Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A helyi lakosok meg is támadták a beruházást egy petícióval.
Új fejlemény van az évek óta húzódó, a Szentendrei-szigetre tervezett váci Duna-híd történetében: elkészült a projekt környezeti hatástanulmánya. A tanulmányt az Építési és Közlekedési Minisztérium megrendelésére az UNITEF’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. és a Roden Mérnöki Iroda Kft. konzorciuma készítette.
Az innen letölthető, 490 oldalas dokumentum több lehetséges nyomvonal és hídtípus esetén is megnézte az érintett településekre és a környezetre gyakorolt lehetséges következményeket. Egy ponton a készítők a következőt írják benne:
„Közlekedéshálózati jelentőségén túl szimbolikus hatással is bír egy ekkora híd megépítése, lehetővé teszi a Szentendrei-sziget, Vác és a Duna vonala kedvező látványának feltárulását is, ugyanakkor tájvédelmi szempontból akkora változást eredményez, mely véleményünk szerint nemkívánatos a térségben.”
A helyi lakosok nemrég petíciót is indítottak a projekt ellen. A Vác és Tahitótfalu közé tervezett híd szerintük egyebek mellett
A beruházásról új dokumentum került fel a Pest Megyei Kormányhivatal oldalára is. Aszerint nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánították a környezetvédelmi hatósági engedélyezési eljárást. Az is kiderül a közleményből, hogy a Környezetvédelmi Hatóság tart majd közmeghallgatást az ügyben, csakhogy – mint az akkugyáras fejlesztéseknél már megszokhattuk – az érintettek személyes megjelenése nélkül.
A helyiek így március 6-ig e-mailben és levélben jelezhetik az észrevételeiket, aggályaikat a zoldhatosag@pest.gov.hu és a 1016 Budapest, Mészáros utca 58/B címeken.
A váci Duna-híd története még a 2010-es évek elején kezdődött, akkor Harrach Péter, a KDNP országgyűlési képviselője szorgalmazta a megépítését. Harrach 2014-ben újra letette a projekt mellé a garast, majd 2019-ben Fördős Attila, Vác korábbi KDNP-s polgármestere arról számolt be, hogy elkészült egy tanulmányterv, melyet el is fogadtak, amely szerint a híd a településtől délre ívelne át a Dunán. A tervek nem valósultak meg.
2020 márciusában Rétvári Bence szorgalmazta a híd megépítését, majd nem sokkal később maga Orbán Viktor is az ügy mellé állt. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) 2021 áprilisában írt ki tendert a tervezésre, ezt nyerte meg az Unitef-Roden konzorcium. Az már akkor világos volt, hogy egy ilyen híd komoly autós forgalmat terelne a Szentendrei-szigetre.
2024 áprilisában aztán talajmechanikai vizsgálatokat végeztek a József Attila sétány környezetében, a Duna-parti nagy játszótér mellett. Augusztusban viszont a kormány jelentős összeget különített el egy új Duna-híd építésére Mohácsnál, miközben a váci híd ügye továbbra is bizonytalan maradt. Jelenleg a környezeti hatásvizsgálatok és a döntés-előkészítő tanulmányok készítése folyamatban van. A projekt részletes sztoriját a Váci Napló szedte össze, itt olvasható.
Nyitóképünkön a váci Duna-híd egyik aktuális látványterve látható.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.