Vannak hatékony eszközök a devizapiaci kockázatok kezelésére
Az árfolyamingadozás feladja a leckét – főleg, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
HVG: A finanszírozók mindeddig az egészségügy teljesítményét mérték. Ahány műtét, annyiszor ezer dollár, euró vagy éppen forint a fizetség. Hogyan változtatna ezen a „value-based”, magyarul értékalapú egészségügyi ellátás?
A betegek számára a kezelés kimenetele, eredményessége a legfontosabb. Ahogy a szerviztől sem a karburátor kiszerelését vagy az olajpumpa kicserélését várjuk el, hanem azt, hogy működőképessé tegye az elromlott autót. Márpedig a kórházak között jelentősek a különbségek. A méltán nagy tekintélyű német egészségügyben 50 százalék annak az esélye, hogy egy átlagos kórházban megoperált prosztatarákos beteg inkontinens lesz. A hamburgi klinikán ennek a kockázata csak 10 százalék. Ez derült ki, amikor az apósom betegsége kapcsán keresni kezdtük a számára legjobb gyógyulási esélyt. Csakhogy a legtöbb országban nincsenek ilyen adatok, vagy ha vannak is, azok nem nyilvánosak, így a betegek legfeljebb a szerencséjükben bízhatnak, amikor kórházat vagy orvost választanak.
Reviczky Zsolt
HVG: Az értékalapú egészségügyben tehát, kerül, amibe kerül alapon, mindenkinek a legjobbat kell kapnia? Nehéz elképzelni, hogy a közepes vagy átlagos helyek bezárnak, és minden beteg a legeredményesebb orvoshoz vagy kórházhoz iratkozik fel.
Persze hogy nem így van. Az érték a beteg számára érzékelhető eredmény és a ráfordított költség hányadosa. Vagyis az értékalapú egészségügy-menedzselés azt a szemléletváltozást hozza, hogy nem a költségek lefaragása, növekedési ütemének mérséklése az egyedüli cél. Több előnnyel is jár, ha a létrehozott értéket mérjük. Például kiderülhet, hogy a legújabb, legdrágább orvosi eszközök, technológiák és gyógyszerek csak minimális mértékben vagy egyáltalán nem befolyásolják a gyógyítás eredményességét. Az összehasonlítható minőségi adatok nem a gyengébben teljesítő intézmények bezárásához vezetnek, hanem ahhoz, hogy az eredményesebbnek bizonyult műtéti technikákat és kezelési eljárásokat veszik át a többiek is.
| Korlátozott választás |
Óriási botrány kerekedett 2005-ben abból, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nyilvánosságra hozta az infarktus után bekövetkezett kórházi halálozásra vonatkozó adatokat. Az intézmények név nélkül, csupán besorolásuk szerint (városi, megyei, országos) szerepeltek, vezetőik mégis felháborodottan vitatták az eredményt. A betegek pedig 2012-ben lázadtak fel, amikor Szócska Miklós államtitkár a diabéteszesek laboreredményéhez kötötte a jobb minőségű inzulinra való jogosultságot. A kórházi fertőzések adatait jogerősen kiperlő TASZ is még mindig hiába vár a kért információk közzétételére. A kórházak közötti versengésnek idehaza sem adatokra támaszkodó alapja, sem financiális értelme nincs. A betegforgalomnak, illetve az érte járó finanszírozásnak határt szabó úgynevezett teljesítményvolumen-korlát úgy működik, hogy egy bizonyos szám felett az újabb betegek fogadása csupán veszteséget termel. Ráadásul a kórházak abban érdekeltek, hogy a valóságosnál is több ellátási szövődményt, komplikációt jelentsenek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK), mivel ezért némi többletpénzt lehet kasszírozni. A NEAK sem bánná, ha a most negyedszázada bevezetett teljesítményfinanszírozás mellé minőségi elemeket is bevezethetne – mondta egy szakmai konferencián Kiss Zsolt főigazgató-helyettes. Erre a legesélyesebb a csípő- és térdprotézisműtétek minőségalapú összehasonlítása lenne. Ám a NEAK utóbbi időben visszanyesett személyi állománya nem egyhamar fog megbirkózni ezzel a feladattal. |
HVG: De mit lehet ott tenni, ahol az állam irányít és finanszíroz, az intézmények között nincs verseny, és a betegek szabad választása is erősen korlátozott?
A módszer nem kizárólag a piacgazdasághoz kötődik. Svédországban például tíz évvel ezelőtt, amikor az értékalapú teljesítménymérés útjára indult, állami tulajdonban voltak a kórházak, a betegek pedig a lakóhelyük szerinti háziorvoshoz tartoztak. A lényeg az értelmes mérés és az így nyert információk alapján az orvosok közötti dialógus, a legjobb tapasztalatok hasznosítása. A legjobb gyakorlat pedig kevesebb műtéti komplikációt, utólagos szövődményt, a beteg számára rövidebb kórházi tartózkodást, a munkába való gyorsabb visszatérést jelent. Magyarázni sem kell, hogy ez a szolgáltató kórház, a finanszírozó egészségbiztosító és nem utolsósorban a beteg számára is a leginkább költségkímélő.
HVG: Miért hangsúlyozza az „értelmes” mérést? Van értelmetlen is?
De még mennyire! A politikusok Svédországban is mondanak szamárságokat. Szívesen beszélnek például a várakozási idő csökkentéséről, célként tűzve ki, hogy négy órán belül mindenki kerüljön sorra a sürgősségi osztályokon. Csakhogy egy infarktusost azonnal el kell látni, katéterrel megnyitni az elzáródott koszorúerét, míg a náthás, lázas páciens nyugodtan várhat a sorára. Németországban és Hollandiában is már évtizedekkel ezelőtt kísérletet tettek a minőség mérésére, ami balul ütött ki. A sok adminisztrációval keletkezett adatokat semmire sem lehetett használni, az orvosok bosszúsan legyintettek az egészre. Most újra kellett gombolni a mellényt, az orvosi szakmák képviselői együtt határozták meg, hogy milyen adatokra van szükség.
Reviczky Zsolt
HVG: Egyáltalán hogyan lehet mérni a gyógyítás eredményét?
Éppen az a módszer legnagyobb a problémája, hogy mit tekintünk a beteg számára megfelelő kimenetelnek. A mozgásszervi műtétek, a szülés vagy az infarktus kimenetelének mérése viszonylag egyszerű. Ez utóbbinál alapvető a túlélés. Ezt követi a beavatkozások komplikációinak számbavétele, a beteg közérzetének, mentális állapotának, életminőségének felmérése, orvosi szempontból pedig a kardiovaszkuláris betegségek további előrehaladásának a dokumentálása. A stroke-nál viszont sokkal bonyolultabb az értékelési feladat, az ugyanis egy gyűjtőnéven sok különböző betegség. Egy nemzetközi nonprofit szervezet (ICHOM) évek óta dolgozik ezen mérések sztenderdizálásán, hogy az eredményességi adatok ne csak megbízhatóak, hanem országhatárokon átívelően is összehasonlíthatóak legyenek.
HVG: Magyarországon a betegek még azokat a minőségi adatokat sem ismerhetik meg, amelyek léteznek, például a kórházi fertőzésekről.
Svédországban sem voltak mindig nyilvánosak ezek az adatok. Nem ismerem közelebbről a magyar egészségügy működését, azt javasolhatom, hogy ne Németországhoz mérjék magukat. Sok felesleges kiadást meg lehet spórolni, ha nem a drágát, hanem az eredményeset választják. Például nem költséges informatikai rendszerek kiépítésével, hanem okostelefon-alkalmazásokkal kell adatokat gyűjteni, betegekkel kapcsolatot tartani. Ez egyébként a fejlődő országok felzárkózásának is a kulcsa.
