HVG: A piacgazdasági átmenet támogatásával foglalkozó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank egyre tovább vonul kelet felé, és belátható időn belül elhagyja Magyarországot. Üzleti szempontból szinte reménytelennek látszó területre merészkedve búcsúzóul meg akarja mutatni, hogy ez a befektetői virtus?

K. G.: A magyarországi aktív hitelezés 2010-re jelzett befejezéséig a bank még szeretne hozzájárulni a szocialista tervgazdaság utolsó megmaradt bástyájának a bevételéhez is. A bank vezetői, bár maguk is elismerik, hogy az egészségügyben járatlanok, hosszadalmas és a legkisebb részletre kiterjedő vizsgálódás után döntöttek a projekt mellett. Nemcsak a vállalkozás jogi, pénzügyi környezetét vizsgálták, hanem a Hospinvest működését, szervezeti struktúráját, stratégiáját, szakmai programját is: ezzel fél évet töltött el egy általuk felkért amerikai szakértő, aki a Világbanknál dolgozik.

HVG: A jelek szerint átmentek a vizsgán. Mennyi pénzt ad a bank, és mit kíván cserébe?

K. G.: Pontosan 4 millió euró, azaz mintegy egymilliárd forint értékben emel tőkét a Hospinvestben. Ezzel a részvények 30 százalékát kapja meg, ennek erejéig lesz szavazata a cég irányításában. A cél az, hogy öt-hét éven belül 10-15 kórházból álló holdinggá növekedjünk. A cég a hálózatépítést 2000-ben kezdte el, igaz, az első szerzeményünk, a kiskunhalasi kórház működtetésére csak többéves, politikai töltetű huzakodást követően, 2004-ben kaptunk lehetőséget. 2006-ban a hatvani, idén szeptember 1-jétől pedig a gyöngyösi kórház csatlakozott a holdinghoz. Ezeken kívül bérbe vettük a Parádfürdői Állami Kórházat, és egyelőre négy szakrendelő működtetéséért felelünk.

HVG: Nyílt titok, hogy minisztersége idején Mikola István aktívan közreműködött abban, hogy ne kaphassák meg Kiskunhalast. Azóta kedvezőbb a hátszél? Nyilván nem véletlen, hogy valamennyi kórházuk szocialista irányítású városban működik.

K. G.: A politika a kívánatosnál sokkal nagyobb mértékben járja át az egészségügyet, így a tisztán szakmai kérdésekről szóló döntések politikai gellert kapnak. Érdekes, hogy amikor nagyobb léptékű fejlesztést ígértünk, nem volt érdeklődés irántunk, ám most, a restrikció időszakában van kereslet az adósság- és válságmenedzselésre. Ennek ellenére eddig hiába pályáztunk fideszes vezetésű városokban, nem jutottunk dűlőre.

HVG: A mostani kormány legalább kíváncsi az egészségügyi magánszolgáltatók véleményére, javaslataira? Önök hogyan foglaltak állást például a több-biztosítós modell körüli vitában?

K. G.: Néha megkérdeznek minket is. A Humán Egészségügyi Magánszolgáltatók Egyesületének elnökeként állíthatom, már arra is volt példa - ha nem is gyakran -, hogy megszívlelték, amit tanácsoltunk. A modellvitától azonban szeretnénk távol tartani magunkat; ha nem ezt tennénk, az a szolgáltatói szerepünkkel összeférhetetlen lenne.

HVG: A politikai viták következtében az egészségügyben ma már minden vállalkozó gyanús, hiszen aki befektet, haszonra akar szert tenni. E gondolatmenet szerint az állami vagy önkormányzati menedzselés azért gazdaságosabb, mert nem profitorientált.

K. G.: No meg az sem érdekli igazán, mi mennyibe kerül! Szögezzük le, egy magáncég által üzemeltetett kórházba sem érkezik több fizetség egy vakbélműtétért az egészségbiztosítótól, mint a költségvetési intézményekbe. Így a finanszírozó szempontjából érdektelen, kivel végezteti el a beavatkozást. A magáncég ugyanakkor költségérzékeny, mi élünk is számos megtakarítási lehetőséggel. Így a profit - amelyről néhány évig csak álmodni fogunk - nem abból keletkezik, hogy elveszünk a működési költségekből, hanem a felesleges, ésszerűtlen kiadásoknak szabunk gátat.

HVG: Például tömegesen bocsátják el a dolgozókat, ahogyan az megtörtént valamennyi, a Hospinvest által működtetett kórházban?

K. G.: Bármilyen nehéz is, ki kell mondani, hogy az egészségügy a szociális foglalkoztatás fő ágazata maradt. Csakhogy a tb-finanszírozás megszabja a működtetéshez rendelhető létszámot. Például amikor a halasi kórházat átvettük, az egészségbiztosítási pénztártól származó bevétele 4,2 milliárd forint volt. Most az aktívágyszám-csökkentésből adódóan mindössze 2,9 milliárd forint, annak ellenére, hogy súlyponti kórház lett. A hatvani kórház kapacitását pedig 40 százalékkal csökkentették. Így nem tehetünk mást, akik foglalkoztatására nincs fedezet, kénytelenek vagyunk elküldeni.

HVG: Ebben az esetben legfeljebb gyorsabban reagálnak a központi megszorításokra, mint mások. Minek ehhez holding?

K. G.: Egy átlagos kórházban harminc-negyven adminisztrátort foglalkoztatnak. Kiskunhalason öten maradtak, hiszen sok más mellett nálunk a pénzügy, a könyvelés is központosított: négyen intézik 2 ezer alkalmazott bérügyeit. Mivel a kórházi költségek kétharmadát a bérek és közterheik teszik ki, e területen lehet a legtöbbet spórolni. Például kevesebb orvost és ápolónőt kell éjszakai ügyeletben foglalkoztatni, ha nő az egynapos sebészeti beavatkozások száma, vagy ha a kúraszerű kezelések, kivizsgálások napközben zajlanak, a beteg pedig éjszakára hazamegy.

HVG: Mennyit hoz a konyhára, ha a gyógyító intézmények beszerzéseit is központosítják?

K. G.: Kihasználva a nagy mennyiségben való rendelés előnyét, beszállítóinkkal stratégiai megállapodásokat kötünk, ezzel, no meg a korrupció és csúszópénzek kiküszöbölésével 30-50 százalékos megtakarítást is el lehet érni. Hasonlóképp válhat gazdaságossá a centralizált informatika, a központosított labor. Az egymáshoz közel fekvő intézmények egyéb megtakarításra is módot adnak. Csak egy helyen lesz konyha, az itt készült ételből kap majd a másik kórház.

HVG: A Hospinvest egyik, interneten nyilvánosságra került belső utasítása szerint megtették azt, amit már több egészségügyi miniszter szeretett volna elérni: kórházaikból kitiltották a gyógyszeripari termékek marketingjét végző orvoslátogatókat.

K. G.: Erről szó sincs, bárki fogadhat orvoslátogatót, akár gyógyszereket, akár orvostechnikai eszközöket ajánl a figyelmébe, ám ezt a szándékot a központtal kell egyeztetni. Persze ezek a gyógyszer- és termékismertető találkozók csak munkaidőn kívül bonyolíthatóak le, például ebédidőben. Mivel azonban a gyógyszerbeszerzést is a holding tartja kézben, így valamennyi általunk működtetett intézményben azonos a gyógyszerellátmány, függetlenül attól, melyik cég látogatója járt éppen arra. Talán annyit érdemes még megemlíteni a házi szabályok közül, hogy a medicinák klinikai vizsgálatáról szóló megállapodás megkötése is központosított hatáskör, és hogy az úgynevezett fázis négyes kipróbálást a hozzánk tartozó kórházakban nem engedélyezzük. Ez ugyanis a gyógyszerértékelés azon szakasza, amikor már törzskönyvezett, forgalomban lévő orvossággal kapcsolatban kell megfigyeléseket végezni. Ezt mi egyszerűen beetetésnek, gyógyszer-értékesítési marketingfogásnak gondoljuk, ami nemkívánatos módon szűkítené döntési lehetőségünket.

HVG: Nehogy azt mondja, hogy a Hospinvest működtette kórházakban tilos a hálapénz elfogadása is!

K. G.: Nem, itt még nem tartunk. Amíg nem lesz az ügyvédekéhez hasonló egységes orvosi tarifarendszer, kénytelenek vagyunk tudomásul venni a paraszolvencia létét. Azt viszont nem engedjük meg, hogy a hálapénz mozgasson szakmai döntéseket. Azt sem, hogy orvosilag elkerülhető beavatkozásokat végezzenek el, vagy tovább tartsák a kórházban a beteget, mint az szükséges.

HVG: Sikerült az átvett intézményekben maguk mögé állítani az orvosokat? És a betegnek jobb, ha magáncég működteti a kórházat?

K. G.: Igyekszünk azokkal dolgozni, akik elfogadják céljainkat. Gyöngyösön például tíz főorvos közül héttől búcsút vettünk. Ám a mai helyzetben hiába is mondanánk a betegeknek, hogy jobb lesz nekik, amikor a helyi kórház igénybevétele helyett sokszor távolabbra kell utazniuk. Azzal meg egyikük sem igazán törődik, ha azt hallja, hogy egyik vagy másik városban még ennél is sokkal rosszabb a helyzet. Vagy hogy örüljön, mert itt legalább nem romlott az ellátás. A politikusoknak őszintén meg kell mondaniuk, amikor egy kórházat bezárnak, hogy ezt azért teszik, mert kettőnek a fenntartására nem futja. Azért azt remélem, hogy nálunk az év végére a betegek is érzékelni fogják az ellátás javulását.

GÁTI JÚLIA