szerző:
Műértő

Egy évvel piacra dobása után sok helyütt féláron kapható a magyar találmányú „gasztrokönyv, amely hasznos olvasmány és dekoratív tányéralátét egyben”, pontosabban a sorozat Monet-ról szóló darabja. A művészeti könyvek elalbumosodását idővel a művészeti albumok elszakácskönyvesedése követte, művészettörténészekre már régóta nincs szükség. A Monet-gasztrokönyv ötletéről nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy nagyon keveseknek jutott volna eszébe – de ettől még nem jött be, ha egyszer a kiadványt féláron kínálják. Győzött vele szemben a józan ész, sőt némi meghatott elfogultsággal azt is mondhatnánk, hogy a művészet szeretete: a vásárlók nem akarták gombóccá gyűrve kukába hajítani a lezabált festményreprodukciókat. Márpedig ez lett volna a fogyasztói társadalmat igen szépen szimbolizáló termék lényege.

A kiadvány borítója

Miért Monet, miért nem inkább Pollock? És egyáltalán, kik azok a festők, akiknek a műveiből tetszés szerinti formájú darabok vághatók ki és applikálhatók (alkalmazott művészetként) különféle egyszerű használati tárgyak felületére, hogy drága művészeti ajándéktárggyá varázsolják azokat? Kevés ilyen lehet az európai festészet történetében, de a sorban nyilván ott vannak az impresszionisták. Hogy ki számít brandnek, arra a termékek adják meg a választ, és nem csupán a hagyományos ajándéktárgyak. A gasztrokönyvhöz hasonlóan meglepő termékötletet fejlesztett ki például az olasz Manifatture Cotoniere nevű cég, amelynek nemes törekvése, hogy még éjszaka is testközelbe hozza az ikonikus műalkotásokat: ágyneműhuzatokat gyárt Hokusai, Van Gogh, Gauguin, Klimt – és persze Monet – képeiből.

Manapság a nyomtatott könyv mindinkább háttérbe szorul az olvasás médiumai között; egy e-könyvekkel kapcsolatos friss felmérés eredménye szerint minél kevesebbet olvas valaki, annál inkább ragaszkodik a papír formátumhoz. Hogyan lehet feloldani ezt a paradoxont? Mivel lehet rábírni a digitális világ felé fordult rendszeres olvasót arra, hogy megvásároljon egy nyomtatott könyvet? Olyasmivel, amire az immateriális könyv nem képes. A kisméretű és sápadt e-könyv-lappal szemben hatalmas színes képek, népszerű műalkotások reprodukciói szólnak a szemhez, különleges papírt lehet tapintani és szaglászni, ráadásul az étkezéssel kapcsolatos használatnak már a gondolatára is összefut a nyál az ember szájában.

Az étkezés és az olvasás nem idegen egymástól, gondoljunk csak arra, hogy a középkortól fogva milyen jelentős helyszínei voltak az európai olvasáskultúrának a kolostorok refektóriumai, ahol az étkezések alatt felolvasás folyt. Igaz, a felolvasó eközben nem evett. További történeti visszatekintés helyett ismerjük el, hogy nem is szerethet olvasni az, aki még sohasem olvasott evés közben. Az etikett ezt azért tiltja, mert tiszteletlenség az asztalnál ülőkkel szemben. Ha esetleg a szenvedélyes olvasó magára maradhat a könyvvel és az étellel, akkor meg fennáll a veszély, hogy a figyelemmegosztás kisebb baleseteket eredményez – hacsak nincs a tányér alatt egy jófajta eldobható papír alátét. A gasztrokönyv-sorozatban egyébként egy rajzos mondókagyűjtemény is megjelent, hogy az ennivalóval való kisgyerekkori maszatolás feltételes reflexszé alakulhasson, amelyet a nagyméretű színes képek váltanak ki.

A XX. század végi könyvkiadás létrehozott egy sajátos műfajt, a coffee table bookot, melynek explicit célja, hogy közösen kávézgató olvasók között beszélgetést kezdeményezzen. A nagyméretű, sok képpel illusztrált, igényes kiállítású könyv önfeledt lapozgatását biztosan elrontaná az első karika alakú kávéfolt – ilyesmi azonban ennél a műfajnál nemigen fordul elő. Nem is a kiváló minőségű műnyomó papír miatt, hanem azért, mert a jóleső, könyvnézegető kávézgatás eszköze a csészealjjal is rendelkező csinos kávéscsésze, nem pedig a „mezítlábas” kávéspohár, illetve kávésbögre. Ez utóbbiakból olyan keserű, koffeines barna folyadékot fogyasztanak, amely a kifáradt munkaerő gyors aktiválásának eszköze.

A múzeumi boltok népszerű ajándéktárgyai között gyakran találkozhatunk reprodukcióval díszített tányér- és poháralátétekkel, csakhogy azok melaminból, vagy más, tartós és jó minőségű anyagból készülnek, mivel gyakori használatra szánták őket. Viszont ott szerénykednek a múzeumi papíráruk között a reprodukciókkal díszített tépőtömbök és noteszek is, valójában ezek óriásira nőtt mutációja – pszeudofunkcióval és bónuszinformációval felturbózva – az a termék, amely vizsgálódásunk tárgya.

A Kossuth Kiadó gasztrokönyvének képanyagát hatféle tavirózsás képrészlet szolgáltatja, mindegyik nyolcszor ismétlődik egymás után. Az A3 méretű kivágások közül akár több is származhat az Orangerie-ben látható képekből, de mivel Monet annyiszor megfestette ezt a témát, a kiadványhoz pedig a teljes kompozícióknak egészen kis részletfotóit használták fel, az eredeti festmények pontos meghatározása – bármilyen nagy művészettörténészi kihívás lenne is – nem lehetséges. A kiadvány sajnos nem tünteti fel az illusztrációk forrását.

Egy tányéralátét a hatféle variáció közül

És mi van a tányéralátétek túloldalán, amit valószínűleg nem is olvas el senki? A hold sötét oldala: az egyik képrészlet fekete-fehérre fakított változatából kivágott keret, benne halványszürke szövegtükörben körülbelül kisflekknyi szöveg, óriási betűkkel. A 48 szövegoldalt (is) tartalmazó kiadvány a művész életéről és munkásságáról közöl összefoglaló írást, ennek tagolása semmilyen kapcsolatban sincs a kiadvány szerkezetével. Azoknak a lapoknak a tartalma, amelyeket letéptek és elhasználtak, egyszer és mindenkorra elvész az olvasó, vagy inkább az étkező személyek számára. Egy ilyen szövegnek a megírása érthető módon senkit sem ambicionál, így aztán szerzője nincs is. Hitseker Mária szerkesztette, az utolsó szövegoldal és a kolofon tanúsága szerint négy, 1985 és 2010 között magyarul megjelent Monet-könyvre támaszkodva. Hogy mit mond a szöveg Monet-ről? Álljon itt egy rövid idézet:

„A képek között van egy, amelynek láttán valóban eláll az ember lélegzete: a legnagyobb, a tavirózsákkal: víz és tavirózsák. Ezt a képet kell megmutatni mindenkinek, aki témát, üzenetet, közlést akar látni: ez a kép megérteti az emberrel, hogy mi a festészet, s aki még ebből sem érti meg, az nem is fogja megérteni sose. Ennek az utolérhetetlen remekműnek tulajdonképpen nincs, vagy majdnem nincs tárgya, noha absztraktnak nem tekinthető…”

Inkább fordítsuk meg azt a papírt és használjuk tányéralátétnek, jó étvágyat!

Prékopa Ágnes

(Megjelent a Műértő 2015. december-2016. januári lapszámában)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!