Igencsak rosszul indult a patkány éve több tízmillió kínai, no meg az ország vezetése számára. A Kína középső, déli és délkeleti részén január vége óta tomboló rendkívül zord tél, a szokatlan erősségű havazás és a fagy pár napra szinte az egész országot megbénította. Több tízezer kilométernyi vasútvonal és autóút vált használhatatlanná, nem működött a repülőterek egy része sem, így az érintett régióban - mely az utóbbi években elsősorban páratlan gazdasági fejlődése okán került be a híradásokba - valósággal megállt az élet.

Az ország gazdaságilag legfontosabb keleti és déli részének közlekedési csődje miatt súlyos fennakadások alakultak ki az ország energiaellátását a mai napig is 70 százalékban biztosító szén szállításában. Az áramhiány miatt 1,8 millióan maradtak villany nélkül, és üzemek százai kényszerültek leállásra. A hó és a jég súlya alatt több mint 1 millió ház dőlt össze vagy rongálódott meg, a halottak száma pedig meghaladja a hetvenet, legalább tíz villanyszerelő akkor halt meg, amikor jégmentesíteni próbálta a vezetékeket - áll a rossz hírekkel általában igen fukarul bánó Új Kína állami hírügynökség jelentésében.

Sokfelé áruhiány is kialakult - még az alapvető élelmiszerek sem jutottak el a boltokba, így egyes cikkek, mint például a zöldség, a sertéshús, a rizs, a szén és a gyertya ára nyomban megugrott, helyenként a négyszeresére -, a földeken pedig nagy mennyiségű termés fagyott el, ami máris azzal fenyeget, hogy tovább gyorsul az amúgy is tíz éve legmagasabb, 7 százalék körüli infláció.

Ráadásul mindez Kína legfontosabb ünnepének - a külföldiek által gyakran kínai karácsonyként emlegetett holdújévnek, más néven a tavasz ünnepének - a kezdetén történt. A hold járásához igazított - minden évben változó időben, az idén február 7-én beköszöntő - ünnep mintegy 200-250 millió kínai számára az egyetlen alkalom az évben, amikor hazatérhet gyakran több ezer kilométerre élő családjához. Az egy hónapos - iskolai szünettel egybekötött - időszak nemcsak a családi ünnepet szolgálja, de alkalmat ad arra is, hogy a többnyire heti hét napon át, napi 12 órában dolgozók hazavigyék az összespórolt pénzt a náluk is keményebb körülmények közt élő szeretteiknek. A legtöbbjük számára így nincs olyan zord időjárás, amely megakadályozná az útra kelést, és az sem meglepő, hogy most, a nehézségek láttán nemegyszer elszabadulnak az indulatok. Egész Kínát bejárták a kantoni pályaudvaron készült képek: az állomás körül rekedt 800 ezer ember elkeseredetten, lilára fagyva, szűkös élelmiszer-tartalékaikat felélve, tisztálkodási lehetőségek híján, menekülttáborokra emlékeztető körülmények között vár a vonatindulásra. Az indulatokat az is felkorbácsolta, hogy a helyi hatóságok nem bántak bőkezűen az utastájékoztató információkkal, miközben a vonatok sokszor negyven-hatvan órát késtek, és lényegében az egész menetrend felborult. A kormány így nem csupán az időjárási katasztrófa elhárítására, de sok helyen rendfenntartásra is bevetette a rohamrendőrséget és a hadsereget. Kanton tartományban több mint 300 ezer katonát mozgósítottak a feldühödött tömeg féken tartására, csak a pályaudvarokra 12 ezer főt kellett kivezényelni.

A havazás ezúttal nemcsak eltakart, de sok esetben felszínre is hozott jó néhány kényes kérdést. A tévéhíradásokban látható összedőlt gyárak és közintézmények ráirányították a figyelmet a profithajhászás miatt gyakran sebtében és többnyire silány minőségben megépített épületekre, akárcsak az ipari termelés rohamosan bővülő igényeit éppen hogy kielégíteni képes energiaellátás sebezhetőségére. És persze arra is, amitől a vezetés minden természeti és gazdasági katasztrófánál jobban retteg: a kontrollálhatatlan tömegek erejére. Talán ezért is volt meglepő a kínai vezetéstől szokatlan gesztus, amikor Ven Csia-pao miniszterelnök a tévékamerák előtt kért bocsánatot, és biztosította a népet, hogy a kormány minden tőle telhetőt megtesz. A lakosság ezt láthatóan el is fogadja, a háborgó tömegek a gondokért egyelőre elsősorban az időjárást okolják, és nem a gazdasági növekedés üteme mellett elmaradt fejlesztéseket hiányolják.

A viszonylag gyorsan és hatékonyan reagáló kormány ugyanakkor saját propagandacéljaira is igyekszik kihasználni a katasztrófahelyzetet. A felső vezetés szinte valamennyi tagja folyamatosan látogatja a leginkább sújtott vidékeket, de feltűnnek a megoldás szempontjából létfontosságú szénbányákban is, ezzel is demonstrálva: nem hagyják cserben a népet. A datongi szénbányában eddig havonta átlagosan 150 ezer tonna szenet bányásztak, a kormány utasítására a mennyiséget most 600 ezerre növelik. A megugrott energiaszükséglet miatt megnyitottak korábban bezárt bányákat is, ami ismét felvetette a bányabiztonság problémáját: Kínában tavaly 3786-an haltak meg bányabalesetben.

A meteorológiai intézet arra kérte az embereket, hogy ha lehet, ne vagy csak később utazzanak haza, és maradjanak a munkahelyük szerinti településen. A tanácsot azonban alig több mint félmillióan fogadták meg, és a maradási kedvet az sem fokozta, hogy ígéretet kaptak a fel nem használt jegyek visszaváltására. A hangulat javításán a gyárak, az állami, illetve magáncégek különböző eszközökkel próbálkoztak: volt, ahol mozijegyeket osztogattak, másutt belépőket a város nevezetességeinek megtekintésére, akadt cég, amely többnapos partival lepte meg ott rekedt alkalmazottait, s olyan is, ahol egy héttel meghosszabbították a munkaszünetet.

A helyzet a hét elejére javulni kezdett, de az ország korántsem zökkent vissza a régi kerékvágásba. A letisztított vasútvonalakon újra megindult ugyan a közlekedés, de továbbra is gond az ünnepek kezdete óta feltorlódott tömeg kezelése - a többség még mindig nem jutott haza. A hét végén csak a kantoni pályaudvaron 65 ezer jegyet adtak el egy nap alatt, és ez csak töredéke a várakozóknak.

A katasztrófa és az egyéni tragédiák láttán Kínában eddig ismeretlen szokás jelent meg: sok helyi cég, híresség és tehetősebb ember adakozni kezdett a károsultak javára. A segítségre szükség is van, a károk az első hivatalos becslések szerint meghaladják a 7,5 milliárd dollárt - és a tél még korántsem ért véget.

VÉRTES JUDIT