Sikerpropaganda, felminősítési várakozás, működő reformok képzete egyfelől, összeomlási várakozás, szociális katasztrófa, kivéreztetés másfelől – nagyjából ezzel a két véglettel jellemzik a magyar gazdaság állapotát. Az Európai Bizottság jelentése tartózkodik a szélsőséges megfogalmazásoktól. Dicséri, ami jó, és ott kritikus, ahol az indokolt.

Méltánylandó gesztust tett a héten Székely István Pál, az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának országigazgatója, aki márciusban kapta meg portfóliójába a magyar ügyeket, és rögvest bemutatkozó beszélgetésre hívta meg a szakmai érdeklődőket és az újságírókat. Az apropó: megjelent a 2016-os országjelentés, amely behatóan elemzi a magyar gazdaságot.

Székely portfoliója
Magyarország mellett az igazgató portfóliójába tartozik még Svédország, Olaszország, Lengyelország, Szlovénia, Málta, Finnország, Bulgária és Románia.

A közelmúltig Székely foglalkozott az ír gazdasággal is, amelyet az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap hiteleivel és közreműködésével állítottak vissza a fenntartható növekedési pályára. Mégpedig olyan sikeresen, hogy 2014-ben 5,2, tavaly csaknem 7 százalékos növekedést produkált, holott hatalmas adósságterheket cipel. Az ír bankrendszer összeomlása, annak feltőkésítése és a 2009-es recesszió következtében az államadósság meghaladta a hazai össztermék 100 százalékát. A gyors növekedés azonban ezt is tempósan apasztja: tavaly több mint 9 százalékponttal csökkent az ír államadósság. Bár minden összehasonlítás sántít, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter programjából ennek nagyjából a felére futotta – fél évtized alatt. Emlékeztetőül, a Széll Kálmán-terv 2016-ra 60 százalék alatti államadósságot célzott meg. A tavalyi adat ezzel szemben 75,5 százalék.

Székely István Pál
©

Sem az országjelentés, sem Székely nem fukarkodott a dicséretekkel, bár ezt a magyar kormány nyilatkozatai jócskán túldimenzionálták. Az igazgató megemlítette, hogy a magyar gazdaság hét év alatt érte el a válság előtti szintet – csakúgy, mint az EU egésze –, ám megjegyezte, hogy Lengyelország, Szlovákia, Csehország ennél jobban vészelte át a nehéz éveket. Viszont a magyar külső egyensúly „drámai” mértékben javult, a munkanélküliség csökkent, az aktivitási ráta növekedett, és a magyar államadósság kockázati felára is szépen apadt. Bár az utóbbira azért felhozta példaként azt is, hogy Csehország sokkal jobban teljesít, vele szemben a magyar állampapírok 80-100 bázispontos hátrányban vannak. (A kockázatot bekalkulálva a befektetők uszkve 1 százalékponttal nagyobb hozamot várnak el, ha magyar állampapírokba fektetnek.)

Az összkép azonban jóval árnyaltabb ennél, és bár a bizottsági dokumentum óvatosan bánik a szavakkal, érdemes néhány olyan ügyet kiemelni, amely manapság a viták kereszttüzében áll. Ezek közül válogattuk ki a négy legfontosabbat.

1./ Milyen tempóra képes a magyar gazdaság?

A választási év 3,7 százalékos, a tavalyi esztendő 2,9 százalékos GDP-bővülése már a szárnyalás jele volna? Az előadásában Székely azt fejtegette, hogy az egyes termelési tényezők alapján kalkulált úgynevezett potenciális növekedés javul, de még nem érte el a válság előtti szintet; igaz, azt követően volt mínuszban is. A bizottság a potenciális növekedést most nagyjából 2 százalékra becsüli. Székely az előadásában 1,8 százalékot említett, megjegyezve, hogy ez 0,8 százalékkal jobb, mint az uniós átlag. Ugyanakkor a bizottsági dokumentum szerint ezzel „Magyarország nem éri el egyes regionális versenytársai eredményét". Az egyik hozzászóló, Virág Barnabás – a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója – Székely előadását úgy fűzte tovább, hogy „0,8 százalékpontos növekedési különbség nem elég a felzárkózáshoz, ezen gyorsítani kell”.

A növekedés tényezőit elemezve az egyik felkért opponens, Vértes András (a GKI alapító-elnöke) arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt 3 évben durva becsléssel 20 milliárd euró uniós támogatásban részesült a magyar gazdaság, ez a GDP 20 százaléka körüli összeg csupán 6-7 százalékos plusznövekedést generált. A másik opponens, Chikán Attila (az első Orbán-kormány első gazdasági minisztere, egyetemi tanár) ezt továbbgondolva megjegyezte, a felzárkózás egyik legfontosabb akadálya a humántőke-hiány, „ilyen nyomorult alsó-, közép- és felsőoktatással nincs lehetőség a felzárkózásra”. (Az oktatás és a készségek diszharmóniájának, a képzés bírálatának az országjelentés külön fejezetet szán.) „A potenciális növekedés jelentősen javult, az európai középmezőnyben vagyunk” – reagált Székely előadására Hornung Ágnes, a pénzügyekért felelős államtitkár.

2./ Valóban kiválóak a foglalkoztatási mutatók?

„2014 óta csökken a tartós munkanélküliség, és mostanra visszatért a válság előtti szintre” – olvasható a bizottsági elemzésben, amely megállapítja, hogy a legfontosabb aktív munkaerő-piaci eszköz a közmunkarendszer, amely „nem a megfelelő célokra irányul”. Egyrészt azzal a kockázattal jár, „hogy a résztvevők a rendszerben ragadnak”, másrészt az alacsony jövedelműek körében a közmunka „vonzóbb lehet a képzésnél”, harmadrészt, azt is megemlíti a dokumentum, hogy a közmunkások 47 százalékának volt közép- vagy felsőfokú végzettsége. Márpedig ők feltehetőleg el tudnának helyezkedni. Ráadásul ott is sok a közmunkás, ahol már hiányzik a képzett munkaerő, például Győr-Moson-Sopron vagy Vas megyében. Székely úgy fogalmazott, hogy a munkanélküliség csökkentése, az aktivitási ráta növelése „masszív állami beavatkozással” történt, „a maga előnyeivel és hátrányaival”, célszerű volna a rendelkezésre álló összes eszközt jól alkalmazni, nem csak a közmunkát.

„Szembecsukás, belegyökerezteti az országot az elmaradásba” – jellemezte a közmunkaprogramot Chikán. Markáns különvéleményt fogalmazott meg Hornung Ágnes, aki azt hangsúlyozta, hogy a közmunkaprogram „nem a mostani munkanélküliséget kezeli, hanem a jövőt”, azokat a generációkat vezeti vissza a munka világába, amelyek abból már évtizedek óta kimaradtak. „Hosszú távon várunk tőle eredményt” – mondta az államtitkár, aki megjegyezte, hogy a program hatékonyságán javítani kell.

3./ Okot ad elégedettségre az államadósság-csökkenés menete?

Székely az előadásában elismerte, hogy a trend „lefelé mutat”, de megjegyezte, hogy a nyugdíjrefom nélkül nem lenne javulás. Magyarán: a magán-nyugdíjpénztári vagyon lenyúlása nélkül. Persze Brüsszelben ennél illedelmesebben fogalmaznak. „Az adósságcsökkenés elsősorban a magán-nyugdíjpénztári eszközök átvételének következménye volt, amelyet a negatív átértékesítési hatások részben semlegesítettek” – állapítja meg az elemzés, ami annyit tesz, hogy a devizában fennálló tartozás a forint gyengülése miatt nagyjából annyival növelte az államadósságot, amennyivel a magán-nyugdíjpénztárak állampapírjainak a bevonása csökkentette.

©

A brüsszeli kalkuláció szerint az adósságráta tíz év múlva érheti el a GDP 60 százalékát, de sok a bizonytalansági tényező, például a tényleges gazdasági növekedés mértéke, a kamatlábak alakulása, vagy a visszatérés a múltban megszokott laza fiskális politikához. Ezért „26 százalék a valószínűsége annak, hogy Magyarország adósságrátája 2020-ban magasabb lesz, mint 2015-ben”. Ami pedig a jövőbeli kockázatokat illeti, az elemzés a következőképpen fogalmaz: „Magyarország a válság kezdete óta jelentős fiskális fegyelemről tett tanúbizonyságot. Mindazonáltal maradtak jelentős költségvetési kockázatok. Ide tartozik a tervezett nukleáris erőmű építésének adósságnövelő potenciális hatása, a közszektorban a nominális befagyasztás éveit követő jelentős bérfeszültségek, valamint az állam általi további, a függő kötelezettségek növekedésével járó vállalati felvásárlások lehetősége.” Brüsszeli magyarról beszélt magyarra fordítva: az adósságcsökkentési pálya elakadhat, ha a paksi erőmű építéséhez felvett hitel a kormány nyakába szakad, ha nyolc év bérstopja után az állam nagyarányú béremelésbe kezd, vagy ha az államosítások során átvett közművek hiányt hiányra halmoznak.

4./ Valóban olyan időket élünk, amikor a kormányfő megfogalmazása szerint mindenki egy kicsit előrébb léphet?

„A szegénység továbbra is magas, és a szociális mutatók kevésbé javultak, mint az általános gazdasági és munkaerő-piaci helyzet” – állapítja meg a jelentés. A legsúlyosabb a gyermekek helyzete, „2014-ben a gyerekek 41,5 %-át fenyegette szegénység vagy társadalmi kirekesztettség, és négyből legalább egy gyereket fenyegetett a szegénység veszélye. A 18 év alatti gyermekek körében a rendkívüli nélkülözés aránya 32,4 %-kal a második legmagasabb volt az EU-ban”. Kontinentális rekordot tart Magyarország abban a tekintetben is, hogy az álláskeresési járadék csupán három hónap, jóval rövidebb, mint amennyi idő alatt a munkanélküliek újra el tudnak helyezkedni. „A fő szociális juttatás (amelyet jelenleg foglalkoztatást helyettesítő támogatásnak neveznek) névleges szintje 2010 óta 20 %-kal csökkent, és jelenleg a szegénységi küszöb 33 %-át éri el” – veti föl a dokumentum.

A nők elhelyezkedését befolyásolja, hogy nincs elég gyermekgondozási intézmény, az anyaság egyetlen más európai országban sem befolyásolja olyan mértékben a munkaerő-piaci részvételt, mint Magyarországon, a nők „karrierje szaggatottabb és egysíkúbb”, a nemek közötti bérszakadék szintén meghaladja az uniós átlagot.

A legdrámaibb képet az egészségüggyel foglalkozó fejezet mutatja fel. Az országjelentésből egy szegény, fejlődő ország képe bontakozik ki. Az egészségügyre fordított közkiadások aránya az uniós átlag alatt van, és tovább csökken, a hálapénz aránya viszont jóval meghaladja azt. A születéskor várható élettartam az egyik legalacsonyabb (férfiak:72,2 év, nők: 79,1 év, szemben az uniós átlag 77,8, illetve 83,3 évével). A második vezető korai halálok a rák (az első a szív- és érrendszeri betegségek), a mutató a legrosszabb az EU-ban, körülbelül 33 százalékkal van az uniós átlag felett, és egyre romlik, miközben az uniós helyzet átlagosan javul.

„A felderíthető és potenciálisan megelőzhető halálokok esetében észrevehetően rosszabb a helyzet az uniós átlagnál” – olvasható a dokumentumban, ami kendőzetlenül annyit jelent, hogy az is könnyen belehalhat a betegségébe, akit meg lehetne menteni, ha idejében megfelelő orvosi ellátáshoz jut. A jelentés megállapítja, hogy a magas halálozási arány szűkíti a munkaerő kínálatát. Továbbá, Magyarországon kevesebb az orvos, az ápoló és a fogorvos, a háziorvosok aránya nagyon alacsony a szakorvosokhoz képest, és az egész ágazatból jelentős az elvándorlás. A betegek pedig nem azonos eséllyel részesülnek megfelelő ellátásban.

Érdekesnek találta cikkünket? Értékelje!
Köszönjük!