Tetszett a cikk?

Most, hogy látványosan megbukott a lengyel baloldal, és egyre közelebb vannak nálunk is a választások, amikor is van bizonyos esély, hogy felváltja a jobb a balt, újra egyre többen emlegetik a varsói gyorsot, azazhogy a lengyel forgatókönyv szerint zajlik le a hatalmi váltás. Tény, hogy 1993 ősze óta, amikor "Varsó elesett" ( Für Lajos), s tette ezt ráadásul elsőként, azaz a volt szocialista tábor területén a rendszerváltás után először a lengyeleknél váltotta le a jobboldali kormányt az utódpárti elit (ezt követően Budapesten is), a jobb és a bal végrehajtó hatalom papírforma szerinti váltakozása Varsóban is, nálunk is négyévenként menetrendszerűen bekövetkezett.

© Fazekas István
Pontosabban a lengyeleknél akkor jobboldali kormányokról volt szó, az a választási vereség ugyanis válságokkal és már-már polgárháborús krízishelyzettel tarkított jobboldali marakodássorozatnak vetett véget, ami másképp festett, mint a magyar ábra. Mert Antall József halála és a koalíciós patthelyzetek ellenére (gondolok itt a kisgazdapárti szakadásra, a MIÉP kiválására az MDF-ből) az MDF-kormány stabilan kitöltötte a maga négy esztendejét.
Mondhatnám, a most véget ért ciklusban a lengyel Demokratikus Baloldali Szövetség is stabil kormányzati erőnek bizonyult. Ha már mindenáron magyar-lengyel analógiákkal akarunk élni, ez "budapesti gyorsot" jelent. Hiszen az egykori lengyel állampárt soraiból szerveződött alakulat nagy, euforikus, 41 százalékos győzelmet aratott 2001 szeptemberében, s négy esztendő múltán örülhet a 11 százaléknak: a számok szinte előírásszerűen idézik az egykori MDF nyertes és vesztes százalékait, nem beszélve arról a további párhuzamról, hogy a választók szemében becsét vesztett baloldali pártból Varsóban ugyanúgy kivált az a maroknyi elit, amely korábban a tömegpárt esze, szíve és hajtóereje volt, akár annak idején az MDF-ből az MDNP, és létrehozott Lengyel Szociáldemokrácia néven egy új formációt, amely annak rendje és módja szerint elvérzett a választásokon. Ami viszont a lengyel baloldal hitelvesztésének részleteit illeti, a magyar szemlélőnek leginkább a Fidesz-korszak defendes, ezüsthajós, országimázsos és egyéb ügyei juthattak eszébe, azaz a Miller-kormány idején egyre szaporodtak azok a korrupciógyanús ügyek, amelyek szemfülesen a törvény kiskapuira játszottak, de sosem lehetett kideríteni, mi az a valami, ami a kulisszák mögött nincs rendben. Igaz, a lengyeleknél a tisztázhatatlan, gyanús ügyek egy ponton elkezdtek önmagukért beszélni, és a saját tábor hite rendült meg a pártban. Erre viszont, legalábbis ilyen tisztán, nincs magyar analógia.

Az viszont figyelmet érdemel, hogy a leghangosabb botrány kapcsán - amikor a miniszterelnök gyanú szerinti követe mesés 12 millió dolláros kenőpénzt akart legombolni a pártkassza számára a liberális Gazeta Wyborcza kiadójától egy suba alatt véghezviendő törvénymódosításért, aminek következtében Adam Michnik függetlenségre oly kényes lapja tévécsatornát vásárolhatott volna magának - Jan Rokita, a parlamenti vizsgálóbizottság jobboldali elnöke, aki a mostani választások tanúsága szerint az afférből elég jól profitált, mindent megtett, hogy a gyanút Miller szocialista miniszterelnökről magára Michnikre terelje. Pedig politikai karrierje a rendszerváltás táján Michnikkel egy táborban, a liberálisok közt indult, ám azóta láthatóan veszélyesebb ellenfélnek tekinti őket, mint az utódpártot (erre is akad magyar analógia).

A baloldal meg rém utódpártian viselkedett: a párt és a kormány élén egymást váltogatták a régi elvtársak, amíg nem kerültek - a felmérések szerint - a parlamenti kiesés küszöbére. Akkor egyszerre átengedték a fiataloknak a pártvezetést, aminek az MSZP belső problémáival és a Gyurcsány-féle kormányváltással van ugyan némi párhuzamossága, de messziről és eléggé eltérő tanulsággal. Aligha kérdéses ugyanis - "varsói gyors" ide vagy oda -, hogy ha a magyar baloldal elveszíti is a tavaszi választásokat, azt nem a lengyel forgatókönyv szerint, azaz az 1994-es MDF mintájára teszi. Vagyis szemben a varsói gyorsot emlegető hangokkal, a magyar választásoknak nincs előre borítékolható eredményük.

Igaz, Varsóban sem borítékolta senki, hogy a Kaczynski fivérek minden ízében populista pártja elviszi a pálmát a mérsékeltebb és józanabb Polgári Platform előtt. Vagy hogy a választások utáni együttműködésről előre megállapodó két erő közt oly nehezen megy majd a koalíciós egyeztetés, hogy egyre többet hallani a Kaczynski ikrek ajtaján kopogtató kis populista pártokról, amelyek újabban jobbról-balról megszaporodtak a szejmben. Mind úgy gondolják, nekik kellene összeállniuk a Kaczynski fiúkkal, utóvégre ők "a nép hangja". Ez lenne csak, ha befutna, a baljóslatú "varsói gyors".

De ebben sem a lengyel recept a lényeg, hanem az a körülmény, amivel így-úgy mindnyájan tisztában vagyunk - vagyis az, hogy a térség politikusai másfél évtized alatt ijesztő mértékben elherdálták hitelességüket.

PÁLYI ANDRÁS

(A szerző író, műfordító)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!