szerző:

Hamarosan használatba veszik Tokaj-Hegyalja 27 településén a tokaji dukátot, a helyi fizetőeszközt, amelyet egy az egyben váltanak majd a forinttal - hangzott el a köztévé Híradójában. Aki dukáttal fizet, kedvezményekre számíthat a szerződött kereskedőinél és szolgáltatóinál.

Az ország negyedik helyi fizetőeszköze lesz a tokaji dukát, Tokaj-Hegyalja pénze – közölték a köztévé Híradójában. A dukát bevezetését a Hajdúnánási Holding Zrt.-re bízták, ez a vállalkozás üzemelteti Hajdúnánáson a Bocskai Koronát is.

A dukát előállítását és kibocsátását a Magyar Nemzeti Bank felügyeli, a bankók névértéke a forint címleteinek megfelelően 500-tól 20 ezerig terjed, a váltás pedig egy az egyben zajlik majd. A következő hónapokban várhatóan a régió minden településén nyílnak majd olyan irodák, ahol dukátot lehet vásárolni vagy forintra visszaváltani.

Minden vállalkozóval, elfogadó hellyel olyan szerződést próbálnak kötni, amelyben legalább ötszázalékos kedvezményt adnak a dukáttal fizetőknek – közölte Tatárka József, Mád polgármestere. A település vezetője szerint a hegyaljai turisztikai szolgáltatók abban bíznak, hogy az ország más pontjain már jó ideje működő és sikeres helyi fizetőeszköz náluk is megmutatja gazdaságélénkítő hatását.

Sopronban a kékfrank, Hajdúnánáson a Bocskai korona, a balatoni régióban pedig a balatoni korona látja el ezt a szerepet.  

Kibocsátásra került a Tokaj-Hegyalja helyi fizetőeszköze! A Tokaji Dukáttól azt várják, hogy egyre többen csatlakoznak a...

Posted by hegyalja.info on Thursday, 3 March 2016

A tokaji dukátról itt talál képeket.