Olyan vállalatokról hallani, mint az aranytojást tojó Szerencsejáték Zrt., energiapiacunk tökös-mákos rétese, a Magyar Villamos Művek, a "2013-ig monopólium maradhat" Magyar Posta, és nem utolsósorban az Állami Autópálya-kezelő Zrt.! Melyik magyar polgárnak ne dagadna a keble és a hasa, ha bármelyikben tulajdonos lehetne, és jól belakhatna a közgyűlésükön!
Ha túltesszük magunkat a polgárosodási mázon, nem nehéz megsejteni, hogy lényegét tekintve az új tulajdonosi program osztogatás a középosztály számára. A mostani akció jelentősége túlmutat azonban mondjuk egy 15. havi nyugdíj keretein. A program fontos vállalatok tulajdonosi szerkezetét alakítja át, és így befolyásolhatja e vállalatok termelékenységét és a tőkepiacot is. E hatás valószínűleg nem lesz túl erős, a vállalatok többségi tulajdona állami kézben marad, a kisebbségi tulajdon pedig jó ideig széttagolt lesz. Emiatt csak korlátozottan érvényesülhetnek a privatizáció előnyei, mint például a vállalat termelékenységének növekedése. Annál nagyobb gondot okozhat, hogy e cégek alapvetően a monopolhelyzetükből élnek, és a népi privatizáció olyan többmilliós csoportot hoz létre, amely érdekelt a monopóliumok fenntartásában.
Sokan hivatkoznak külföldi, főleg brit példákra. Csakhogy Nagy-Britanniában a többségi tulajdont adták el, s így vásárolhatott kedvezményesen részvényt a lakosság. Ennek nyilvánvalóan fontos célja volt a privatizáció társadalmi elfogadottságának a növelése. Az új tulajdonosi programnak is lehet ilyen haszna, ha a népi részvényosztás után kisebb ellenállás mellett lehet eladni a többségi tulajdonban lévő részvényeket is. Ennek valóban érdemi hatása lehetne a vállalatok működésére és hatékonyságára. Csakhogy mennyi remény van erre a jelenlegi politikai környezetben?
Az új tulajdonosi program, mint osztogatás, abból a szempontból is különleges, hogy ezúttal nem az állam bevételeit osztogatják, hanem a vagyonát. A dolog előnye, hogy rövid távon nem növeli a deficitet, és elvileg egyszeri - vagyis nem épül be a következő évek költségvetési kiadásaiba, mint mondjuk a plusz havi nyugdíj. Hosszú távon viszont nem ilyen kedvező a helyzet. Normális esetben e vállalatok privatizációja ennél több bevétellel járna, amit az államadósság törlesztésére illene fordítani. Alacsonyabbak lennének a kamatkiadások, csökkentve a deficitet. A népi privatizáció költségeit végső soron az adófizetők állják, ugyanúgy, mint ha a költségvetés folyó kiadásaiból finanszírozták volna.
Az ördög persze a részletekben rejlik. Hogyan is fog lezajlani a folyamat? A részvények beárazását a kormány állítólag pénzügyi bravúrral tervezi megoldani: a vállalatok részvényeinek mintegy 10 százalékát "piacra dobják", és a piac a részvényt "beárazza". Zseniális! Mennyit fizetne ön egy részvényért, ha tudná, hogy néhány hónap múlva feleannyiért is megkaphatja, mint amennyit most fizet érte? Akár azt is figyelembe veheti, hogy a polgárosodó részvényesek nyilván, amint tehetik, el fogják adni - meglehetősen nyomott áron - a részvényeiket. Ez a beépített árdinamika kizárja, hogy a "beárazás" hatékonyan működjön.
Kétségtelenül az akció haszna lehet a tőzsde úgynevezett élénkülése. Érdekes módon ezt a szempontot az elemzők közül szinte kizárólag volt és jelenlegi tőzsdeelnökök emelték ki. Egyáltalán nem természetes ugyanis, hogy az államnak - főleg ebben a formában - milliárdokat kellene pénzügyi vállalkozások forgalmának növelésére fordítania. Egyébként is, mennyivel élénkülne kevésbé a tőzsde, ha a vállalatok kisebbségi tulajdonrészét nem népi részvényosztás keretében privatizálnák? Akkor már jóval hasznosabb lenne a kisbefektetők érdekeinek hatékony védelme vagy a középvállalatok tőzsdére lépésének támogatása.
Elkeserítő, hogy a kormány a fájdalmas kiigazítás után ismét sort kerít ilyen osztogatásra, ráadásul az állam vagyonából; a stagflációba ragadt gazdaság teljesítményéből másra már nem futja. Ha ez polgárosodáshoz vezet, megeszem a sétapálcám. Persze csak ha előbb ad egyet az állam.
MURAKÖZY BALÁZS
(A szerző közgazdász)
