szerző:
Szlavkovits Rita

Hatvanezer hektár van víz alatt. Pont négy évvel ezelőtt államosították a vízgazdálkodási társulatokat, átvették a csatornákat, elvették a vagyonukat. Ezek majd fele meg is szűnt, az átvett vagyonuk ellenértékét még azóta sem kapták meg. A közcélú csatornákon folyik rendesen a munka, ám a földekről a vizet a főcsatornákba vezető árkoknak most nincs gazdájuk.

Benőtte a fa, meg a bokor azokat, az egyik átemelő mintha iszapban lenne

– magyarázza egy sándorfalvi gazda, akinek áll a víz a földjén. „Megszűnt a vízgazdálkodási társulat, igaz, annak előtte is tessék-lássék működtek, kevés volt a pénzük” – folytatja a férfi. Egy szatymazi gazda meg azt sem tudja, hogy kinek a tulajdonában van az a belvízelvezető, aminek egyébként az áteresze is beszakadt, így jobb híján az ő bérelt földjére folyik a víz.

A hét eleji jelentések szerint 63 ezer hektár elöntés volt akkor, a legnagyobb, majdnem 17 ezer hektár, Csongrád megyében. Itt néhány szakaszon első és néhányon másodfokú a védekezés, Jász-Nagykun-Szolnok megyében már a legmagasabb fokozatot is el kellett rendelni. Lakott területen eddig két önkormányzat, Füzesgyarmat és Kunszentmárton rendelt el belvízi készültséget, de az utóbbiban is egyelőre ártéri üdülők vannak veszélyben.

A településeken az önkormányzatok rendelik el a védekezést, a katasztrófavédelem pedig közreműködik ebben. A mezőgazdasági területekről a vízügyi igazgatóságok gondoskodnak. Nem volt ez mindig így.

Az államosítás

A mezőgazdasági területeken 2014-ig a vízügyi igazgatóságok dolga volt a kizárólagosan állami tulajdonban lévő csatornák és műtárgyak karbantartása, működtetése. A gazdák földjeiről lefolyó vizeket a földtulajdonosok által létrehozott vízgazdálkodási társulatok kezelték. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a főcsatornákba folynak bele a kisebb elvezetők, ha mindenhol karbantartották a csatornákat, valamint működnek a szivattyúk és átemelők, akkor ideális esetben el tudják vezetni a vizet. A nagy állami csatornákra így a központi büdzséből, a „mellékágakra”, elvileg, a gazdák által létrehozott társulatok, az abba befizetett hozzájárulásokból költöttek.

©

 Igen ám, de a gazdák olykor úgy érezték, hogy lyukas zsákba öntik a pénzt, hiába fizettek éveken át, amikor jött a belvíz, mégis mindenük odalett. Amikor 2010-ben Illés Zoltán zöld államtitkár lett, azonnal be is jelentette, hogy államosítani kell az ár-és belvíz elleni védekezést, a csaló társulatokat meg kell szüntetni. Bár viszonylag gyorsan megváltak Illéstől, az ötletet nem felejtették el, 2014-ben valóban államosították a társulatok vagyonát, magyarul átvették az addig kezelt szakaszokat és a rajtuk levő műtárgyakat, beruházásokat. Ezzel csak két baj van. Az egyik, hogy alsóbbrendű csatornák gazdátlanok maradtak. A másik baj, hogy a vagyont ugyan átvették, de a társulatok ezért egyelőre egy vasat sem kaptak.

Elúszhat minden

„Ez egy tenger. Ez ugyan legelő, nem kell vetni, de ha még egy darabig így marad, én sem tudom kihajtani az állatokat, ha eljön az ideje” – magyarázza egy szatymazi férfi. „Itt a majsai főcsatorna, az rendben van, de abba folyna egy másik, abba meg a vilmaszállási. Ennek nem csinálták meg a gátját, meg az átereszei is beszakadtak, így ömlik minden a földre. Azt sem tudom, hogy kihez tartozik” – folytatja a gazda. A sándorfalvi földtulajdonos, akinek szántója van, sincsen teljesen tisztában, hogy melyik csatornáért kinek is kellene felelnie. Domaszéken sem tudják, hogy mi lesz, ha nagyobb lesz az elöntés.

Az államosítás után egy fillért sem kaptak

„Nem kellett volna a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni” – idézi Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselőt Ugrai Bálint, a Szentesi Vízgazdálkodási Társulat elnöke. A 83 társulatból többen is bedobták a törülközőt, így a Szeged és környéki Vízgazdálkodási Társulat is megszűnt, országszerte vagy ötven maradt. Egyfelől amiatt dőltek be a társulatok, mert 2014 után nem csak a vagyonukat vették el, hanem onnantól kezdve egy fillért sem kaptak, pedig feladat, még ha kevesebb is, de maradt. Tehát sokan bedobták a törölközőt, akik pedig megmaradtak, kénytelenek voltak kiegészítő tevékenység után nézni.

A szentesieknek sikerült a további munkára is szerződniük nagyobb agrárcégekkel, de egy sor más tevékenységbe is belefogtak, hogy talpon maradjanak, így például még sertéstelepet is indítottak. Nekik sikerült megkapaszkodniuk, öntözővizet is tudnak szolgáltatni, kiveszik a Körösből, azt elvezetik egy állami csatornán, majd átemelik, és eladják az agrárcégeknek.

A belvíz szempontjából legérzékenyebb területen működő Körös-Berettyó Vízgazdálkodási Társulat is vegetál, ők ugyan kaptak lehetőséget arra, hogy közfoglalkoztatottakkal működhessenek tovább, így ha szükség van rájuk vészhelyzetben, akkor bevethetők, de egyébként csak tengődnek. Például megbízást kaptak a dévaványai önkormányzattól, hogy az elöntött focipályát helyreállítsák. Nagyon különböző helyzetben vannak a megmaradt társulatok, de egyben egyformán állnak: még senki nem kapta meg az ellenértékét annak, amit átvett tőlük az állam.

Pereskedés az egyetlen járható út

„Nagy baj lesz, urak” – ezt Szigeti Sándor, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének elnöke mondta azzal, hogy ha a jelenleg 60 ezer hektáros elöntés az olvadás után terjed, akkor mindenki felkötheti a gatyáját. Szigeti azt is elmondta, hogy 23-27 ezer kilométer úgynevezett harmadlagos mű, illetve árok van, amelynek most nem igazán van gazdája. „Az egy dolog, hogy a főcsatornákat karban tartják, de Józsi bácsi 800 méterre levő földjéről ki vezeti majd el a vizet?” – jegyezte meg a szövetség elnöke.

©

„Ráadásul, az államosított szakaszokon levő beruházások értékét sem fizették meg a társulatoknak” – magyarázta Szigeti. Az elnök szerint nagyon vegyes a kép, mivel a társulatok zöme már akár 100 éves is lehetett, voltak olyan művek, amelyeket az államtól örököltek, ezeket simán átadták. De voltak olyanok is, amelyek nagy értékű beruházások voltak, ráadásul a gazdák befizetéseiből, uniós pályázati pénzből csináltak meg, ezeknek várják az ellenértékét. Egyelőre ott tartanak, hogy perekben próbálnak megegyezni az állammal, eddig nem sok eredménnyel.

„Meg kellene egyeznünk, írtunk a Nemzeti Agrárkamarának, Pintér Sándornak, a miniszterelnöknek is. Mindenki másképp látja a dolgot, míg Pintér szerint is „aki mulat, az fizessen is” állásponton van, magyarul csak rá kellene bírni a gazdákat, hogy fizessenek a társulatoknak, addig például a MAGOSZ részéről Jakab István úgy véli, hogy a társulatok a kommunisták búvóhelyei. Pedig össze kellene dugnunk a fejünket, mert azért itt tényleg a víz az úr” – tette hozzá Szigeti Sándor, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének az elnöke.

A Nemzeti Vízstratégiában, amelyet 2015 végén hagyott jóvá a kormány, egy szó sem esik a társulatokról, a védekezést a vízügyi igazgatóságok, és a Belügyminisztérium körébe utalja. Azt több társulat vezetője is úgy látja, hogy mivel utoljára 2013-ban volt nagyobb belvíz, az idei év a főpróbája lehet a társulatokat államosító új helyzetnek.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!