Az elmúlt időszakban több sajtóinformáció is megjelent intézményvezetők kiemelt javadalmazásáról. Az államtitkár elmondta: a jogszabályok az idei évre vonatozóan változtak, s rögzítették, hogy a rektori prémium nem haladhatja meg az összesített éves illetmény tíz százalékát.
Az oktatási tárcánál ezzel kapcsolatban közölték: a rektori juttatások összegét, az intézmények gazdasági tanácsainak javaslata alapján 2009. január 1-től, az idei költségvetési évre vonatkozóan az intézményi forrás terhére állapította meg a tárca. A minisztérium 2009. január 20-án körlevélben hívta fel az intézmények figyelmét arra, hogy a jelen gazdasági helyzetben a magasabb vezető beosztású közalkalmazott illetménypótlékának meghatározásakor - költségvetési forrás hiányában - a közalkalmazotti törvényhez kapcsolódó felsőoktatási végrehajtási rendeletben meghatározott pótlékalap 300 százalékát (amely 60 ezer forint) tudja támogatni.
Arató Gergely elmondta: szigorodtak azok a feltételek is, amelyek alapján az intézmények ilyen juttatásokat fizethetnek. A tárcának az a tapasztalata, hogy az intézmények idén kevésbé élnek ezzel a lehetőséggel, mint a korábbi években - tette hozzá.
Az intézmények figyelmét külön felhívták arra is, hogy az alapilletmények és pótlékok megállapításánál vegyék figyelembe azt, hogy ilyen típusú jövedelmek növelésére nincs külön költségvetési forrás, ez csak az intézmények saját bevételei terhére történhet. Nem látják indokoltnak továbbá azt sem, hogy a felsőoktatási intézmények az idén növeljék a vezetők jövedelmét - tette hozzá Arató Gergely.
Ugyanakkor arról, hogy az egyes intézményekben mekkora illetményt és jövedelmeket fizetnek, az egyetemi autonómia értelmében az egyetemek, főiskolák döntenek, ebbe a kormánynak közvetlen beleszólása nincs - közölte az oktatási tárca államtitkára.
A tárcának információja van arról is, hogy több intézményben döntöttek a vezetői juttatások csökkentéséről. Az intézmények jövedelmi adatait az egyetemek, főiskolák maguk kezelik, ezért adatgazdaként ők ítélhetik meg, hogy ezek az információk nyilvánosak-e vagy sem.
Rektori fizetések: mi a helyzet?
A kormányzatnak nincs közvetlen beleszólása abba, hogy az egyetemek, főiskolák mekkora illetményt fizetnek, az oktatási tárca ugyanakkor az idén nem látja indokoltnak a jövedelmek növelését - mondta Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.