Tetszett a cikk?

Politikusok népszerűsége 2005. októberben (fekete számokkal a népszerűség, alatta zárójelben annak változása a júliusihoz képest; a politikusok ismertségét, illetve annak változását júliusról októberre az oszlopok alján látható piros számok mutatják). A népszerűséget a kutatók azzal a kérdéssel mérték, hogy a válaszadó "a következő években szívesen látná-e fontos politikai szerepben" az adott politikust. A népszerűség változása Gyurcsány Ferenc, Magyar Bálint, Orbán Viktor és Szili Katalin esetében szignifikáns, vagyis nagy valószínűséggel nem a statisztikai mintavétel hibalehetőségeiből származik.

A felméréseket havonta, a legutóbbit 2005. szeptember 30-a és október 4-e majd október 7-e és 11-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, az ország közel 100 településén, mindig más és más, véletlenszerűen kiválasztott 1200-1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ±2-5 százalék.

Politikusok népszerűsége táblázat

Vucsics bejelentette, hogy az oroszokkal együtt vizsgálják ki az Ukrajnának küldött szerb fegyverszállítmányok ügyét

Vucsics bejelentette, hogy az oroszokkal együtt vizsgálják ki az Ukrajnának küldött szerb fegyverszállítmányok ügyét

4,7 milliárdos profitot hozott a Rossmann, mielőtt jött Nagy Márton az árrést szabályozni

4,7 milliárdos profitot hozott a Rossmann, mielőtt jött Nagy Márton az árrést szabályozni

„A kínai és a magyar kormány között intim kapcsolat van” – interjú Hszü Cseng-kang stanfordi professzorral

„A kínai és a magyar kormány között intim kapcsolat van” – interjú Hszü Cseng-kang stanfordi professzorral

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta