Tetszett a cikk?

Népszerű a motorozás, de a megszorító intézkedések miatt sokan elhalasztják a vásárlást. Így hiába a széles választék és a csábító kedvezmények: a 2005-ig megszokott nagy piacbővülés idén sem várható.

HVG
Évek óta tartó lendületes növekedés után a motorpiac tavaly a fékre lépett. A rendszámköteles új motorkerékpárok forgalma tavaly az előző évhez viszonyítva 2 százalékkal csökkent, csak az 50 köbcentis, regisztrációt nem igénylő robogóké nőtt 7 százalékkal. Nem hivatalos importőri statisztikák szerint 2006-ban összesen valamivel több mint 19 ezer új kis és nagy kétkerekű talált gazdára a 2005-ös mintegy 18 800 darabbal szemben.

A valaha olcsó közlekedési eszközből - amelynek vezetéséhez, az Európai Unióban megszokott gyakorlattól eltérően, Magyarországon még a kisebb motorok esetében sem elegendő a személyautóra szóló jogosítvány - mára drága, jobbára szabadidős passzió lett, s a növekedést itthon is mindinkább az serkenti, hogy a zsúfolt városi közlekedésben egyre többen pattannak kétkerekűek nyergébe. Az újmotor-piac így a kilencvenes évek közepétől - igaz, alacsony bázisról rajtolva - évről évre két számjegyű növekedési tempót diktált. Ám a tavalyi megszorító intézkedések hírére a piac igencsak elbizonytalanodott. "Sokan elhalasztották vásárlásaikat - mondta Bajók Gábor, a Magyar Suzuki motorrészlegének vezetője, hozzátéve: - A kereskedők ugyanakkor, attól tartva, hogy nyakukon marad a nagy készlet, öngyilkos ár- és hitelversenybe kezdtek, nemegyszer márkán belül is, de még így sem tudták megállítani a forgalom-visszaesést."

A tavalyi év legnagyobb változása, hogy az eladási listát vezető három japán, a Suzuki, a Honda és a Yamaha közé beékelődött a főleg kisrobogókat kínáló kínai Keeway és a thaiföldi Kymco. A legtöbb nagy márka nem tudta megismételni 2005-ös eladási teljesítményét. Talán a legnagyobb vesztes az eddig harmadik helyen álló Yamaha, amely 2006-ban 25 százalékos forgalomcsökkenést szenvedett el. Visszaesett több prémiummárka, így a Harley Davidson, a KTM, a Triumph és a Husaberg eladása is, feljött viszont a Kawasaki. A távol-keleti robogók inváziója közepette az olasz riválisok is növelni tudták eladásaikat, de a rendkívül olcsó kínai gyártmányok még így is uralják az új kismotorok piacának több mint a felét. A nagymotoroknál a hazai piac részben követi az uniós trendeket: az úgynevezett idom nélküli, "naked", valamint a sebességre kihegyezett sportmodellek a legnépszerűbbek. A kétkerekűeket munkára használók körében a 125 köbcentis modellek igen kedveltek, ám a magas regisztrációs adó miatt részarányuk tavaly tovább zsugorodott. A tíz legkeresettebb motorkerékpár-modell 2006-ban is mind japán gyártmány volt, közülük öt a Suzukié.

HVG
A magyar fogyasztói árérzékenység a motorpiacon is számtalan formában visszaköszön. "Amikor 2005-ben bevezették a regisztrációs adót - jegyezte meg Lakatos Gábor, a Piaggio-importőr Moto Italia cégvezetője -, a rendszámköteles nagyrobogók piaca az előző évhez képest azonnal 15 százalékkal zuhant." Az idén a súlyadót felváltó teljesítményadó okozhat piaci átrendeződést. Eszerint a motorosoknak kilowattonként a jármű hároméves koráig 300 forintot, négy és hét év között 260 forintot kell majd fizetniük. Azok járnak a legrosszabbul, akik könnyű, de nagy teljesítményű motorok tulajdonosai: az eddig jellemzően 3600 forintos súlyadó helyett teljesítményadóra akár 38 ezer forintot is kifizethetnek. Paradox módon a nagyobb állami sarcból néhány márka azonban hasznot is húzhat. Reisz János, a Honda Hungary Kft. igazgatója például elmondta, hogy eladási listájukat már évek óta egy 100 köbcentis, Indiában gyártott, olcsóbb modell vezeti. E lázas kereslet áttételes magyarázata, hogy a fennálló szabályok szerint 50 köbcentiig nem kell hatósági regisztráció. Ám ezt kihasználva sok vásárló a rendszámköteles, de kismotornak tetsző kétkerekűt forgalmi vizsga nélkül veszi meg, és megspórolja a regisztrációs adót. Ezt úgy lehet elbliccelni, hogy a vevő a vásárláskor magára vállalja a vizsgáztatást, amit aztán nem tesz meg, kockáztatva persze, hogy egy rendőri ellenőrzés során lebukik. A 100-125 köbcentis robogók piacán a tavalyi 44 százalékos növekedés is annak tulajdonítható - tette hozzá Lakatos Gábor -, hogy a vásárlók zöme megkerülte a regisztrációs adó megfizetését.

A rendszámnélküliség amúgy is a magyar motorpiac egyik rákfenéje - keseregnek az érdekeltek. A lopások nagy száma részben ennek számlájára írható. Az internetes Totalbike adatai szerint tavaly közel kilencszáz robogót lovasítottak meg, hozzávetőleg kétszer többet, mint a nagymotorokból. Pedig számtalan előnnyel járna, ha az 50 köbcentinél kisebbeket is kötelező lenne rendszámmal nyilvántartásba venni: olcsóbbak lehetnének a hitelkonstrukciók, casco biztosítást is lehetne kötni, tisztulhatna a roncsimporttól hemzsegő feketepiac - és az állam is nagyobb adóbevételre tehetne szert. Mások azt is felvetik, Magyarországon miért nincs szezonális rendszám, elvégre a hidegebb hónapokban sokan fél évre is leállnak. Az ilyen ügyekben többször lobbizó Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke szerint a szükséges jogszabályok tervei már elkészültek, de úgy véli: a döntéshozók politikai megfontolásból egyelőre nem tartják kívánatosnak, hogy újabb adóterheket akasszanak a motorostársadalom nyakába.

A megkérdezett márkaképviseletek a problémák ellenére is átmenetinek tartják a piac lefékeződését. Sőt Zámbó Balázs, a BMW motorkerékpár-menedzsere még a drága prémiumtípusokban is nagy fejlődési tartalékokat lát. A gyári képviselet tavaly vette át a motorüzletet a korábbi importőr Wallis Motor Kft.-től, s úgy gondolják, hogy a gyártmányaikhoz kínált sokféle szolgáltatás - például extra felszerelések vagy kedvező vásárlói finanszírozás - révén hoszszabb távon növekedésbe fordulnak. A Hondánál viszont azt állítják, nem akarnak mindenáron részt venni a lóerők hajszolásában, inkább a biztonságra helyezik a hangsúlyt, s ennek jegyében oktatási intézményeknek motorvezetést gyakorló szimulátort is kínálnak. A Moto Italia továbbra is óvakodik belemenni valamiféle esztelen árversenybe - fejtegette Lakatos Gábor, inkább a típusváltozatok szélesítésével akarja becsábítani a vásárlókat. A sportos arculatú KTM újabb modelljeivel az eddigi terepmotorok (offroad) helyett erőteljesebben az onroad, vagyis az aszfaltos utak felé venné az irányt - hangsúlyozta Balázs Viktor, a cég hazai szóvivője. A motorosszakma igencsak bizonytalan, óvatos előrejelzése szerint az összforgalom 2007-ben a tavalyihoz hasonlóan, 19 ezer darab körül alakulhat. Némi növekedésre csak a kis robogók és az egyelőre szűk körben hódító négykerekű atv-k (terepjáró, all terrain vehicle) számíthatnak.

HEIMER GYÖRGY

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Cáfolja a Kormányzati Tájékoztatási Központ, hogy fizetős lehet a személyi igazolvány

Cáfolja a Kormányzati Tájékoztatási Központ, hogy fizetős lehet a személyi igazolvány

Lázár János Hajdú Péternek: Engem oda szokott küldeni a miniszterelnök, ahol baj van

Lázár János Hajdú Péternek: Engem oda szokott küldeni a miniszterelnök, ahol baj van

Die Presse: Kapuzárási pánik van az EU-ban a Nyugat-Balkán miatt

Die Presse: Kapuzárási pánik van az EU-ban a Nyugat-Balkán miatt