A németek erősek jelszavakban. Tavaly nyáron, a foci-vb idejére kiadott szlogen - miszerint "A világ barátoknál vendégeskedik" - tökéletesen bejött: a legmerészebb várakozásokat is felülmúlóan oldott, felszabadult hangulatban, minden incidens nélkül eltelt egy hónap igazolta, hogy olykor egy jelszóban is lehet igazság. Ehhez persze kellett az az intenzív előkészítő kampány is, amivel a közvéleményt ráhangolták a nagy eseményre. A német politikusok különböző megnyilvánulásaiból sokszor szó szerint is kihallható a párhuzam, amit a tavaly nyári sportrendezvény és a mostani, sokkal inkább a nemzetközi bürokrácia kategóriájába sorolható esemény között állítanak fel. Eszerint az ország nemzetközi szerepe, súlya és megítélése szempontjából legalább olyan fontos az a tény, hogy január 1-jétől Németország vette át fél évre az EU soros elnöki tisztét, mint a világot elbűvölő foci-vb volt. Sőt, mivel január első napjától Németország a világ legfejlettebb országait tömörítő G8 soros elnöke is egy évig, akkor máris túlnő azon.
Berlinben így aztán találtak mottót az EU-elnökségre is: "Európa együtt sikerülhet". Ennek elsősorban azt kell tükröznie, hogy Németország az elnökség hat hónapját az integráció elmélyítésére és a tagállamok aktívabb együttműködésének a szorgalmazására szeretné fordítani. Olyannyira az "együttre" helyezik a hangsúlyt, hogy Angela Merkel kancellárnő (képünkön) ehhez még hozzátette a "csak" szócskát is, amikor december közepén a német parlament alsóházában, a Bundestagban ismertette az EU-elnökség idejére vonatkozó kormánynyilatkozatot. Ebben persze volt némi előrehozott önvédelem is. Az EU-elnökség propagandája ugyanis belföldön olyan jól sikerült, hogy a közvélemény-kutatások szerint a németek kétharmada már decemberben tisztában volt azzal, milyen feladat vár az országra. Külföldön pedig talán túl is lőttek a célon: német kormánykörökben gyakran megfogalmazódik az aggodalom, hogy a többi tagország esetleg túlontúl sokat vár Berlintől. Mindazonáltal, bár jogos a felvetés, hogy mikor, ha nem a legnagyobb, legerősebb gazdasággal bíró ország elnöksége idején fussanak neki a legsúlyosabb feladatoknak, Berlin folyamatosan igyekszik csillapítani a reményeket, mondván, Európa csak együtt sikerülhet. Az EU-polgárok egységét szorgalmazta Merkel újévi beszédében is, mondván, csak az egységes Európa képes kellően reagálni a globalizáció és a terrorizmus kihívásaira. Az együtt cselekvés egyik momentuma egyébként az lesz, hogy szorosan bevonják a munkába a következő két elnököt is: a posztot július 1-jétől átvevő Portugáliát, illetve Szlovéniát, amely a 2004 májusában csatlakozott tízek közül elsőként intézi majd a közösség ügyeit jövő januártól.
Bár gazdaságilag nyilván nem a legfontosabb, Európa önmeghatározása szempontjából alapvető jelentőségű, sikerül-e előrelépni az alkotmányozási folyamatban. A francia és a holland népszavazásokon kimondott nem után jégre került EU-alkotmányt nyilván a német elnökség idején sem fogják tető alá hozni, de Merkelnek a kormánynyilatkozatban is megfogalmazott ambíciója, hogy a félév végére pontos menetrend készüljön, miként lehet összerakni az európai alkotmányt 2009-re. "Történelmi léptékű mulasztásnak tartanám, ha a következő európai parlamenti választásig nem jutnánk eredményre" - hangsúlyozta Merkel.
Szabadság, igazságosság, demokrácia, jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása - ekként foglalta össze Merkel azokat az értékeket, amelyek a közös Európa alapjait jelentik. És amelyeket mindenkinek tiszteletben kell tartania, ha csatlakozni akar a klubhoz. Ez utóbbi megjegyzést a kormánynyilatkozat előtt pár nappal, a Berlinben dolgozó külföldi tudósítókkal beszélgetve tette a török csatlakozás perspektíváit firtató kérdésre válaszolva, külön is kiemelve, súlyos félreértés, miszerint Európa, illetve az EU valamiféle keresztény klub lenne. Ha már a múltba és a vallási eredethez nézünk vissza - jegyezte meg a kancellárnő -, akkor a kontinens értékei a keresztény-zsidó hagyományban gyökereznek. De a mai lényeg - tette hozzá Merkel - a közös értékek tiszteletben tartása.
Ennél húsba vágóbb azonban, hogy mennyiben sikerül előrelépni az unió úgynevezett lisszaboni stratégiájának megvalósításában. Vagyis közelebb kerülni ahhoz a célhoz, hogy az EU a világ legdinamikusabban fejlődő régiói közé tartozzon. Mint Merkel hangsúlyozta, erre a január 1-je óta immár 27 tagú és 500 milliós lélekszámú uniónak minden esélye meglenne - csakhogy a fejlődésnek sokszor gátat szab a nemzetállami gondolkodás. Amint azt a soros elnökség előkészítése jegyében rendezett számtalan berlini vita egyikén Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának vezetője megfogalmazta: az EU nagy baja, hogy a tanácsüléseken az egyes országokat képviselő kormányfők az otthoni politika foglyai. Ráadásul nem csupán a honi politikára kell tekintettel lenniük, hanem iparági lobbikra, gazdasági érdekekre is. Például majd annak az igényes célkitűzésnek a megvalósítása során, amely szerint júliusra - vagyis a német elnökség végére - létre kívánják hozni az egységes, nyitott és versenyorientált európai áram- és gázpiacot. Ez a magas energiaáraktól szenvedő fogyasztók szempontjából mindenképpen üdvözlendő - jogos azonban azoknak a szkepticizmusa is, akik felteszik a kérdést: vajon egyértelmű lelkesedéssel fogadják-e majd e lépéseket a nagy német és francia energiakonszernek is?
Hosszabb távon ennél is alapvetőbb kérdéssel kell szembenézni - s lehetőleg már a német elnökség idején megkezdeni a felkészülést. Ez pedig az ellátás biztonsága. Amint arra ugyanis a berlini DIW gazdaságkutató intézet is rámutatott, a tagországokban általában csökkenő belső energiatermelés mellett nő az energiafogyasztás. Vagyis az EU a jövőben egyre inkább függő helyzetbe kerül a külső szállításoktól, így például az orosz földgáztól. A Moszkvához fűződő uniós kapcsolatok szempontjából is elsődleges fontosságú lesz, miként irányítja azokat a következő fél évben az Oroszország számára is legfontosabb uniós tagállam. Hiszen magán az EU-n belül sem egységesek az álláspontok, hogy mennyire kell figyelembe venni a kapcsolatok során az oroszországi politikai és gazdasági helyzetet, a demokratizálódást, az emberi és polgári jogok érvényesülését - vagy csupán hoci-nesze alapon próbáljanak minél több energiaforráshoz jutni.
Merkel e tekintetben továbbment: olyan kérdéskört is bevonna az energiapolitika körébe, ami csak közvetve érinti az unió energiaellátását. Kínával és Indiával arról is beszélni kellene - fejtegette, részben már a G8 elnökségre is utalva -, hogy a gazdasági növekedésnek nem feltétlenül kell kikényszerítenie az energiafogyasztás rohamos bővülését. Vagyis a takarékosabb felhasználás annyiban járna az EU számára is előnyökkel, hogy csökkentené a két ázsiai gazdasági nagyhatalom világpiaci árakat felhajtó energiaétvágyát.
Az energiakérdés is jelzi, uniós szinten az egyes kormányok sokszor valóban a hazai politika foglyai. Az ellenzéki német liberális párt elnöke, Guido Westerwelle például rámutatott: az atomenergia ügyében a Merkel-kormány úgy viselkedik, mint az autópályán a forgalommal szemben haladó sofőr. Miközben mások mind nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az atomerőműveknek, Berlin - a koalíciós szerződés foglyaként - kitart a nukleáris erőművek fokozatos leállítása mellett.
Berlin szerencséjére azonban nem csupán ilyen prózai kérdésekkel kell majd törődni az elnökség idején. Az EU történetének egyik jeles dátuma is erre az időszakra esik: ötven éve lesz, hogy aláírták a közösséget megalapító római szerződéseket, s ebből az alkalomból tavasszal rendkívüli EU-csúcsot tartanak. Az Unter den Linden kulisszái között, a Német Történeti Múzeumban nem csupán megemlékezésre gyűlnek össze március 25-én az állam- és kormányfők, hanem elfogadják az úgynevezett berlini nyilatkozatot, amely emelkedett szavakba foglalva vázolja fel a kontinens jövőképét.
WEYER BÉLA / BERLIN
