VIDEÓK
Az Európai Unió külpolitikáját főként a pénz és a szavak jellemzik, mögöttük politikai megosztottsággal - véli pénteki számában a The Economist című vezető brit gazdaságpolitikai hetilap.
MTI
2012. március 02., péntek, 15:40
Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár lemondásának indoklásáról ír az Economist blogja, összefüggésbe hozva az általa leírtakat, valamint az állambiztonsági iratok publikálásának Fidesz általi megakadályozását a Móricz Zsigmond által a Rokonokban leírt urambátyám világgal.
hvg.hu
2012. március 01., csütörtök, 08:24
"Matolcsy György háborút akart a Nemzetközi Valutaalappal, hát most megkapta" - kommentála a brit The Economist Kelet-Európával foglalkozó blogja az IMF-fel folytatott tárgyalások megszakadását. A blog a elmúlófélben lévő magyar demokráciáról ír.
hvg.hu
2011. december 19., hétfő, 22:03
A magyar kormány demokratikus értékeket veszélyeztető politikája egyre több nyugati kritikát vált ki, ám úgy tűnik, hiába - írja az Economist.
hvg.hu
2011. december 11., vasárnap, 12:30
Matolcs György IMF-tárgyalásoktól való távolmaradásáról ír az Economist egyik blogja, amely szerint Matolcsy vagy a gazdasági szabadságharc következő szakaszát készíti elő, vagy Orbán az IMF-ért cserébe eladta jobbkezét.
hvg.hu
2011. december 02., péntek, 09:28
Három éven belül másodszor fordult hétfőn a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) Magyarország, aminek alapján úgy tűnhet, a kormány végre felhagyott a korábban 18 hónapon át folytatott kísérletével, amelyet bizonyos körökben "gazdasági szabadságharcnak", szélesebb közönség előtt pedig "unortodox gazdaságpolitikának" nevezett - írja az Economist Közép- és Kelet-Európával foglalkozó blogja.
hvg.hu
2011. november 22., kedd, 09:40
Az eső ellenére fiatalok és idősek egyaránt felvonultak a jó hangulatú október 23-ai tüntetésen, Budapesten, hogy kifejezzék véleményük a rendszerről – írta a The Economist blogja.
hvg.hu
2011. október 25., kedd, 11:06
A kelet-európai vezetők "kínos csapatáról" ír a brit The Economist gazdasági-politikai hetilap, amely szerint a magyar Orbán Viktor, a cseh Václav Klaus, a lengyel Jaroslaw Kaczynski és a grúz Szaakasvili ahelyett, hogy a befektetőket vonzó jó hírnevüket ápolgatnák, mindent megtesznek, hogy minél rosszabb kép alakuljon ki országukról világszerte.
hvg.hu
2011. augusztus 12., péntek, 08:50
Ezúttal túl messzire ment Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő a Thomas Melia amerikai szenátornak szóló Twitter-bejegyzésével a brit gazdasági-politikai hetilap, a The Economist Kelet- és Közép-Európával foglalkozó blogja, az Eastern Approaches szerint.
hvg.hu
2011. augusztus 01., hétfő, 20:32
A The Economist pénteken megjelent legfrissebb kiadása a magyar EU-elnöki félévről és a belpolitikai fejleményekről közöl értékelést .
MTI
2011. július 08., péntek, 12:51
A magyar alkotmányozási folyamatról közöl elemzést a The Economist, amelyben arra jut: a magyar parlamentben "folytatódik a szokásos ügymenet".
MTI
2011. április 20., szerda, 12:48
Magyarország szó szerint felkerült Kína térképére, legalábbis az Economistnál, amely egy interaktív térképen hasonlítja össze az ázsiai ország tartományait külföldi országokkal. Ennek alapján Magyarország a 33 kínai tartomány közül a 13. "legszegényebbnek", Tiencsinnek felel meg, már ha a GDP-t vizsgáljuk.
hvg.hu
2011. március 01., kedd, 13:45
Fellegi Tamás szerint a médiatörvény "rendben van": a jogszabályt nem, hanem annak kommunikációs kezelését rontották el, különösen a törvény elfogadása körüli időszakban.
MTI
2011. január 08., szombat, 14:40
Alaposan kioktatta a Hír Tv-t a brit The Economist hetilap, melyet a Fideszhez közel álló kereskedelmi televízió azzal gyanúsított meg, hogy manipulált egy Orbán Viktorról készült fotót. Az Economist cáfolta és visszautasította a vádakat, valamint közölte az eredeti és az általuk közölt fotót. Kiderült, hogy szó sincs manipulálásról, a fotó csak színkorrekción esett át. Az Economist válaszlevelének ezidáig nyoma sincs a Hír Tv honlapján.
Szóljon hozzá
Hírszerző/hvg.hu
2011. január 06., csütörtök, 22:12
A magyar alkotmánymódosításokról és az egyes szektorokra kirótt válságadók fogadtatásáról közölt írást a The Economist legfrissebb kiadása.
MTI
2010. november 19., péntek, 12:38
Orbán Viktor miniszterelnök politikájáról közölt cikket legújabb számában a The Economist című hetilap.
MTI
2010. augusztus 06., péntek, 18:16
A múlt héten 89 éves korában meghalt Norman Macrae, a londoni The Economist gazdasági hetilap egykori legendás főszerkesztő-helyettese. Kora egyik legnagyobb elméjeként előre megjósolta többek közt a Szovjetunió felbomlását, a japán gazdasági csodát és "felfedezte" az internetet is.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2010. június 18., péntek, 14:15
A The Economist című brit gazdasági hetilap legújabb száma Pandora útlevele címmel a kiéleződött magyar-szlovák viszonyról közölt cikket.
MTI
2010. június 04., péntek, 18:20
Orbán Viktor mindig is történelmet akart írni, és most megtette, az "elképesztő" kétharmados parlamenti többség elnyerésével - írta a Fidesz választási eredményéről közölt kommentárjában a The Economist.
MTI
2010. április 30., péntek, 14:38
A brit The Economist című lap védelmébe vette Geréb Ágnest és az otthonszülést, szerintük ugyanis úttörő jelentőségű a több ezer babát világra segítő szülésznő tevékenysége. Magyarországon az évente megszülető közel 100 ezer gyerekből 500-600 jön világra kórházon kívül, az esetek többségében nincs jelen orvos. Itthon egyelőre nem szabályozott az otthonszülés, ám a szakma abban egyetért, hogy a tiltás nem megoldás, meghatározott keretek között igenis lehetővé kell tenni az otthonszülést.
hvg.hu
2010. március 23., kedd, 14:30