A 20. század második felében a milliós példányszámban eladott slágerlemezekre épülő szórakoztatóipar, a milliós nézettségeket produkáló filmipar és a televíziós csatornák, vagyis a tömegmédia jelölte ki a könnyűzenei kultúra csapásirányait. Ma viszont a zenék megszerzésének két legfontosabb módját a barátokkal, ismerősökkel való "cserebere", illetve a világhálós fájlcserélő hálózatok használata jelenti.

Az interneten megszerzett zeneszámokért pénzt adni nem trendi - csupán minden ötödik megkérdezett fiatal vetemedik ilyenre. Az üdítőital-gyártó multi által szponzorált online kutatáson alapuló kutatás másik - ennél meglepőbb - eredménye, hogy egy átlagos magyar fiatal több mint 4 ezer mp3 (vagy más hasonló formátumú) zeneszámmal rendelkezik, a gyűjtők (13 százalék) könyvtáraiban pedig több mint 15 ezer fájl található. Ez a mennyiség albumként 10-12 számmal kalkulálva több mint ezer hagyományos cd-nek felel meg, ami a lemezbolti árakat alapul véve cirka 3-4 millió forintos értéket képvisel.

A magyar társadalom jelentős részének életéből kimaradnak a fül élvezetei: a 60 évnél idősebbeknek majdnem 80 százaléka - saját bevallása szerint - soha nem hallgat zenét. A 14-19 év közöttiek közel háromnegyede viszont egy átlagos hétvégi napon több mint három órán át: otthon a négy fal között, vagy utazás közben mobiltelefonról. Ekkora zenemennyiséget Ságvári szerint csak "junk food"-ként lehet fogyasztani. Magyarán: korántsem biztos, hogy a sebtében bekebelezett muzsikahalmaz mélyebb élményt is szerez fogyasztóinak, vagy az önkifejezés eszköze lenne.

A korábbi évtizedek zeneszociológiai alapvetései mára amúgy is érvényüket vesztették. Míg az 1970-es, 1980-as évek társadalomtudósai még azt találták, hogy a zenei ízlés szoros összefüggésben van a társadalmi státussal - a heavy metalt például az alsóbb társadalmi osztályokba tartozó, lázadó fiatalok stílusaként azonosították -, az elmúlt évtizedekben a szociológusok az eklektikus és individualizált zenei fogyasztásra figyeltek fel. Azaz arra, hogy a társadalmi hovatartozás már nem meghatározó, immár nem lehet egyértelműen megfeleltetni az egyes műfajokat és stílusokat a különböző szubkultúrákkal.

A keveredés eredménye: a 14-24 évesek 17 százaléka a már említett hazai kutatás szerint "populáris rocker", azaz a "lágyabb, szelídebb" rockzenéket hallgatja. Csak egy százalékkal vannak kevesebben a heavy metal- és a punkrockrajongók. 14 százalékot képvisel a kutatók által a "slágerlistások" megnevezéssel felcímkézett fiatalok csoportja, akik a fősodorbeli "rádióbarát" előadókat preferálják. A "fekete zenék hallgatói" ugyanekkora részt képviselnek, ők jellemzően a hiphop, a rap és az r'n'b rajongói. Az 1990-es évek elektronikus zenei divatjának lecsengését mutatja, hogy a technóban, a house-ban és a trance-ben utazó "partiarcok" alig valamivel több mint 10 százalékos részesedéssel következnek a sorban, holtversenyben a magukat mindenevőknek titulálókkal. A múlt századi zeneszociológiai elméletekhez egyedül az ínyencek "ragaszkodtak", az ő alig 6 százalékot kitevő - magas iskolai végzettséggel és elsősorban fővárosi illetőséggel fémjelezhető - csoportjuk a felkínált stílusok és műfajok közül a dzsesszt, a nép-, a világ- és a klasszikus zenét választotta.

A fiatalok többsége számára a nyári fesztiválok jelentik a vakáció csúcspontját - derül ki a Fanta TrendRiportból. A 14-24 évesek 34 százaléka teljes mértékben, 24 százalékuk pedig inkább egyetértett azzal az állítással, miszerint a nyári fieszták zenei kínálata mellett a buli, a pörgés, a barátok és az alkohol azok a hívószavak, amelyek a legfőbb vonzerőt jelentik. A kutatás szerint a magyar ifjak háromnegyede vett már részt valamilyen nyári zenei fesztiválon. A 14-19 évesek körében ez az arány némileg alacsonyabb, 70 százalék, míg a 20-24 évesek esetében magasabb, 86 százalék volt. Az aktívabb fesztiválozók a kérdőív alapján mindenképpen a városlakók.