Gergely Zsófia Itthon

Megvan, melyik iskolában dugdossa a Klik a fideszes tanárt

Bár a Klik szabályosan eltitkolta, hol alkalmazzák – közpénzből – a diákok alapítványi pénzét felélő tanárt, sikerült megtalálnunk egy pesti iskolában. Napközis csoportot visz, úgyhogy megint gyerekek közt dolgozik, miközben az előző munkahelyén történtek miatt javában nyomoznak sikkasztás gyanújával.

Gergely Zsófia Itthon

Újra iskolában dolgozik a diákok pénzét lenyúló "fideszes tanár"

Újra egy iskolában alkalmazzák azt a tanárt, aki lenyúlta a gyerekek pénzét korábbi munkahelyén az iskolai alapítványból, ráadásul ennek egy részét végül nem is fizette vissza – tudta meg a hvg.hu. A diákokra szánt milliókat meglovasító tanár a belvárosi önkormányzatban a Fidesz által delegált bizottsági tag volt, de pár napja lemondott. Talán mert a sikkasztás miatt indult nyomozás hamarosan lezárul, a Klik viszont így is nemcsak felvette, de szabályosan titkolja, hol alkalmazzák – újra közpénzből – a tanárt.

MTI Itthon

Tagadja a Klik, hogy nem működik a 900 millióért vett szoftvere

A Klebelsberg Központ (Klik) közleményben tagadta Hadházy Ákosnak, az LMP társelnökének csütörtöki kijelentését, miszerint a Klik a semmire fizetett ki 900 millió forintot, amikor egy EU-s támogatás részeként megvett egy mai napig nem használt szoftvert.

Mizsur András Itthon

Zuglói iskolabotrány: a Városligeti is nemet mondott az egyházi fenntartásra

A nyolcadik kerületi Deák Diák és a szintén józsefvárosi Vajda Péter után a zuglói Városligeti Általános Iskolában is az egyházi fenntartás ellen szavaztak a szülők. A kerületi polgármesterek sem lelkesedtek az átszervezésért; Kocsis Máté és Karácsony Gergő is ellenezte a váltást.

1 2 3 4 5 6 7
19

A címlapról ajánljuk