VIDEÓK
"Minden megtárgyalható" - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter abban az interjúban, amely kedden jelent meg a Guardian című brit napilapban. A lap szerint a külügyminiszter a Matolcsy György által az IMF ellen intézett támadásoktól elhatárolta magát.
MTI
2012. január 10., kedd, 14:06
Példátlan és igaztalan támadások érik Magyarországot és a magyar kormányt Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint, aki elégedett a KDNP-s kormánytagok munkájával, saját parlamenti kezdeményezéseik közül pedig a kártyás mérőórák elterjesztésére vonatkozó indítványt emelte ki keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI
2012. január 10., kedd, 13:35
Magyarországnak szüksége van az IMF mentőcsomagjára, hogy helyreállítsa a piac bizalmát - nyilatkozta Paul Rawkins, a Fitch elemzője a Bloomberg televíziónak.
hvg.hu
2012. január 10., kedd, 13:19
Az MSZP szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tárgyaló delegációt vezető Fellegi Tamás azért utazott "feltartott kézzel" Washingtonba, hogy megpróbálja visszaszerezni azt a jóindulatot, amelyet az Orbán-kormány elveszített. Tukacs István országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón Járai Zsigmond lemondásával kapcsolatban arról is beszélt: téved, aki azt hiszi, személyi változásokkal orvosolhatók a nemzetközi aggályok.
MTI
2012. január 10., kedd, 12:14
Érdektelen lenne Európa számára a magyar jegybanktörvény, ha a magyar államadósság nagy része nem európai bankok kezében lenne - írja a Le Monde blogoldalán Georges Ugeux befektetési bankár, aki szerint azonban így Magyarország Ausztriát és Olaszországot is magával ránthatja a szakadékba.
hvg.hu
2012. január 10., kedd, 11:11
Megint nem tartotta be a szavát Orbán Viktor, írja a Handelsblatt német napilap, ezért ismételten kiérdemelte a nap Pinokkiója címet, immáron másodszor.
hvg.hu
2012. január 10., kedd, 10:39
Az autokrácia felé rohanó Magyarországról ír a Washington Post szerkesztőségi vezércikkében. A lap szerint az EU-nak nemcsak a magyar gazdasági törvényekkel szemben kellene fellépnie, de más területeket is vizsgálnia kellene, mert Orbánék több törvénye az alapvető emberi jogokat sérti.
hvg.hu
2012. január 10., kedd, 08:45
"A magyar kormánynak el kell fogadnia, hogy ha akarják az IMF támogatását, akkor néhány intézkedését felül kell vizsgálnia" - mondta a Bloombergnek James Nixon, a Société Générale vezető közgazdásza.
hvg.hu
2012. január 10., kedd, 08:03
Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarországnak, a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és az EU-nak egyaránt alapvető érdeke, hogy megállapodás szülessen az IMF-fel folytatott tárgyalásokon.
MTI
2012. január 10., kedd, 05:41
Fontos fejlemény, hogy a magyar kormány jelezte erőteljes szándékát az IMF/EU-hitelprogramról szóló megállapodás elérésére - közölték hétfői helyzetértékelésükben londoni piaci elemzők, akik szerint azonban gyors megegyezésre továbbra sem lehet számítani.
MTI
2012. január 09., hétfő, 20:38
Fellegi Tamás, a Magyarország és a nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter megbeszéléseket kezdett hétfőn Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) - közölte a washingtoni magyar nagykövetség.
MTI / hvg.hu
2012. január 09., hétfő, 20:13
A tartozás egy részét elengedő magáncsőd bevezetését javasolja az IMF Magyarországnak a bankoknak jelentős veszteséget okozó végtörlesztési megoldások kiváltására – derült ki egy, a Figyelő honlapján nyilvánosságra került jelentéstervezetből. Ezzel a kormány egy olyan döntésre kényszerülne, amit korábban mind a Fidesz frakciója, mind a kabinet ellenzett. Ugyanakkor a Nemzetközi Valutaalap egy olyan ötletet támogat, amitől 2010-ben egyszerűen eltiltotta Romániát.
16 hozzászólás
M. László Ferenc
2012. január 09., hétfő, 18:23
A CNBC-nek nyilatkozó szakértők szerint még mindig megéri Magyarországon befektetni, bár a piacok alakulását nagyban befolyásolja Orbán Viktor viselkedése.
hvg.hu
2012. január 09., hétfő, 17:08
Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja hétfőn sajtótájékoztatón arra szólította fel a miniszterelnököt, tisztázza, szeretné-e, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon.
MTI
2012. január 09., hétfő, 14:55
Csaba László közgazdász szerint nem vagyunk olyan helyzetben, mint 2008-ban, de nekimentünk a falnak azzal, hogy ennyire megdrágult az ország finanszírozása.
hirado.hu
2012. január 09., hétfő, 09:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX végül 169,04 pontos emelkedéssel, 16 276,76 ponton nyitott hétfőn. A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szerdán induló egyeztetésekre figyelnek a befektetők a héten a magyar részvénypiacon, a hétfői nyitás előtt egyelőre nem látszik határozott irány a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
MTI
2012. január 09., hétfő, 08:58
Magyarország jövőbeni finanszírozási igényei alapján egy 20 milliárd euró körüli összértékű IMF/EU-program lenne hitelesnek tekinthető segítség piaci szempontonból - vélekedtek hétvégi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
MTI
2012. január 08., vasárnap, 19:21
Elpattantak a húrok és Magyarország meglódult az összeomlás felé: beszakadt a forint, elszállt a CDS-felár, megugrottak az állampapírhozamok, és elkezdődtek a találgatások, mi lesz, ha csődbe megyünk. Megérkezett a harmadik leminősítés is, immár tökéletes bóvliország vagyunk. Az EU és az IMF nem köt kompromisszumot, a kormánynak meg kell hajolnia. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
2012. január 08., vasárnap, 17:28
Kételkedik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a görögországi reformok sikerében, a nemzetközi pénzügyi szervezet szerint további áldozatokra van szükség ahhoz, hogy elviselhető legyen az adósságteher - írta vasárnap a Der Spiegel.
MTI
2012. január 08., vasárnap, 16:40
„Mi nem engedünk, nem kötünk kompromisszumot, de nem is állunk fel az asztaltól" - mondta Christine Lagarde, az IMF-vezérigazgatója a Magyarországgal folytatott tárgyalásokról a CNN-nek.
hvg.hu
2012. január 08., vasárnap, 12:37