A hazai reggae üdvöskéje, a ghánai Accra városában magyar anya és ghánai apa lányaként született Dagadu Veronika Sena (25 éves) a Lajtától Nyugatra is egyre ismertebb.
HVG: Július elején az olaszországi Roveretóban, a RAI 1 rádiócsatorna által rendezett fesztiválon, nemzetközi szinten is magasan jegyzett bandák társaságában lépett fel az Irie Maffia énekeseként, méghozzá az egyik fő attrakcióként. Vette az adást a talján közönség?
D. V. S.: Bejött nekik, de nekünk is. Mivel nem ismertek minket, nagyon jó hangulatot kellett csinálnunk, más választásunk nem volt. Majd meglátjuk, mi lesz a hatása, az biztos, hogy a koncertet közvetítette a RAI, és az összes európai rádió átvette a felvételeket.
HVG: Egyre nagyobb rutinja lehet a stúdiómunkában is, hiszen saját 2003-as lemeze után jelenleg Franciaországban is dolgozik. Mi keltette fel a franciák érdeklődését?
D. V. S.: Ezt tőlük kellene megkérdezni. Az Irie Ites nevű francia kiadó alapítóival a tavalyi Sziget Fesztiválon beszélgettünk, hogy milyen jó volna együtt dolgozni, aztán az idén összejött a dolog. A fickók reggae-őrültek, hagyományos bakelitlemezeket is kiadnak, és egy rakás feltörekvő reggae-zenészt menedzselnek. Az ő Le Mans-i stúdiójukban énekeltem föl több számot, és úgy tűnik, folytatni fogjuk a munkát.
HVG: Nem reggae-énekesként kezdte, a hip-hop felől kanyarodott ehhez a műfajhoz. Miért?
D. V. S.: A ritmus, a lüktetés fogott meg, de nagyon. 2002 elején a pesti G-Pont klubban valóban hiphoppal kezdtem egy úgynevezett open mike rendezvényen, amikor a dj-k nyomják a zenét, és szabad a mikrofon, az szövegel bele, aki akar, a közönség meg eldönti, tetszik-e, vagy sem. Aztán mentek a dolgok a maguk útján. Először a hiphop, aztán a dance-hall, és pár éve már tudatosan reggae-t is énekelek.
HVG: Tanulta valakitől?
D. V. S.: Folyamatosan tanulok, nem tanártól ugyan, de hallgatom, hogy mit csinálnak mások, és összerakom azzal, amit én érzek. Igazából a technikusoktól és a producerektől tanulok a legtöbbet: türelmesen figyelem, mit hogyan kell. De már gyerekként is egyfolytában énekeltem, anyámnak nagyon jó lemezgyűjteménye volt, a ghánai katolikus iskolákban pedig muszáj is volt, a templomi kórusoktól az iskolai rendezvényekig mindenütt. És bár a felmenőim között senki sem volt színpadi ember, a család magyar ágán is mindenki danol.
HVG: Hogy bírja a strapát a hangja? Ezen a nyáron például egy hét szünet kivételével szinte egyfolytában fellépett.
D. V. S.: Röhejesen hangzik, de edzeni kell. Ha meg azt érzem, hogy fáradok, bekapok egy torokgyógyító cukorkát, és órákig nem beszélek senkivel. Vagy fokhagymás mézet eszem, ahogy a magyar nagyanyám javasolta. Az használ. Azt is ő tanácsolta kiskorunkban, hogy kenjük hagymával a mellünket, attól lesz szép nagy. És tessék, ez is bejött.
