Nemcsak a főváros 23 kerületében marad alatta az újszülöttek száma évről évre a halottakénak, hanem a 175 vidéki járás elsöprő többségében is. Mindössze öt olyan járás akadt az évtized első felében az egész országban, ahol az anyák több gyereket hoztak világra, mint ahányan az adott körzetben elhunytak – derül ki az év elején utcára került Területi Statisztikai Évkönyv 2015 című kiadványból. A Szentgotthárdtól Záhonyig, Balassagyarmattól Szegedig tartó nagy szürke „tengerből”, ahol a hamuszín különféle árnyalatai a természetes fogyás ütemének különböző mértékét jelzik, csupán Budapest közvetlen vonzáskörzetében emelkedik még ki három, Kelet-Magyarországon pedig további két olyan „sziget”, ahol a demográfiai folyamatok (a vándorlási adatoktól függetlenül) pozitív értéket mutatnak.

A fővárossal határos kilenc járás közül a Budakeszi, a Szigetszentmiklósi és a Dunakeszi járásban növekedett 2010 és 2015 között a lélekszám, ha eltekintünk a belföldi vándorlási hozadéktól. A szóban forgó térségek mindegyikében durván 4-5 ezer fővel nőtt az évtized első felében a népesség, igaz, ez nagyobbrészt a belső migrációnak volt tulajdonítható. A demográfiai értelemben vett önfenntartásra képes, Budapesttel szomszédos három „sziget” közül kettő azonban hamarosan maga is „elsüllyedhet” a nagy szürke tengerben. Legalábbis ezt látszik valószínűsíteni az a tény, hogy a Budakeszi járásban a tízezer lakosra jutó élveszületések mértéke tavalyelőtt már azonos volt az elhalálozásokéval. A Szigetszentmiklósi járásban 2015-ben pedig már valamivel több személy hunyt el, mint ahány újszülött érkezett. Mindez azt valószínűsíti, hogy a gazdasági értelemben viszonylag erősnek számító központi régióban középtávon a Dunakeszi járás maradhat az egyetlen, ahol a születések kontra halálozások tekintetében alapvetően pozitív demográfiai folyamatok érvényesülhetnek. A két hasonló helyzetű kelet-magyarországi „sziget” – Borsodban az Encsi, Hajdú-Biharban pedig a Hajdúhadházi járás – a legszegényebb térségek közé tartozik, ahol magas a cigány lakosok aránya. Az előbbiben 0,5, az utóbbiban 3,1 ezrelékes volt a természetes szaporodás éves mértéke az évtized első felében.

A szűkebb értelemben vett (vagyis a migrációs hatásoktól függetlenített) demográfiai leépülés Heves megye északi részén volt ugyanakkor a leggyorsabb ütemű Magyarországon: a szépséges Szilvásváradot is magába foglaló Bélapátfalvai járásban a természetes fogyás mértéke a másfél százalékot is meghaladta 2010 és 2015 között. Ugyancsak kritikusnak bizonyult a helyzet Nyugat-Magyarországon a Letenyei, a Zalaszentgróti és a Lenti, Kelet-Magyarországon pedig a Bácsalmási, a Csongrádi, a Mezőkovácsházai, a Tokaji és a Pétervásárai járásban, ahol az adott időszakban (a migrációs hatásoktól „megtisztítva”) több mint 1 százalékos létszámcsökkenést regisztráltak. A legkevesebb gyerek egyébként nem feltétlenül ott születik, ahol a természetes fogyás a leggyorsabb, hiszen ez utóbbi ütemét a halálozások számának az alakulása is befolyásolja. A KSH legfrissebb adatai alapján tavalyelőtt az osztrák határ melletti Körmendi járásban jött világra relatíve a legkevesebb újszülött Magyarországon. Ebben a Vas megyei kistérségben tízezer lakosra mindössze 67 újszülött jutott 2015-ben. Az ellenkező végletnek egy másik határszéli vidék bizonyult az ország ellenkező sarkában: Borsod-Abaúj-Zemplén megye korábban már emlegetett Encsi járásában tavalyelőtt tízezer lakosra számolva 150 jövevény jutott.

A cikk a HVG 2017/03. számában jelent meg.