szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sorozatunk harmadik részében lehull a lepel az autóbusz-vezetők fizetéséről, és az is kiderül, milyen esélyeik vannak a munkaerőpiacon, milyen elvárásoknak kell megfelelniük, ha ezen a területen akarnak érvényesülni. Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

Keresetek

2005-ben e foglalkozási körben átlagosan havi csaknem 160 ezer forintot, átszámítva átlagosan évi 7700 eurót kerestek (az összes foglalkozási ág átlaga 150 ezer forint, évi 7200 euró). Ezzel az autóbusz-vezetők itthon a kereseti felső középmezőnybe tartoznak a gépkezelők foglalkozás-főcsoporton belül, amely az Európai Unió statisztikáiban 2003-ban és 2004-ben évi 5500 euró körüli keresettel szerepel.

Mozgásban. Guruló munkahely.
© bkv.hu
Az autóbusz-vezetők havi alapbére és bruttó keresete 2000-ről 2005-re többé-kevésbé egyenletesen nőtt, az alapbér 80 százalék körüli arányban, a kereset a kilenctizedével.

A megyék közötti különbségek szerkezete eltér az összes hazai foglalkozási ág átlagától (aszerint 7 megyében átlagos volt a kereset, 12-ben átlag alatti, s csak a fővárosban átlag fölötti). Az autóbusz-vezetők 12 megyében átlagosan, 7-ben átlag alatt kerestek, és csak a fővárosban átlag fölött.

A fővárosi autóbusz-vezetők havi keresete átlagosan 40 ezer forinttal múlta felül az országos átlagot, ami 160 ezer forint. Több mint 10 ezer forinttal maradt az országos átlag alatt Csongrád megye, s a megyék közül a legrosszabb az átlagkereset Pest megyében, ahol alig valamivel 80 ezer forint fölött alakult.

A nők e munkakörben többet keresnek a férfiaknál, 2005-ben közel 20 ezer forinttal, a korosztályi különbségek a kevéssé releváns adatok miatt nem állapíthatók meg.

Munkaerőpiac

Az e foglalkozási körbe tartozók 2005-ben csaknem teljes létszámukban alkalmazottak voltak. A foglalkoztatottaknak átlagosan 2 százaléka nő, ezen belül a 35 év alattiak korcsoportjában nincs nő.

A szakmakör
Idetartozó foglalkozások: autóbusz-vezető, mikrobuszvezető.
Kapcsolódó foglalkozások: személy-gépkocsi-vezető, tehergépkocsi-vezető, trolibuszvezető.
Az autóbusz-vezetők a létszámukhoz mérten valamivel kisebb arányban jelennek meg álláskeresőként a munkaügyi hivatali regisztrációban, mint az összes hazai foglalkozási ág átlaga (2005-ben nagyjából 5 százalék a 7-tel szemben). A regisztrált álláskeresők fél százaléka pályakezdő, arányuk 2000 és 2005 között csökkent. A foglalkozási körbe tartozó regisztrált álláskeresők többsége 2006 tavaszán férfi volt.

Autóbusz-vezetőket a munkáltatók a többi foglalkozási ág átlagánál kisebb arányban keresnek a munkaügyi hivatalokon keresztül, 2006 tavaszán például csak 70 körüli üres álláshelyet kínáltak fel.
Képzés, foglalkozásjellemzők (Oldaltörés)

Piaci esélyek, elvárások

Képzés
Minimális képzettség (képesítés): autóbusz- vezetőknél 8 általános és D kategóriás vezetői engedély, pályaalkalmassági vizsga.  Tömegközlekedési busz- és trolivezetőknél követelmény a 8 általános, közlekedési szakmai képzés, lehetőség szerint érettségi, TR kategóriájú trolibusz-vezetői engedély. Haszongépjármű-vezetőknél a középfokú képzés maximális időtartama 1 év, 800 óra, a választható szakirány autóbusz-vezető vagy tehergépkocsi-vezető.
2000-ről 2005-re a munkaügyi hivataloknál bejelentkezett álláskeresők száma 2 százalékkal csökkent, a bejelentett állásoké 12 százalékkal nőtt.

Elvárt szakmai ismeretek: az AETR–Interbus egyezmény előírásainak, valamint a belföldi és nemzetközi közúti személyszállítási rendeletek , a KRESZ pontos ismerete, a biztonsági eszközök használata, az  idegen nyelvű kommunikáció hétköznapi helyzetekben, a tájékozódási és térképolvasási készség, a mérőműszerek használata.

Egészségi feltételek: jó beszédkészség, fizikum, (szín- és tér)látás; fogyatékkal élők csak orvosi javaslattal alkalmazhatók. Pályaalkalmassági vizsgálat szükséges.
 
2005-ben – a KSH adatai szerint – a mobil gépek kezelői foglalkozás- alcsoportban a foglalkoztatottak 46 százaléka nem a lakóhelyén dolgozott.




hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy rendőr?

Sorozatunkból kiderül, milyen kilátásaik vannak az egyes szakmák képviselőinek Magyarországon. Ezúttal a rendőrök szakmai és anyagi lehetőségeit összegezzük: kiderül, mennyit kapnak havonta, mi a feladatuk és milyenek a piaci esélyeik. Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy cégvezető?

Most induló sorozatunkból kiderül, milyen kilátásaik vannak az egyes szakmák képviselőinek Magyarországon. Először a vezető irányítókat vesszük górcső alá: mennyit kap havonta egy gazdasági szervezet vezetője, és ezért mit kell tennie? Összefoglalóink a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapulnak.

Félmilliárdból taxiztatná a minisztériumi dolgozókat a kormány

Félmilliárdból taxiztatná a minisztériumi dolgozókat a kormány

Delhusa Gjon szerint egy rendőr ruházta rá az igazolványt, amivel megpróbálta megúszni a tilosban parkolást

Delhusa Gjon szerint egy rendőr ruházta rá az igazolványt, amivel megpróbálta megúszni a tilosban parkolást

Így változnak a budapesti menetrendek karácsonykor és szilveszterkor

Így változnak a budapesti menetrendek karácsonykor és szilveszterkor

Láng Zsolt nyerte a Mészöly Miklós-díjat

Láng Zsolt nyerte a Mészöly Miklós-díjat