DELORS, JACQUES

Delors-t 1979-ben választották be az Európai Parlamentbe, majd 1981-ben, gazdasági és pénzügyminiszteri kinevezésekor visszatért a nemzeti politikába. Négy évvel később az Európai Bizottság elnökévé nevezték ki, ahol 1995 januárjáig szolgált. Delors Walter Hallstein óta messze a legbefolyásosabb elnöke volt a Bizottságnak. Elnökségét az egységes piacprogram , Portugália, Spanyolország, Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozása, a német újraegyesítés, az Egységes Európai Okmány (EEO), a Maastrichti Szerződés, az EU jövőbeni finanszírozásáról történő megegyezés és az Európai Gazdasági Térség fémjelzik. Elnökségének árnyoldalához tartozik az 1992–1993-as válsághangulat és bizonytalanság, melyet 1992 júniusában az első dán népszavazáson a Maastrichti Szerződés elutasítása, illetve a három hónappal később rendezett francia referendumon a szerződés kis híján történő leszavazása váltott ki.

DELORS-JELENTÉS

A Delors-jelentés 1989 áprilisában ajánlásokat fogalmazott meg a Gazdasági és Monetáris Unióval kapcsolatban (GMU), mely közvetlenül vezetett a GMU-ról szóló kormányközi konferenciához és a Maastrichti Szerződés GMU-val kapcsolatos rendelkezéseihez.

DEMOKRÁCIADEFICIT

A „demokráciadeficit” kifejezést pontatlanul az olyan döntéshozatali eljárásokra alkalmazzák, amelyeknél nem kielégítően gondoskodnak a demokratikus ellenőrzés szempontjairól. A kifejezést leggyakrabban az Európai Parlament hatásköreinek kiszélesítését célzó érvelések kapcsán használják, azonban azok, akik az ilyen hatáskörbővülések ellen foglalnak állást, gyakran rámutatnak arra a számottevőbb szerepre, melyet a nemzeti parlamentek játszhatnak annak biztosításában, hogy a döntéseket demokratikus módon hozzák meg. Az érvelést az a tény is megerősítette, hogy az Egységes Európai Okmány (EEO) óta a Miniszterek Tanácsa döntéseit általában minősített többségi szavazás alapján hozza meg, így megfosztja a nemzeti parlamenteket a vétó jogától, mellyel a luxembourgi kompromisszum által megkívánt de facto egyhangúság révén rendelkeztek.

DUBLINI MENEKÜLTÜGYI EGYEZMÉNY

Az egyezmény, melyet már 1990-ben aláírtak, azonban csak 1997 óta van hatályban, arról rendelkezik, hogy a menedékkérelmet az az uniós tagállam bírálja el, amelyik a meneddékkérőt először fogadja, hacsak az illető nem rendelkezik alapos indokkal arra nézve, miért kellene ügyét egy másik tagállamnak intéznie. Az elgondolás mögött az a szándék rejlik, hogy gátat vessenek annak, hogy a menedékkérők egyik tagállamról a másikra vándorolva próbálkozzanak az unióba történő bejutással.