Az unciánkénti (28,349523 gramm) aranyár 934 dollár körül jár, ami már elég sok ahhoz, hogy egyre többen elgondolkozzanak: hej de szép is lenne egy fél marék nugettet kimosni valamelyik folyóból. Korábban a serpenyős aranymosás már csak afféle nyári vakációs tábori szórakozás volt. Nagypapák vitték az unokákat, pedagógusok az osztályt egy kis természet közeli élményre, s az elődök kalandjainak felelevenítésére. Csakhogy a szórakozás a válság miatt sokak számára komollyá vált.

Egy hobbista aranymosókat fogadó és foglalkoztató kaliforniai „bányatársaság” vezetője Bryant Shock azt mesélte a USA Today-nek, hogy egyre több a 20-as és az 50-es éveiben járó, tehát azokból a korosztályokból való férfi jelenik meg náluk, amelyek tagjai a legnehezebben helyezkednek el. Ezek az emberek ugyanis egy kis szorgalommal több pénzt keresnek, mintha egész héten egy gyorsétterem pultja mögött talpalnának.

Miből lett az első aranyláz

Nagyobb aranylázra manapság nem kell számítani, hacsak nem történik meg, az ami az első, 1799-es amerikai rohamot elindította Észak-Karolinában. Akkor egy 12 éves fiúcska, bizonyos Conrad Reed talált egy különösen nehéz 17 font súlyú követ, amit – remek tulajdonságát felhasználva – odahaza az ajtó kitámasztására használtak. Aztán eladták pár évvel később mindössze 3 és fél dollárért. Kisvártatva azonban kiderült, hogy a kő valójában egy jókora aranyrög, s a reális értéke 3600 dollár, mai áron 193 ezer dollár volt. Reedék a hír hallatán (ahogy sok ezren mások is) gyorsan bányászkodásra adták magukat, s találtak is aranyat bőven. Egykori bányájuk, a Cotton Patch Gold Mine ma nemzeti kezelésben lévő turisztikai látványosság.

Amióta a válság kitört az aranymosás népszerűsége egyre csak nő. Az Amerikai Aranyásók Szövetsége a tagság 20 százalékos bővüléséről számolt be, a taglétszám mára meghaladta az 50 ezret. A növekvő számú szerencsevadász azonban egyre nagyobb gondokat is okoz. Az első lelkesedés ugyanis még elég hozzá, hogy a nehéz aranymosó felszerelést, nagy fémvályúkat, motoros mosótálcákat, stb. elhurcolják a folyópartokra, de ha nincs siker, akkor hamar felhagynak az aranyászással, s a környezetet csúfító felszerelést rábízzák az enyészetre. Nagyobb gond, hogy az aranyat a szennyezéstől higanyos vagy ciános eljárással távolítják el, ami nagyon veszélyes. Maga az aranymosó is mérgezést kaphat, de beszennyezheti a környezetet, a vízfolyásokat is. Az 1848-49-es kaliforniai aranyláz nyomán például 26 millió fontnyi (kábé 11,8 ezer tonnányi) higanyt használtak fel, aminek java ma is a Sacramento folyó mederágyában van eltemetve.

  

Magyarországon mosással kinyerhető úgynevezett föveny- vagy mosóarany elsősorban a Duna és a Dráva mentén található. Nagy Béla leírása szerint 1933-ban a Magyar Nemzeti Bank megbízásából a Duna Mosonmagyaróvár és Győr közötti szakaszán nagyon körültekintő aranymosási kísérleteket végeztek, s a hordalékban köbméterenként 0,05–0,1 g aranyat mutattak ki.

A vizsgálatok során megállapították, hogy 1 g arany megközelítően 100 000 aranypikkelyből áll. Ezen a Duna szakaszon tehát nagyobb aranyszemcsékre vagy „hömpölyökre” nem lehet számítani. Ennek ellenére, ha szerencsés helyen állítják fel mosódeszkákat, a kemény munka eredménye napi 1-2 g arany lehet.

A Duna egész magyarországi szakaszán az arany apró pikkelyekben megjelenik. Nagy Béla szerint érdekes arany-előfordulásokról tudni a Duna-terasz kavicsait feltáró kavicsbányákból (Csepel-sziget, Budakalász stb.). Itt kivételesen 0,05–0,1 g-os szemcsék is előfordulnak, de csak mélyen a talajvízszint alatt.

A Dráva mentén is előfordul mosóarany. Sőt a múlt század első felében mostak aranyat a Zagyvából és a Tarnából is.