Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Novembertől már csak a légitársaság alkalmazásával lehet majd becsekkolni a járatokra.
A téli menetrend kezdetére, november 3-ra halasztotta a papírmentes beszállókártyára való átállást a Ryanair – közölte a fapados légitársaság.
Ez azt jelenti, hogy novembertől az utasok nem tudják kinyomtatni a beszállókártyájukat, és a myRyanair alkalmazásban generált digitális beszállókártyát kell használniuk a becsekkolás során.
A Ryanair szerint az utasok 80 százaléka már ma is ezt a digitális beszállókártyát használja. A lépés részeként a légitársaság megszünteti szinte az összes repülőtéri becsekkolási díjat, mivel valamennyi utasnak az alkalmazásban kell majd becsekkolnia a digitális beszállókártya generálásához.
A Ryanair úgy számol, hogy az átállásnak köszönhetően évente több mint 300 tonna papírhulladékot takaríthatnak meg.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.