szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Manfredi Martino, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) játékvezetői bizottságának titkára kedden beismerő vallomást tett és kijelentette, hogy manipulálták a bíróküldést.

"A mérkőzések játékvezetőit sorsolással kellett kijelölni, de a ceremónia előtt kis jelekkel látták el a neveket tartalmazó golyókat, így mindenki pontosan tudta, melyik meccsre, melyiket kell kihúzni" - mondta Martino. "A jelekkel a bizottság két vezetője, Paolo Bergamo és Pierluigi Pairetto látták el a golyókat. Moggi jelezte, hogy kiket szeretne a Juventus mérkőzéseire, ennek megfelelően készült a sorsolás."

Guido Rossi, a FIGC-et ideiglenesen vezető kormánybiztos kijelentette, a jövőben a bíróküldő testületet is "külső személyek", várhatóan ideiglenesen kinevezett kormánybiztosok irányítják majd.

Az olasz labdarúgás történetének legnagyobb botránya május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Luciano Moggi, a Juventus leköszönt igazgatója, akit azzal vádolnak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor.

A botrány következtében távozott a Juventus teljes vezérkara, lemondott Franco Carraro, a szövetség elnöke, és nem működhet közre a németországi vb-n Massimo de Santis FIFA-játékvezető.

A tágabb értelemben vett bundaügyben a Juventus, a Fiorentina és a Lazio mellett érintett az AC Milan és az Internazionale, illetve több tucat játékos és bíró is. A hatóságok mérkőzések végeredményének befolyásolása mellett hamis könyvelés, valamint tiltott szerencsejátékban való részvétel miatt vizsgálódnak.

Elefántnyugtatót is talált a rendőrség a soproni Walter White-nál – videó

Elefántnyugtatót is talált a rendőrség a soproni Walter White-nál – videó

Keddtől tilos bankautomatát megszüntetni

Keddtől tilos bankautomatát megszüntetni

Úgy döntöttek Párizsban, hogy több száz utcából kitiltják az autókat

Úgy döntöttek Párizsban, hogy több száz utcából kitiltják az autókat

Varázslatos fényspirál tűnt fel hétfő este Magyarország fölött (fotók)

Varázslatos fényspirál tűnt fel hétfő este Magyarország fölött (fotók)