MISKOLCI EGYETEM EGYKORI FŰTŐMŰVE

A Miskolci Egyetem területén áll az a régóta használaton kívül lévő épület, amelyet kortárs művészek egy csoportja most művészeti helyszínné akar tenni. A keresztségben az Erőmű nevet adták neki; nem véletlenül, hiszen valaha annak gondolták el építői. Hosszú ideig fűtőműként működött, s most szellemi energiát juttathatna a városba. Másrészt mert ez a név -- azzal, hogy két művészeti intézmény, a Trafó és a Dinamó elnevezésére is rímel -- világosan elhelyezi a kulturális térképen. Az Erőmű is nyitott, többfunkciós, többféle művészeti ágnak teret adó, projekt alapú hely lenne, ekként képzeli el az a társaság, amely decemberben jelképesen elfoglalta, s most egyesületet alakítva „legalizálni” próbálja tevékenységét, s küzd az épület megszerzéséért. Olyan típusú intézmény volna ez, amilyenből -- ezt már nem kell külön is bizonygatni -- régóta sok van Európában (például a zürichi Rote Fabrik, az amszterdami Melkweg), és amilyen egyre több nyílik Kelet-Európában is. No persze, egyelőre nem nálunk, példákért még mindig a szomszédba kell menni: a ljubljanai Metelkovába (amely laktanya volt valaha) vagy Cesky Krumlovba, az Egon Schiele Központba. Nem azonos modellek alapján működnek mindezek -- a cseh intézménybe például több ország is „beszállt”, így tulajdona is van benne; Magyarország, noha anno megkeresték, nem vesz részt a projektben --, az azonban közös bennük, hogy használaton kívüli ipari, katonai létesítményekről van szó, amelyeknek új funkciót találtak a művészeti és közművelődési intézmények közötti területen. S ez a funkcióváltás jelzi az intézmények átalakulásának kényszerét is, amelyet Miskolcon, egyelőre úgy tűnik, nem érez a kezelő és az önkormányzat.

A Műértő kérdésére Kishonthy Zsolt művészettörténész, az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület tagja számolt be a pillanatnyi állásról. Mint mondta, a harminc éve üresen álló, több nagy helyiséget is magába foglaló épület ideális volna egy kelet-közép-európai művészeti centrum számára, arról nem szólva, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó borsodi nagyvárosnak is jót tenne. Ez megítélés kérdése, ám az tény, hogy Miskolc annak ellenére, hogy egyetemi város, mégsem mondhat a magáénak olyanfajta intézményeket, ahol a diákság sokrétű kulturális kínálathoz jut, ahol szervezőként vagy alkotóként maga is tevékenyen működhet. A városban a több tagozatú színház, a lassan Európa hírű Operafesztivál fontos kultúraszervező erő, ám más nemigen látszik a palettán. A művelődési házak -- ez országos jelenség -- szerepzavarral küzdenek, a Miskolcra látogató pedig nem tud szabadulni attól az érzéstől, hogy az egyetem mintha nem a város része volna; a szellemi központ jelenlétét egyszerűen nem lehet érezni. Nem véletlen, hogy -- amint Kishonthy is megerősíti -- a városból származó és Budapesten végző művészhallgatók, fiatal művészeti szakemberek sem igen térnek vissza ide. Az Erőmű válasz lehetne, alternatívát mutatna pusztán azzal, hogy egy centrumot hoz létre, amely képes embereket és kezdeményezéseket fogadni. Zárójelben tegyük még hozzá: az „európai profil” megfogalmazása, a lokális színtér bekapcsolása a regionálisba még az európai kulturális pénzalapokhoz is utat nyithat. Ziccer, csak be kell bólintani a labdát? Sajnos nem.

Az Erőmű körüli csoport ugyanis a város és az egyetem partnerségét keresve végül is patthelyzetben találta magát. Ahogy ez lenni szokott, mindenkinek nagyon tetszik az ötlet, de egyelőre mégsem történik semmi. Az egyetem el akarja adni az egykori fűtőművet. Mint a Műértő kérdésére az oktatási intézmény gazdasági vezetője, dr. Besenyei Lajos elmondta, a folyamat már el is indult, s e pillanatban a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál (KVI) tart. Az egyetem kezelésében álló épület hasznosításához az Oktatási Minisztérium jóváhagyása is kell, ez meg is van, s most már a KVI-n a sor, hogy kiírják az értékesítésre a tendert. Amint dr. Besenyei Lajos aláhúzta, az egyetemnek, bármennyire szimpatikus is a művészeti központ ötlete, nincs joga „ingyen odaadni” a házat senkinek, mert nem tulajdonos, csak kezelő. Az is érthető, hogy pénzt szeretnének látni a hasznosításból, mert -- mint a gazdasági vezető érzékelteti -- a felújításokhoz, az egyetemi városrész korszerűsítéséhez forrásokra van szükségük.

Világos: aki használni akarja a fűtőművet, induljon az értékesítési tenderen, tegyen le vonzó (ár)ajánlatot. Az is elég biztosnak látszik azonban, hogy nem az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület lesz az a versenyző, amelyik a legtöbb pénzzel a tarsolyában érkezik a KVI-hez. Máris előállt az a helyzet, amely általában megbénítja az ilyen típusú szándékokat: pénz kell, de azt csak úgy lehet szerezni, ha van hely, a hely csak akkor jöhet szóba, ha van pénz. Az önkormányzat különféle garanciákkal, szándéknyilatkozatokkal, esetleg némi anyagiak kilátásba helyezésével lendíthetne az ügyön, s akkor az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület is könnyebben indulhatna más források után, s talán a KVI-nél is csatát nyerhetne. A 2010-es kulturális fővárosi címért való versengés még helyzetet is teremt mindehhez, ám ilyen garanciák egyelőre nincsenek. A Műértő úgy értesült, a város kulturális főosztályán Ádám Ibolya osztályvezető az, aki megpróbált tenni az ügyért, ám ő kétszeri ígéret ellenére sem hívott vissza bennünket. A lapzárta miatt tovább várni nem tudtunk, lapunk azonban nyitott arra, hogy megszólaltassa a városi kulturális adminisztráció képviselőit.

Az egyesület most támogatókat keres, egyelőre a művészeti szakma kiválóságait sorakoztatták fel ügyük mellé, s rendezvényekkel szeretnék beindítani a ház életét. Remélik, talán elérik azt a kritikus tömeget, látogatószámban és az eseményekben is, amely a javukra fordíthatja a dolgok állását.

Mi pedig megérkeztünk régi refrénünkhöz: szemléletváltás, összefogás. Ilyen típusú művészeti intézmények akkor jöhetnek létre, ha a város, a tulajdonos és a kezelő is akarja. Ehhez elsőként azt kell belátni, hogy egy efféle hely nem luxus, hanem megtérülő befektetés. Kicsiben, de jó példa erre a fővárosi IX. kerület, ahol az önkormányzat több kortárs művészeti helynek is „kedvező klímát” teremt.

Kishonthy Zsolt a megtérülés esélyei kapcsán Székesfehérvárra hivatkozik, ahol a megjelent tőke komoly beruházásokat eszközölt, de az ott dolgozó menedzsment egy része mégis inkább Budapest és Fehérvár között ingázik. Szerinte ez attól is van, hogy a város nem kínál nekik izgalmas kulturális helyeket.

N. G. (2005. június)