés megvalósításával és lehetséges finanszírozási konstrukcióival kapcsolatban.
Hozzátették: az 1. számú főút és az M1-es autópálya között a 2×1 sávos főút, valamint az M1-es autópálya–M100 autóút teljes értékű csomópontjának kivitelezése az M100-projekt teljes műszaki tartalmának részét képezi, azonban nem állami beruházásban, hanem a már meglévő koncessziós szerződés keretében valósul meg. Ezt megerősítette az MKIF kommunikációs igazgatója, azonban maga az M100-as megépítése nem tartozik a szerződéses feladataik közé. Lázár szerint az előzetes piaci konzultációra egyedül a Duna Aszfalt jelentkezett.
Az állam így dönthet úgy, hogy kiír rá egy koncessziós pályázatot, amelyen bárki indulhat, például az M5-öst üzemeltető AKA Zrt., illetve a M6-os koncessziós jogaival bíró cég.
Korábban, 2021-ben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. már kiírt közbeszerzést az M100-ra, 335 milliárd forintos költséggel, de a projektet 2022-ben a beruházási stop miatt leállították.
A 32 kilométeres szakasz bonyolultabb műszaki megoldásokat – több völgyhidat és alagutat – igényel, emiatt a költség elérheti az 500 milliárd forintot. A közbeszerzést három szakaszra bontják, a becsült ár 150, 150-200, illetve 70 milliárd forint, ezeken együttesen és külön-külön is el lehet indulni.
Az út megépítését a helyiek régóta sürgetik a jelentős kamionforgalom miatt.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Focivébés poszterünk böngészésétől garantáltan mindenki világbajnoki hangulatba kerül.
A Fidesz elnökeként megy tárgyalni.