szerző:
hvg.hu

A helyi sportkluboknak utalt tao-pénzek nyilvánossá tételéről is megállapodtak a hétfői vásárhelyi közgyűlésen. Erről a fideszes sporttanácsnok fog gondoskodni. Egyébként meg tovább folytatódik a szkander.

„Fekete Ferenc képviselőtársam ígéretet tett arra, hogy sporttanácsnokként gondoskodni fog arról, hogy a helyi kluboknak utalt tao-pénzek felkerüljenek a város honlapjára” – számolt be Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a hétfői közgyűlésen történtekről. A polgármester tudomása szerint 1,2 milliárd forintot utaltak cégek a helyi sportélet számára, ebből információi szerint egymilliárd érkezett „külsősöktől”, a maradék 200 millió forintot a helyi vállalkozások fizették be a központi költségvetés helyett a sportra.

Márki-Zay Péter egyebek mellett arról is beszélt, hogy a hétfői közgyűlés után arról döntött, hogy az általa aggályosnak tartott, de a közgyűlésen a fideszes képviselők által megszavazott előterjesztést újra tárgyalják, ennek kezdeményezésére három nap áll rendelkezésre.

Az építményadó visszamenőleges elengedése a 101 négyzetméternél kisebb ingatlanoknál a polgármester szerint szembemegy a Stabilitási Törvénnyel, másfelől pedig diszkriminatív. A hétfői közgyűlésen Márki-Zay azt szerette volna elérni, hogy júliustól vezessék be a módosított adórendeletet, illetve azt, hogy 2019 januárjától teljesen szüntessék meg ezt az adónemet. A többségben levő fideszes képviselők azonban nem támogatták a polgármester javaslatát, hanem a januárig visszamenőleges, csak a 101 négyzetméternél kisebb ingatlanokra vonatkozó mentesítést szavazták meg. Az egyik helyi portálon már az is megjelent, hogy a Csongrád Megyei Kormányhivatal – amelynek például a rendeletek jogszerűségének vizsgálata is a feladata – álláspontja szerint visszamenőlegesen is van mód az adók mérséklésére. Azt is hozzáteszik, hogy mivel konkrét rendelet még nem született, így azt a hivatal nem vizsgálhatja, ezért álláspontjuk csak általánosságban megfogalmazott vélemény.

Márki-Zay Péter keddi sajtótájékoztatóján Péterfalvi Attilának is üzent, ugyanis az adatvédelmi biztos a vásárhely24 portálnak adott interjút azzal kapcsolatosan, hogy az új polgármester diktafonnal rögzíti a munkatársaival folytatott beszélgetéseket. Ebben Péterfalvi kifejtette, hogy szerinte a polgármester jogellenes adatkezelésével törvényt sért. A polgármester korábban az ezt szóvá tevőknek úgy indokolta lépését, hogy előre közli a felvétel szándékát az érintettel. Most is erre hivatkozott, véleménye szerint az interjú készítői nem tájékoztatták arról az adatvédelmi biztost, hogy ő előre szól a rögzítésről. Az internetes lap viszont úgy értelmezte a biztos szavait, hogy a beosztottak tájékoztatása a felvétel készítéséről nem releváns. Márki a keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy ő maga nem talált olyan jogszabályt, amely ezt tiltaná.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
Szlavkovits Rita Gazdaság

Elindult Márki-Zay Péter lassú szívatása Hódmezővásárhelyen

A közbeszerzésekért és az önkormányzat működéséért is felelhet a polgármester a jövőben, míg korábban a testületé volt a felelősség ezekben az ügyekben. A bevételek növelését jelentő előterjesztéseket nem szavazta meg a kormánypárti többségű testület, a csökkentéseket viszont támogatták. Lement az első rendes közgyűlés Hódmezővásárhelyen.