Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Felülmúlta a várakozásokat Szlovákiában a tavaly ősszel bevezetett számlalottó: az új szerencsejátékba eddig csaknem 40 millió szelvénnyel kapcsolódtak be – derült ki a szlovák állami szerencsejáték vállalat csütörtökön ismertetett statisztikákból.
Az új szerencsejátékot tavaly szeptembertől vezette be a szlovák kormány, hogy növeljék az állam adóbevételeit. A számlalottó üzemeltetője, a Tipos adatai szerint az új szerencsejátékba annak első négy hónapjában több mint 39 millió 400 ezer szelvénnyel kapcsolódtak be, ami Ladislav Kriska, az állami szerencsejáték vállalat igazgatója szerint jócskán felülmúlta az előzetes várakozásokat.
A számlalottó ötletgazdája, a pénzügyi tárca szerint az új szerencsejáték hozzájárul az adóelkerülések csökkentéséhez, valamint ahhoz is, hogy hétköznapi gyakorlattá váljon a számlakérés.
A szlovák számlalottón állampolgárságra való tekintet nélkül minden 18-ik életévét betöltött személy akár már egyetlen, két hónapnál nem öregebb, Szlovákiában kapott üzleti számlával részt vehet úgy, hogy bejegyezteti a számla azonosító kódját. Ezért a játékban való részvételre feljogosító személyi kódot kap. A bejegyzett számlák tulajdonosai közül havonta kétszer 10-10 nyertest sorsolnak, az első helyezett 10 ezer eurót nyer, ami adómentes.
Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter korábban azt mondta, hogy Szlovákiában évente körülbelül 150 millió eurót nem kerül be az államkaszába ÁFA-elkerülés miatt.
Az állami szerencsejáték vállalat igazgatója a számlalottó bevezetésétől eltelt négy hónap adatairól csütörtökön azt mondta: eddig a szerencsejáték minden fordulójában átlagosan több mint 5 és fél millió szelvénnyel vettek részt, az első sorsoláson pedig a hat milliónál is több számlával vettek részt. A Tipos adatai szerint év végén meghaladta a 450 ezret a szerencsejátékban résztvevők száma.
Az állami számlalottó intézménye nem ismeretlen Európában, de Szlovákia előtt csak Máltán alkalmazták. Az alapötlet Tajvanról származik, ahol már a múlt század ötvenes éveitől sikerrel alkalmazzák ezt a módszert az adóbevételek növelésére.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.