HVG: Mi történt négy évvel ezelőtt, hogy az EU halaszthatatlannak ítélte egy járványvédelmi központ létrehozását?

J. Zs.: A világ akkor éppen a SARS fenyegetésétől tartott. A vírus okozta tüdőgyulladásban több ezren betegedtek meg, és több száz volt a halálos áldozatok száma. Egy világjárvány elleni védekezéshez a tagországok összehangolt tevékenysége szükséges, egyebek mellett erre kellett felépíteni egy ütőképes szervezetet. Mivel az uniós „táncrendben” történetesen Stockholm szerepelt kijelölt helyszínként, itt kellett összehozni a csapatot. Akár jelképesnek is tekinthető, hogy a vak gyermekek iskolájának kiürült épületét kaptuk meg. Attól fogva ugyanis, hogy rubeola ellen oltani kezdték a svédeket, jelentősen lecsökkent a terhesség alatti fertőzés okozta veleszületett vakság, így már nem volt szükség erre az intézményre.

HVG: Tavaly ősszel egymást érték a riasztó jóslatok a nemzetközi sajtóban, amelyek szerint a szezonális influenza sokkal súlyosabb lesz, mint amihez az elmúlt években hozzászoktunk. Szerencsére nem így történt. Megint farkast kiáltott a járványügy?

J. Zs.: Természetesen lehetetlen megjósolni, hogy hányan betegszenek meg egy új influenzavírus-törzstől. Ilyenkor februárban persze még nincsenek végleges adatok, hiszen Közép-Európában és Magyarországon is most dühöng a járvány, de semmiképpen sem állítanám, hogy nem volt jogosultsága az előzetes figyelmeztetésnek. Az elemzés és összegzés majd csak tavasszal készül el, de azt már tudni lehet, hogy a szokásosnál igenis többen szenvedtek a vírusfertőzést követő súlyos szövődményektől. Sokan lekicsinylik az influenza okozta veszélyt, holott még egy gyenge szezonban is meghaladja a 40 ezret, erősebb járvány esetén – amilyen szerencsére több éve nem volt – pedig a 200 ezret is a halálos áldozatok száma az 500 milliós lakosú EU-ban.

HVG: Sokan mégis idegenkednek a védőoltástól, tartva a mellékhatásoktól, de annak a nézetnek is van tábora, hogy az influenza elleni vakcina leginkább a gyártó cégek profitját hivatott megvédeni.

J. Zs.: Az ECDC ajánlása az, hogy a legsérülékenyebbek, így a 65 felettiek és a krónikus betegségben szenvedők háromnegyede lehetőség szerint kapjon védőoltást. Ezt az eredményt a 27 uniós tagország közül heten közelítik meg, leginkább Hollandia, Nagy-Britannia és Franciaország. Tíz olyan tagország van, ahol nyilvántartás híján fogalmuk sincs, hányan oltatják magukat. Magyarország, amely a középmezőnyben van, az idén a megszokottnál többeket ért el az oltással: a veszélyeztetteknek felajánlott 1,3 millió darab ingyenes vakcina elfogyott, a gyógyszertárakban további 135 ezer adagot vásároltak. A vakcina propagálásával az elsődleges cél, hogy az oltás a betegség ellen védjen, de legalábbis enyhébb lefolyásúvá tegye azt. Az már csak gazdasági mellékhatás – bár korántsem lényegtelen –, hogy a gyártók így fenn tudják tartani kapacitásaikat. Mindig tudatában kell lennünk annak, hogy egy új influenzavírus megjelenésével pusztító világjárvány törhet ki. A jelenlegi oltóanyaggyártó kapacitások csúcsra járatásával fél év alatt 350 millió adag állítható elő, miközben 6,5 milliárdan lakjuk a Földet.

HVG: Valóságos hírszerzési csoport is működik az ECDC-nél. Mi után szimatolnak, és milyen módszerekkel gyűjtik az értesüléseiket?

J. Zs.: Járványügyi szakembereink azt tapasztalták, hogy a sajtó rendszerint gyorsabb, mint a hatóságok. A világhálóról tucatnyi nyelven, különböző kulcsszavakkal gyűjtjük az információkat különös megbetegedésekről, „rejtélyes” halálesetekről. Naponta értékeljük és ellenőrizzük ezeket a fertőző betegségekről érkező híreket, és 24 órás szolgálatban állunk a tagországok rendelkezésére a járványveszély elhárításában. Ma már ugyanis nem filmbeli horrormese, hogy órák alatt halálos kórokozókat tudnak távoli országokból érkező légi utasok behurcolni Európába. Így kaptunk már olyan riasztást, hogy két óra múlva leszáll egy repülő valahol a kontinensen, a fedélzetén vérző, lázas beteggel. Ilyenkor kockázatelemzést kell végezni, javaslatot tenni például a karanténra, a helyzet további kezelésére. Nálunk a tennivalók összehangolása folyik, a döntéshozók tájékoztatása, egy-egy ilyen vészhelyzetben ide futnak be a nemzeti információk, amelyeket minden érdekelttel megosztunk.

HVG: Felmérték-e már, milyen hatással lehet a pénzügyi világválság az EU tagországaiban a járványügyi helyzetre?

J. Zs.: Nem reménykedhetünk abban, hogy a pénzügyi megszorítások érintetlenül hagyják ezt a területet. Különösen a kelet- és közép-európai tagállamokban kell attól tartani, hogy nem csupán az egészségügy, hanem a járvány- és a közegészségügy is megszenvedi a válságot. A leginkább attól tartok, hogy a megszorítások hatni fognak a fertőző betegségek bejelentési fegyelmére. Ez év januárjától ugyanis egységes szerkezetben és meghatározott rendben minden országtól begyűjtjük mintegy félszáz fertőző betegség előfordulási adatait, hogy ne csak nemzeti, hanem európai szintű tendenciákat is meg lehessen határozni. Ha azonban kevesebb a pénz, szűkül az egészségügyi ellátás, nem mindenki jut el orvoshoz, ráadásul a megfelelő informatikai rendszer kiépítése sem mindenütt fejeződött be, ami szükséges lenne a jelentések gyors továbbításához. Így aztán előfordulhat, hogy nem értesítik a szomszédos országok járványügyi hatóságait egy potenciális fertőzésveszélyről, amely átlépheti a határokat.

HVG: E rendszerek működtetése aprópénz ahhoz képest, hogy egy-egy tagország milyen körben finanszírozza az ingyenes vagy kedvezményes védőoltásokat. Bár ha a kanyaró esetét nézzük, nem is mindig a pénz dönt...

J. Zs.: Valóban a legtehetősebb országokban – Svájcban, Ausztriában, Németországban – jelent gondot, hogy korábban kidobták az oltási rendből a kanyaró elleni immunizálást, azt gondolva, sikerült teljesen megszüntetni az előfordulását. Ezért üti fel a fejét a járvány. Az ECDC annyit tehet, hogy a szakminiszterek tanácsülésein szakértői elemzések és adatok birtokában próbálja meggyőzni a tagországok egészségügyi vezetőit arról, melyik korosztályt milyen mértékben szükséges védeni a különböző fertőző betegségek ellen.

HVG: Mit tartanak a legfőbb közegészségügyi veszélynek?

J. Zs.: Az első számú közellenségnek az antibiotikumokkal szemben rezisztens kórokozókat tartjuk, ami gyorsan növekvő problémát jelent, mindenekelőtt a kórházakban. Az EU-ban évente körülbelül 3 millióan fertőződnek meg ilyen baktériumokkal a kórházi tartózkodásuk során, és becsléseink szerint mintegy 50 ezer beteg számára ez a találkozás végzetessé válik. Ugyanakkor nem elegendő a kórházi higiéniára nagyobb hangsúlyt helyezni, hanem külön kell foglalkozni az antibiotikum-használattal is. A baktériumok ugyanis gyorsabban alkalmazkodnak a gyógyszerekhez, mint amilyen ütemben új típusú antibiotikumokat fejlesztenek ki a gyártók. Éppen ezért sokkal megfontoltabban kellene bánni ezzel a gyógyszerrel – ennek érdekében nemzetközi figyelemfelhívó kampányt is indítottunk. Semmi sem indokolja, hogy Dél-Európában közel háromszor annyi antibiotikumot használjanak, mint az északi részeken. Görögországban, Franciaországban, Portugáliában, Olaszországban mondhatni étrend-kiegészítőként falják, helyszíni tapasztalataink szerint nem ritka, hogy a patikákban szabályellenesen, recept nélkül is kiadják. A kampánnyal azt szeretnénk elérni, hogy az érintett országok szigorúbban tartassák be a gyógyszerforgalmazás szabályait, az orvosok frissítsék fel gyógyszertani ismereteiket, a betegek is legyenek tisztában saját felelősségükkel. Mindezeken túl az Európai Bizottság pénzalap létrehozását kezdeményezte, hogy abból új típusú antibiotikumok fejlesztését lehessen támogatni.

GÁTI JÚLIA / STOCKHOLM

Jakab Zsuzsanna

Európa első számú egészségügyi közhivatalnoka, az EU betegségmegelőzési és járványvédelmi munkájának irányítója szokatlan módon sem nem orvos, sem nem tudós. Az 1951-es születésű Jakab Zsuzsanna első diplomáját 1974-ben, az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerezte. Népegészségügyből Göteborgban, közigazgatásból Budapesten szerzett felsőfokú képesítést. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete Európai Irodájában több mint tíz évig dolgozott különböző posztokon, végül már igazgatói rangban. Innen hívták 2002-ben az Egészségügyi Minisztérium államtitkári székébe, ahol ő volt a felelős egyebek mellett az uniós csatlakozás előkészítéséért és a népegészségügyi program végrehajtásáért. 2005-ben őt választották ki arra, hogy az akkor még csak papíron létező új közösségi ügynökség, az ECDC első embere legyen. A magyar igazgatónő négy év alatt tekintélyes, 40 millió euróból gazdálkodó, közel háromszáz munkatársat foglalkoztató intézményt épített fel.