Tetszett a cikk?

Az, hogy Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök könyve megjelent a weben Creative Commons (CC; magyar fordításban: kreatív közvagyon) licenc alatt, ingyenesen letölthető formában, még lehet egyszerű marketingfogás. Ám a szerzői kiadású művek esetében sokaknak létkérdés lehet a CC, egyszerűen azért, mert akkora a művek felhozatala a weben. De mit is ajánl a CC a szerzőnek és a felhasználónak? S mit szól hozzá a kodifikált szerzői jog?

Lehet, hogy megvan az, amit a kiadók, a szerzői jog és a(z illegális) felhasználók olyan lázasan keresnek évek óta: a köztes megoldás a copyright-anarchia és a copyright-diktatúra között? Tehát az a flexibilis szerzői jogi szabályozás és gyakorlat, amely elegendő szabadságot ad a szerzőnek, elviselhető korlátokat szab a felhasználónak? Nos, annyi már látszik, hogy a Creative Commons (CC) alternatívát nyújt és megmozgatja az állóháborút, amely a netes kultúraterjesztéssel kezdődött felhasználók és a jogtulajdonosok, userek és kiadók között. A CC tavaly októberben pro forma elindult Magyarországon is. Az interneten elhelyezett művek szerzői a CC segítségével jognyilatkozatot, vagyis licencet adhatnak művük mellé, amelyben meghatározhatják, hogy mások, jelesül a mű felhasználói, mit tehetnek szabadon a művel és milyen felhasználások esetén kell a szerzőhöz fordulni engedélyért. A különböző licenctípusok engedélyezik vagy megtiltják a kereskedelmi célú felhasználást, a származékos művek létrehozását. A szerzőnek nem kell mást tennie, mint egy klikkeléssel műve mellé illeszteni a megfelelő szöveget, de a licenc szabályos jogi nyilatkozat formájában, vagy a fájlba illeszthető metaadatként is létezik.

A gyakorlat pofonegyszerűnek tűnik: egy zenekar például felteszi számait a webre, és a CC-licenccel megjelöli, hogy lehetővé teszi remixek, feldolgozások készítését, de a kereskedelmi célú felhasználást már nem, vagyis a remix készítője nem értékesítheti a művet. Mindezt pedig közérthető logók jelenítik meg a weben a mű mellett.

Általában zene, film, ritkábban szöveg jön szóba, ha webes terjesztésről, legális vagy illegális felhasználásról beszélünk, de a CC felhívja a figyelmet minden más szellemi termék felhasználásnak buktatóira is. A CC apostola, a Stanford Egyetem jogi professzora, Lawrence Lessig könyve nemrég magyarul is megjelent (Szabad kultúra - A kreativitás természete és jövője; 2005, Kiskapu kiadó; lásd keretes anyagunkat), s a CC októberi, magyarországi startján magyar lapoknak is nyilatkozott. A CC társadalmi hasznosságát kiemelve megemlítette, hogy építészmérnökök olcsó családiház-modelleket is hozzáférhetővé tettek már a CC segítségével szegényebb országok felhasználói számára.

Mindez az önzetlen szerző-felhasználó viszony felé mutat, de a kodifikált szerzői jog képviselői és a CC-közösség között még akad vitás pont. Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület szakértője, Tóth Péter Benjámin kiásta a csatabárdot, amikor Creative Humbug címmel publikált cikket (www.indicare.org) tavaly nyáron, a CC formális hazai megjelenése előtt, ám itthoni ismertségének kezdete után. Ebben a CC-közösség alapállításait veszi sorra, s kimutatja, hol van bennük félreértés. Eszerint a CC-ben nincs semmi forradalmian új, nem igaz, hogy az egyedüli és üdvözítő út lenne a szabad hozzáférés felé, amit lehetővé tesz, azt a hatályos magyar szerzői jog már régóta engedi. Ráadásul el van rejtve benne egy csapda: nem vonható vissza. Ha művünk mellé egyszer CC-licencet csatoltunk, nem gondolhatjuk meg magunkat később. A Hálónak nyilatkozva Tóth Péter Benjámin így fogalmaz: "Szándékosan akartam felkavarni a kedélyeket a sarkosan fogalmazott cikkel." Kifejti, célja az volt, hogy elinduljon idehaza is a diskurzus. Nem ártana - tesszük hozzá mi, hiszen a szerzőknek általában fogalmuk sincs, mit tehetnek meg és mit nem. Jobbára aláírják a szerződést, amelyet eléjük tesz egy kiadó - s az informálásban az Artisjus sem túl aktív.

Bár Tóth Péter Benjámin szerint a szerzőknek CC nélkül is nagy szabadságuk van abban, hogy megszabják művük felhasználási lehetőségeit, elismeri, a CC mögött egy fontos jelenség húzódik, amelyet a nagy jogkezelők talán nem ismertek fel elég gyorsan. "Az internet megjelenésével megváltozott a szerzőség fogalma, pontosabban kiszélesedett a szerzők köre" - magyarázza. "Kvázi mindenki szerző. Hihetetlenül széles a neten fellelhető művek kínálata, a piacra jutást segítendő pedig valóban szükség van egyszerű, nem jogászok számára is érthető eljárásokra." A kérdés szerinte az, vajon a CC megjelenésével nem fogja-e az ingyenesség felé kényszeríteni a piacot? Ez ugyanis szerinte nem volna egészséges. Az Artisjus szakértője amúgy azt jósolja, a nagy, közös jogkezelőknek (amilyen az Artisjus is) megmarad a szerepük, ugyanis ha legalább a kereskedelmi értékesítés joga a szerzőnél marad, a folyamatba be kell lépnie egy professzionális közvetítőnek is.

Az említett Lawrence Lessig professzor könyvét kiadóként jegyző Kelényi Attila maga is a CC hazai szószólója. A Háló a szerzői jogászok érvelésével szembesítette, azzal, hogy a CC csupán egy olyan lehetőséget fogalmaz meg, ami a hazai szerzői jogi szabályozásban már amúgy is benne van. "Ebből nem következik, hogy a CC »okafogyott« volna - érvel Kelényi. - Nincs sok értelme szerzői jogról vagy CC-ről beszélni. A szerzői jog a kereteket szabja meg, melyeken belül az engedélyek számtalan variációját lehet megfogalmazni, a CC is csak egy a sok közül. Annyiban egyedi, hogy a szokásos gyakorlattól eltérően nem a korlátozásra, hanem a szabadabb, rugalmasabb felhasználásra helyezi a hangsúlyt. Van rá igény, amit jól mutat, hogy néhány év alatt egyszerű ötletből nemzetközi mozgalommá vált. Becslések szerint eddig a világon csaknem 20 millió weboldalon alkalmazták. Mintegy harminc országban már honosították és több mint húsz államban éppen zajlik a honosítása."

Honosítás ide vagy oda, ismerve például a multinacionális zeneműkiadók gyakorlatát, valószínűleg szó se lehetne CC-licencekről egy hozzájuk leszerződő művész esetében. Övék a felhasználói jog és kész. A CC az "önkiadóknak", vagyis a szerzői kiadású műveknek és a kis kiadóknak lehet hasznos.

A Szabad kultúra című kötet amúgy maga is példa arra, hogy működik egy CC alatt megjelenő könyv a hagyományos kiadói gyakorlat kontextusában. A könyv ugyanis 3600 forintért megvehető, de le is tölthető ingyen a kiadó szájtjáról. Kérdésünkre Kelényi elmondja, egy szűk közönséget érdeklő, viszonylag drága kötet eladásaiból messzemenő következtetést nem lehet levonni, de a mérleg jelenleg úgy fest, hogy nyolc-kilencezren töltötték le és mindössze háromszázan vették meg. Gyorsan hozzáteszi, vannak egész más példák is: a Digitális Irodalmi Akadémia oldaláról szabadon hozzáférhető magyar irodalmi művek eladásain nem érződik a letöltések száma, Szabó Magda, Moldova György vagy Kertész Imre könyvei fogynak a boltokban is.

NAGY GERGELY

CC-licencek magyarul:

http://creativecommons.org/license?lang=hu

Háló

Mítoszok nélkül

Lawrence Lessig könyve egyebek mellett megkísérel járható ösvényt vágni a "jogvédelem kontra illegális letöltések"...

Vigyázz, a hangod elárulhatja, hűséges vagy-e

Vigyázz, a hangod elárulhatja, hűséges vagy-e

Trump a jólét "aranykorát" ígérte, de ehhez kevés az orbáni modell követése – mérlegen az elnök első 100 napja

Trump a jólét "aranykorát" ígérte, de ehhez kevés az orbáni modell követése – mérlegen az elnök első 100 napja

Lehet, hogy nem lesz iPhone 17e?

Lehet, hogy nem lesz iPhone 17e?

Súlyokkal szokott edzeni? Van egy rossz hírünk

Súlyokkal szokott edzeni? Van egy rossz hírünk