Karaokekirálynak nevezte a napokban Jacob Zuma dél-afrikai államfőt Helen Zille, Western Cape (Nyugati-Fokföld) tartomány kormányzója. Az ellenzéki Demokratikus Szövetség elnöke – aki áprilisban hódította el a legfejlettebb körzetet az országot irányító Afrikai Nemzeti Kongresszustól (ANC) – szerint az éneklés és a tánc szeretetéről ismert Zuma a hatalomra kerülése óta csak látszatkormányzást folytat, igyekszik mindenáron elkerülni a fontos politikai és gazdasági döntéseket.
A Zuma szövetségeseinek számító szakszervezetek sem elégedettek a 67 éves politikus tevékenységével. Dél-Afrika 17 év óta először süllyedt ugyanis recesszióba, és a kampány idején még 500 ezer új munkahelyet ígérő elnök hatalomra jutása óta 7 százalékpontnyit emelkedve 25 százalékosra nőtt a munkanélküliség. Zuma és az általa vezetett kormány egyelőre hallani sem akar arról, hogy a 6-7 százalékos inflációt kétszeresen meghaladó béremelést kapjanak az állami alkalmazottak. A szakszervezetek türelme pedig fogytán, június óta egymást érik a kisebb-nagyobb sztrájkok.
Az elnök országjárással és a gondok kendőzetlen beismerésével pótolja a pénzosztást. A karizmatikus Zuma rengeteget utazik – miután például felhívta a tanárok figyelmét, hogy ne lógják el a saját óráikat, maga ellenőrzött pár iskolát, hogy a pedagógusok a helyükön vannak-e –, és minden beszédében elismeri, hogy a legnagyobb afrikai gazdaságot idén 3-4 százalékkal visszavető krízis fő vesztesei a fekete többségű külvárosokban élő szegények. „A válság viszonylag későn érkezett, ám mély sebet vágott. S mivel a nehézségeket elsősorban a szegények és a kiszolgáltatott helyzetben lévők érezték, tovább nőtt a társadalmon belüli egyenlőtlenség” – ismételgeti beszédeiben Zuma.
Nyilvánosan hazahívta az államfő a külföldre – elsősorban Izraelbe, Ausztráliába és Kanadába – emigrált zsidókat, és arra kérte őket, hogy járuljanak hozzá a gazdasági és társadalmi nehézségek legyűréséhez. Zuma azt követően tett látogatást a helyi zsidó vezetőknél, hogy több híradás szerint ismét nőtt a kivándorolni szándékozók száma. Az apartheidellenes harcban komoly szerepet játszó zsidók első hulláma az 1980-as évek végén hagyta el Dél-Afrikát, és a közösség létszáma mára 120 ezerről 75 ezerre csökkent.
A gazdasági helyzet gyors romlása az erőszak és bűnözés terjedéséhez és az etnikai konfliktusok mélyüléséhez vezetett. Két-három évig tartó lassú csökkenés után ismét emelkedőben van a gyilkosságok száma – egy napra átlagosan ötven emberölés jut –, és gyakoriak a sötétedést követő fegyveres rablótámadások is.
A biztonsági helyzet romlása már csak azért is aggasztó, mert 2010 nyarán Dél-Afrika rendezi meg a labdarúgó-világbajnokságot. Az újabb bűnözési hullám elriaszthatja a remélt közel félmillió turista jelentős részét, és az egész világ előtt lejáratná az apartheidből másfél évtizeddel ezelőtt kiemelkedett államot. A vébé jelentőségét növeli, hogy Pretoria arra számít, a faji megkülönböztetés évtizedeiben Dél-Afrikából fokozatosan kivonult nemzetközi cégek a sportverseny sikeres lebonyolításának hatására térnek majd vissza a 47 milliós ország piacára.
A hétköznapi veszélyek egyébként annyira komolyak, hogy az egyik legismertebb nemzetközi biztonsági cég, a G4S egyik vezetője bejelentette, a vállalat a bűnözési helyzet miatt nem kíván részt venni a világbajnokság lebonyolításában. A G4S jelenleg pénzszállítással foglalkozik Dél-Afrikában, és hivatalos irataiban az országot Iraknál és Afganisztánnál is veszélyesebb helynek minősíti.
Míg belföldön a vártnál rosszabbul áll Zuma szénája, a külföldiek jóval elégedettebbek a tevékenységével. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a várakozásokkal ellentétben az elnök nem saját szövetségeseivel, hanem elismert szakértőkkel töltötte be a miniszteri és egyéb vezetői posztokat. Az elemzők elsősorban Gill Marcus központi banki elnöki és Sandile Mgcobo legfelső bírósági elnök kinevezését tartják jó jelnek, egyben azt is hangsúlyozva, hogy Zuma a jelek szerint ellenáll azoknak, akik a dél-afrikai bányák államosításával akarják javítani az ország helyzetét.
Zuma mellett is aktív maradt Kgalema Motlanthe alelnök – aki az előd, Thabo Mbeki lemondása és Zuma beiktatása között ügyvezető államfőként tevékenykedett (HVG, 2008. szeptember 27.) –, ám ő inkább a háttérbe húzódva segíti az államfőt. Motlanthe gyakran találkozik a nemzetközi bányacégek vezetőivel, és fontos szerepe volt a Zuma által kinevezett új vezetők kiválasztásában is. „Zuma a kezdeményező, Motlanthe pedig a végrehajtó. Úgy gondolom, az államfő nem igazán vesz részt a mindennapi irányításban, valószínűleg ezt a munkát az alelnök végzi” – vélekedett Ebrahim Fakir, a Dél-afrikai Választási Intézet nevű társadalomkutató cég vezető elemzője.
Hamarosan véget érhet az elnök és az alelnök békés társbérlete, miután a helyi lapok a napokban ismét részleteket közöltek abból a titkosan kezelt jelentésből, amely szerint több dél-afrikai ANC-politikus hatalmas összegeket keresett abból, hogy az 1990-es években dél-afrikai cégek is részt vettek az iraki Olajért élelmet programot kísérő vesztegetési ügyletekben. A lapok értesülései szerint a fő vétkes Sandile Majali, az ANC egyik alapítója és befolyásos tagja, és a jelentés közzétételének megakadályozásában Motlanthe is tevékeny részt vállalt. A szintén több váddal illetett Zuma elsősorban a korrupció elleni fellépés ígéretével diadalmaskodott a választáson, és ha beáll a titkolózók sorába, népszerűsége tovább eshet.
NÉMETH ANDRÁS
